2016. február 26., péntek

Chapter 154

Helló! :)
Az előző részek izgalmai és eseményei után most végre jön a nyugalom, és Harry is elismeri a hibáit (ez nagy szó nála), ennyit mondhatok így előre. Kíváncsi vagyok a véleményeitekre :) Remélem, bírjátok még a suli fáradalmait, nemsokára itt a jó idő és a tavaszi szünet is, úgyhogy hajrá! :D ♥ Jövőhéten hozom az újat.
Kellemes olvasást! :) Xx



Chapter 154
 
Olyan érzés, mintha órák telnének el, mire Harry hazajön. Már lezuhanyoztam, feltakarítottam a konyhát és ötven oldalt olvastam a Moby Dick-ből a nook-omon. Az idő nagy része azzal telt el, hogy viselkedésének minden lehetőségén gondolkoztam, és azon, hogy mit fog mondani. Azt állítja, nem akarja, hogy elmenjek, szóval ez egy jó dolog. Igaz? Nagyon remélem. Az egész éjszaka egy homály, de emlékszem a kulcsfontosságú pontokra.
Harry túlságosan részeg volt, dühös és agresszív. Én okoztam ezt magamnak azzal, hogy irracionális voltam és megcsókoltam azt a srácot Harry előtt, de azt kívánom, bárcsak megértőbb lett volna ittas állapotommal. Viszont Harry és a megértés két olyan dolog, ami tipikusan nem jár együtt. Csak azt akarom, hogy megbocsásson, annyit fogok hason csúszni, amennyit csak kell.
Amikor meghallom a bejárati ajtó kattanását, azonnal megnyugszom. Minden, amit terveztem, hogy mondani fogok neki, eltűnik az agyamból, leteszem a nook-ot az asztalra és felülök a kanapén.
Amikor Harry átsétál az ajtón, szürke melegítő felsőt és a jellegzetes fekete farmerját viseli. Nem szokta elhagyni a házat semmiben, kivéve feketében és alkalmanként fehérben, szóval a kontraszt egy kicsit furcsa, de a melegítő felsőtől valahogy fiatalabbnak néz ki. Haja rendezetlen és el van húzva a homlokáról, szemei alatt pedig sötét karikák vannak. A kezében egy lámpa van, más, mint amit összetört tegnap este, de nagyon hasonló.
- Szia – feleli, majd nyelvét végighúzza az alsó ajkán, mielőtt ajakpiercingjét a fogai közé veszi.
- Szia – motyogom viszonzásul.
- Hogy… hogy aludtál? – kérdezi.
Felállok a kanapéról, miközben ő a konyha felé sétál.
- Jól… – hazudom.
- Az jó – mondja.
Nyilvánvaló, hogy mindketten nagyon finoman lépkedünk, félve, hogy a rossz dolgot mondjuk.
Harry a pultnál áll, én pedig a hűtő közelében maradok.
- Én, uhm… vettem egy új lámpát – biccent a kezében lévő lámpa felé, mielőtt leteszi azt a pultra.
- Szép – ideges vagyok, nagyon ideges.
- Nem volt olyanjuk, mint amilyen a miénk volt, de… – kezdi el.
- Annyira sajnálom – bököm ki, félbeszakítva őt.
- Én is… vagyis nagyjából.
- Nagyjából?
- Igen… úgy értem, sajnálom egy részét, de a legtöbbjét nem.
- Oké… – meg akarom kérni őt, hogy részletesen fejtse ki, de úgy döntök, hogy nem. – Nos, én sajnálom az egészet, annyira sajnálom. Nem úgy kellett volna történnie a tegnap estének – felelem.
- Az enyhe kifejezés.
- Szörnyű este volt. Hagynom kellett volna, hogy megmagyarázd, mielőtt megcsókoltam valakit, hülyeség és éretlenség volt tőlem.
- Igen, az volt. Nem kellett volna megmagyaráznom, neked kellett volna megbíznod bennem, nem pedig következtetésekbe ugranod – könyökeit maga mellé teszi a pulton, míg én az ujjaimmal babrálok, megpróbálva nem felpiszkálni a körmeim körül lévő bőrt.
- Tudom. Sajnálom.
- Hallottalak az első tíz alkalommal is, Lou.
- Meg fogsz bocsátani nekem? Arról beszéltél, hogy kirúgsz.
- Nem beszéltem arról, hogy kirúglak, csak azt mondtam, hogy a kapcsolatok nem működnek – von vállat.
Egy nagy részem imádkozott, hogy ne emlékezzen azokra a dolgokra, amiket tegnap este mondott. Lényegében azt mondta nekem, hogy a házasság hülyéknek való, és hogy egyedül kellene lennie.
- Mit mondasz?
- Csak ezt.
- Csak ezt mit? Azt hittem… – nem tudom, mit mondjak. Azt hittem, az új lámpa az ő módja volt a bocsánatkérésre, és hogy másként érezte ma reggel, mint tegnap este.
- Mit hittél?
- Hogy azért nem akartad, hogy elmenjek, mert akkor akarsz beszélni róla, amikor hazaérsz.
- Most beszélünk róla.
- Szóval mi, akkor nem akarsz már velem lenni? – nő egy gombóc a torkomban.
- Nem ezt mondom, gyere ide – feleli, széttárva karjait.
Csendben maradok, miközben átsétálok a kis konyhánkon és közelebb lépek hozzá. Harry türelmetlen lesz, és amikor elég közel érek, a mellkasához húz, karjait a derekam köré fonva. Fejem a mellkasán pihen, melegítő felsőjének puha pamutja még mindig hűvös a hideg téli levegőtől.
- Annyira hiányoztál – mondja a hajamba.
- Nem mentem sehova – válaszolom.
- De, igen. Amikor megcsókoltad azt a srácot, egy pillanatra elveszítettelek, az elég volt nekem. Ki nem állhattam, még egy másodpercre sem – húz közelebb.
- Nem veszítettél el, Harry. Elkövettem egy hibát, egy hibát, amit megígértem, hogy nem fogok megismételni.
- Kérlek… – kezdi el mondani, de kijavítja magát. – Ne tedd meg újra. Komolyan mondom – feleli helyette.
- Nem fogom – biztosítom őt, és komolyan is gondolom.
- Idehoztad Zaynt.
- Csak azért, mert otthagytál a bulin bármi mód nélkül, hogy hazajussak. Nem volt választásom – emlékeztetem őt.
Eddig még nem néztünk egymásra ez alatt a beszélgetés alatt, és ezt így is akarom tartani. Merész vagyok… illetve kissé merész azok nélkül a zöld szemek nélkül, amik az enyémekbe fúródnak.
- Tényleg nem adtál nekem más lehetőséget, Lou.
- Odakint vártam, azt hittem, hogy visszajössz – vallom be.
Gyengéden felemel a mellkasáról és kissé hátratart, hogy rám nézhessen. Olyan fáradtnak néz ki, tudom, hogy én is.
- Lehet, hogy rosszul kezeltem a dühömet, de nem tudtam, mi mást tehetnék – nézésének intenzitásától elmozdítom szemeimet az övéitől, és a padlóra bámulok. – Törődsz vele? – Harry hangja remeg, amikor felemeli az államat, hogy ránézzek.
- Mi?
- Zayn, törődsz vele?
Ezt nem mondhatja komolyan.
- Harry…
- Válaszolj.
- Nem úgy, ahogy feltételezed.
- Ez mit jelent? – Harry kezd ideges vagy mérges lenni, nem tudom megmondani. Talán mindkettő.
- Törődöm vele egy módon, egy baráti módon.
- Semmi több? – hangsúlya esedező, könyörög nekem, hogy biztosítsam róla, csak vele törődöm.
- Semmi több, téged szeretlek. Csak téged, és tudom, hogy valami nagy hülyeséget csináltam, de az dühből volt, és túl sokat ittam. Annak semmi köze ahhoz, hogy bárki más iránt lennének érzéseim.
- Az összes ember közül miért ő hozott haza?
- Ő volt az egyetlen, aki felajánlotta. Miért vagy vele olyan kemény? – kérdezem, és azonnal meg is bánom.
- Kemény vele? Ezt nem mondod komolyan.
- Nagyon kegyetlen voltál azzal, hogy megaláztad őt előttem.
Harry egy lépést tesz oldalra, így már nem állunk szemtől szembe. Megfordulok, hogy szemben legyek vele, ő pedig ujjaival beletúr rendezetlen hajába.
- Jobban tudhatta volna, minthogy idejön veled. Egyáltalán fel sem kellett volna ajánlania, hogy hazahoz, csak azt kapta, amit megérdemelt. Szerencséje van, hogy törött orr nélkül ment el innen.
- Megígérted, hogy kordában tartod a temperamentumodat – megpróbálok nem túllőni a célon, helyre akarom hozni, nem pedig mélyebbre ásni ezt a vitát.
- Azt tettem. Amíg meg nem csaltál és el nem jöttél a buliról Zaynnel. A szart is kiverhettem volna Zaynből tegnap este, és a pokolba is, elmehetnék most és megtehetném most – emeli fel a hangját.
- Tudom, hogy megtehetted volna, örülök, hogy nem tetted.
- Én nem, de örülök, hogy te örülsz.
- Nem akarok újra inni – mondom neki.
- Én sem, nem tudom, mi a fenét gondoltam tegnap este. Nem sokra emlékszem, de tudom, hogy szét volt verve a nappali.
- Nem szeretem, amikor olyan sokat iszol, nem vagy ugyanaz – érzem, hogy gyűlnek a könnyek, és megpróbálom lenyelni őket.
- Tudom… nem akartam odáig jutni. Csak annyira dühös voltam és… megbántott… meg voltam bántva. Az egyetlen dolog, amire gondolni tudtam azon kívül, hogy megöljek valakit, az az volt, hogy igyak, úgyhogy lementem a Conner’s-be és megvettem a whiskyt. Nem akartam olyan sokat inni, de a fájdalom egyszerűen nem tűnt el, így folytattam – nem néz rám.
Legszívesebben lemennék a Conner’s-be és leordítanám az öreg nőt, amiért eladta az alkoholt Harrynek, de a huszonegyedik születésnapja pontosan mához egy hónapra lesz, és a tegnap esti kár már úgyis megvan.
- Féltél tőlem, láttam a szemeidben – feleli.
- Nem… nem féltem tőled. Tudom, hogy nem bántanál.
- Összerezzentél, emlékszem erre. A tegnap este nagy része homály, de erre olyan tisztán emlékszem, mint a nap.
- Csak váratlanul ért – mondom neki. Harry közelebb lép hozzám, majdnem összezárva a köztünk lévő összes távolságot.
Tudtam, hogy nem fog megütni engem, de annyira agresszívan viselkedett, és az alkohol olyan kimondhatatlan dolgokat csináltathat az emberekkel, amiket józanul soha nem tennének meg.
- Nem akarom, hogy valaha is… váratlanul érjen téged. Soha többé nem fogok úgy inni, esküszöm – teszi kezét az arcomhoz, majd mutatóujjával a halántékomat simogatja.
Semmit nem akarok mondani válaszul, ez az egész beszélgetés összezavaró és nagyon oda-vissza volt. Az egyik pillanatban azt érzem, hogy megbocsát nekem, de a következőben meg bizonytalan vagyok. Harry sokkal nyugodtabb hangon beszél, mint vártam, de a haragja éppen csak a felszín alatt van.
- Komolyan gondoltad azokat a dolgokat, amiket a házassággal kapcsolatban mondtál? – kérdezem tőle habozva, bizonytalanul, hogy akarom-e tudni a választ.
- Már tudod, hogy állok a házassággal kapcsolatban.
- Tudom, de extra… nem tudom… extrán ellene voltál – hangom nyafogásként jön ki, annak ellenére, mennyire közömbösen próbáltam hangzani.
- Ne beszéljünk erről. Beszéljünk arról, hogy mi lesz ezután – kezét elmozdítja arcomról az államhoz. – Nem akarok az a srác lenni, és határozottan nem akarok olyan lenni, mint az apám. Nem kellett volna olyan sokat innom, de neked sem volt igazad – feleli.
- Én… – kezdem el mondani, de Harry elcsendesít.
- Azonban én egy listányi szarságot csináltam… egy egész könyvnyi szarságot veled, és te mindig megbocsátasz nekem. Sokkal rosszabbakat tettem, mint te, így tartozom neked azzal, hogy minden tőlem telhetőt megteszek, hogy hagyjam ezt és megbocsássak neked. Nem fair tőlem veled szemben, hogy olyan dolgokat várjak el tőled, amiket én nem tudok viszonozni. Tényleg nagyon sajnálom, Lou, mindent tegnap este. Egy kibaszott idióta voltam.
- Én is az voltam. Tudom, milyen érzés neked, ha más srácokkal vagyok, és nem kellett volna ezt ellened használnom haragból. Legközelebb megpróbálok gondolkozni, mielőtt cselekszem, sajnálom.
- Legközelebb? – jelenik meg egy kis mosoly Harry ajkain. Olyan gyorsan változik a hangulata.
- Akkor rendben vagyunk? – kérdezem.
- Ez nem csak rajtam múlik.
- Azt akarom, hogy rendben legyünk – létesítek vele szemkontaktust.
- Én is, bébi, én is – megkönnyebbültség áraszt el szavaitól, és még egyszer a mellkasához hajolok.
Tudom, hogy sok dolog szándékosan kimondatlan maradt, de egyelőre eleget oldottunk meg.
- Nem foglak még egyszer úgy nevezni – nyom egy csókot a fejem tetejére, mire a szívem megremeg.
- Köszönöm.
- Remélhetőleg a lámpa kompenzálja – hallom a humort a hangjában, és úgy döntök, belemegyek.
- Talán, ha ugyanazt a lámpát sikerült volna megvenned – mosolyodom el, ő pedig ugyanolyan szórakozottan néz le rám.
- Kitakarítottam az egész nappalit – mosolyodik el.
- Te voltál az, aki szétverte.
- Akkor is, tudod, hogy állok a takarítással – karjait szorosabban fonja össze körülöttem, megölelve.
- Én nem takarítottam volna fel azt a rendetlenséget, otthagytam volna – mondom neki.
- Nem, nem hagytad volna.
- De, igen.
- Az őrületbe kergetett volna, kizárt, hogy otthagytad volna – kuncog fel. Tudom, hogy igaza van, így csak vele nevetek. – Féltem, hogy nem leszel itt, amikor hazajövök – feleli Harry. Felnézek rá, ő pedig lenéz rám.
- Nem megyek sehova – mondom neki, és imádkozom, hogy igaz is legyen.
Harry beszéd helyett az enyémhez nyomja ajkait.

2016. február 19., péntek

Chapter 153

Sziasztok! :)
A fejezetet olvasva két szó jutott az eszembe, amivel tökéletesen jellemezni lehet a történéseket benne. Érzelmi hullámvasút. Ezzel szerintem ti is egyet fogtok érteni, kíváncsi vagyok a véleményeitekre :) Azt hiszem, más mondanivalóm most nincs, nem húzom az időt, tudom, mennyire várjátok már a részt :D
Kellemes olvasást! :) Xx



Chapter 153
 
Harry elveszi a lámpát az asztalról, kitépve a zsinórt a falból, mielőtt a padlóhoz vágja. Miért az az első gondolata, hogy mindent összetör, amit lát?
- Hagyd abba! – ordítom. Nem fordul meg, hogy rám nézzen, mielőtt megfog egy vázát és a falhoz csapja. – Harry, az összes cuccunkat össze fogod törni! Kérlek, hagyd abba!
- Ez a te hibád, Louis! Kibaszottul megcsaltál! – kiabálja vissza, aztán megfog még egy vázát. A nappaliba rohanok, hogy csatlakozzak hozzá és elvegyem a tárgyat a kezéből, mielőtt összetörhetné.
- Tudom, hogy az! Sajnálom! Annyira sajnálom, Harry, kérlek, csak beszélj hozzám – könyörgök. Nem tudom már tovább visszatartani a könnyeimet. – Kérlek, Harry – sírok.
- Elbasztad, Louis, annyira nagyon! – ökle a falhoz csapódik.
Tudtam, hogy ez el fog jönni, és őszintén meg vagyok lepve, hogy ilyen sokáig tartott. Hálás vagyok, hogy úgy döntött, a falat üti meg, a tégla biztosan sokkal jobban tönkre tette volna a kezét.
- Csak hagyj békén, a rohadt életbe! Menj el! – járkál fel-alá, mielőtt mindkét kezét a falhoz üti, ezúttal nem találva el a felszínét, hála Istennek.
- Szeretlek – kotyogom ki, le kell őt nyugtatnom, de egyszerűen annyira részeg és ijesztő.
- Nem úgy viselkedsz! Megcsókoltál egy másik kibaszott srácot! Aztán a kurva házamba hozod Zaynt!
A szívem meginog Zayn nevének említésére. Harry megalázta őt.
- Tudom… sajnálom – küzdök az ösztönnel, hogy képmutatónak nevezzem őt. Igen, tudom, hogy amit tettem, az helytelen volt, nagyon helytelen, de én már megbocsátottam neki, amiért többször is megbántott.
- Tudod, milyen kibaszott őrültté, mennyire nagyon kibaszott dühössé válok, amikor bárki mással látlak, erre te mész és ezt a szart csinálod!
- Azt mondtam, hogy sajnálom, Harry… még mit…
Felborítja a széket, aztán ütögetés hallatszik az ajtón. Nagyszerű, most már a szomszédok is részt fognak venni ebben.
- Harry! Istenre esküszöm, ha bántod őt! – ez Zayn. Tényleg halálvágya van.
- Öt kurva másodperced van, hogy elmenj, Zayn, vagy Isten engem úgy segéljen, kibaszottul megöllek! – ordítja Harry. A nyakában lévő erek sötétlilává válnak, és egy szörnyeteghez kezd hasonlítani.
- Nem megyek el, nyisd ki az ajtót vagy hívom a zsarukat! – provokálja Zayn.
- Mondd neki, hogy menjen el most – utasítja Harry.
- Zayn… minden rendben. Csak menj, kérlek. Semmi gond. Majd holnap felhívlak.
Harry az ajtó felé indul, mire a kezembe fogom a pólóját.
- Nem fog felhívni, az időd pedig lejárt – figyelmezteti Harry, majd kihúzza magát szorításomból, és megfogja a kilincset.
- Ne, Harry, vagy ide fognak jönni a rendőrök – könyörgök neki. – Csak adj nekem két percet, ennyi és el fog menni – felelem.
- Alig ismered őt, ki a fasznak képzeli magát, hogy idejön és megpróbálja az istenverte megmentőt játszani?
- Egy perc, ennyi és el fog menni. Csak maradj itt, kivéve, ha azt akarod, hogy letartóztassanak.
- Egy perc – csattan fel. Utálom őt, amikor ilyen.
Amikor kinyitom az ajtót, Zayn a folyosón járkál.
- Nem kellene itt maradnod, ő egy kibaszott pszichopata – mondja. Becsukom az ajtót, és imádkozom, hogy Harry ezt nem hallotta meg.
- Nem, nem az.
- De igen, az, minden szart összezúz. Hallom.
- Ő mérges, részeg és mérges.
- Pontosan, kitudja, mire képes.
- Semmit nem csinálna velem.
- Ezt nem tudhatod – szemei tele vannak aggodalommal, de nem tetszik, ahogy Harryről beszél.
- Nagyra értékelem, hogy aggódsz értem, de jobban ismerem Harryt, mint bárki más, semmit nem fog tenni a kiabáláson és a dolgok összetörésén kívül. Kérlek, csak menj haza, tudom, hogy jó szándékaid vannak, de tényleg képesnek kell lennem lenyugtatni őt, és most nem segítesz ebben. Tényleg sajnálom, de kérlek, menj.
Szörnyen érzem magam, amiért azt mondom neki, hogy menjen el, főleg miután Harry olyan kegyetlen volt hozzá, de nem jó ötlet neki, hogy maradjon. Hallom Harry csizmáit a lépkedni a padlón, és még egyszer könyörgök Zaynnek.
- Rendben, elmegyek. Össze kell szednie magát. Mindkettőtöknek – feleli Zayn halkan.
- Tudom – értek vele egyet, aztán visszasétálok a lakásba.
- Elment? – kérdezi Harry.
- Igen, elment.
- Meg vagyok lepve, hogy nem mentél el vele.
- Hagyd abba.
- Elbasztad.
- Sajnálom, Harry, nem gondolkoztam tisztán – beszélek olyan gyengéden és lassan, amennyire csak tudok.
- A sajnálat nem törli ki a képet a fejemből. Ez minden, amit látok – túr bele a hajába. Felé sétálok, és közvetlenül elé állok. Whiskytől bűzlik.
- Akkor nézz rám, nézz rám – bátran az arcára teszem a kezeimet, kényszerítve őt, hogy egyenesen rám nézzen.
- Megcsókoltad őt, megcsókoltál valaki mást – hangja sokkal halkabb, mint másodpercekkel ezelőtt volt.
- Tudom, hogy megcsókoltam, és annyira sajnálom, Harry. Nem gondolkoztam. Tudod, mennyire irracionális tudok lenni.
- Ez nem mentség.
- Tudom, bébi, tudom – remélem, hogy ezek a szavak meglágyítják őt.
- Fájt – feleli, véreres szemei megenyhülnek.
Fáj a mellkasom, mert úgy hangzik, mint egy gyerek, egy magányos, szomorú gyerek. Nem tehetek róla, de elképzelem Harryt gyerekként, elrejtőzve, miközben a szülei az apja alkoholizmusán veszekednek.
- Sajnálom. Kérlek, bocsáss meg.
- Jobban tudhattam volna, mint hogy barátom legyen, nem mintha valaha is akartam volna egyet, de ez az, ami akkor történik, amikor az emberek járnak… vagy összeházasodnak. Ez az a fajta szarság, amiért egyedül kell lennem. Nem akarok ezen keresztülmenni – húzódik el tőlem.
- Nem fog újra megtörténni, soha nem csinálok még egyszer semmi ilyesmit.
- Ez nem számít, Lou, az egyikünk fog. Ez az, amit az emberek csinálnak, amikor szeretik egymást. Megbántják egymást, aztán szakítanak vagy elválnak. Én nem akarom ezt nekünk, neked.
- Ez nem fog megtörténni velünk. Mi mások vagyunk.
- Ez mindenkivel megtörténik, nézd meg a szüleinket.
- A szüleink csak a rossz emberrel házasodtak össze, ennyi. Nézd meg Karent és az apukádat – megkönnyebbült vagyok, hogy Harry már sokkal nyugodtabb.
- Ők is el fognak válni.
- Nem, nem hiszem, hogy el fognak.
- Én igen. A házasság annyira elbaszott fogalom, hé, valamennyire kedvellek, szóval költözzünk össze és írjunk alá pár papírt, megígérve, hogy soha nem hagyjuk el a másikat, még akkor is, ha nem fogjuk hozzá tartani magunkat amúgy se. Miért tenné meg ezt bárki önként? Miért akarod lekötni magadat egy személyhez örökre?
Nem vagyok mentálisan felkészülve arra, hogy feldolgozzam azt, amit az előbb mondott nekem. Nem lát velem egy jövőt? Csak azért mondja ezt, mert részeg. Igaz?
- Tényleg azt akarod, hogy elmenjek? Ez az, amit akarsz, hogy véget vessünk ennek most? – kérdezem, egyenesen a szemeibe nézve. Nem válaszol nekem. – Harry?
- Nem… baszki… nem, Louis. Szeretlek. Annyira kurvára szeretlek, de te… amit tettél, az annyira helytelen volt. Megfogtál minden egyes dolgot, amitől félek, és egy cselekedetben életre hívtad őket – szemei elkezdenek könnyezni, a mellkasom pedig beomlani.
- Tudom, hogy ezt tettem, szörnyen érzem magam, amiért megbántottalak.
- Valaki olyannal kellene lenned, mint Natalie.
- Senkivel sem akarok lenni, kivéve téged – törlöm meg a szemeimet.
- Félek, hogy majd fogsz.
- Félsz, hogy majd mit fogok? Elhagyni téged Natalie-ért?
- Nem pontosan érte, de valaki olyanért, mint ő.
- Nem fogom ezt tenni. Harry, téged szeretlek. Senki mást, téged szeretlek. Mindent szeretek veled kapcsolatban, kérlek, ne kételkedj magadban – fáj arra gondolni, hogy ő így érez.
- El tudnád nekem mondani őszintén, hogy nem azért kezdtél el velem találkozgatni, hogy feldühítsd anyukádat?
- Mi? – Harry válaszra vár. – Nem, persze hogy nem. Az anyámnak semmi köze hozzánk. Azért szerettem beléd, mert… nos, mert nem volt választásom. Nem tehettem róla, megpróbáltalak nem szeretni amiatt, hogy mit gondol majd anyám, de soha nem volt választásom. Mindig is szerettelek, akár akartalak szeretni, akár nem – mondom neki.
- Persze.
- Mit tehetek, hogy meglásd ezt?
Mindazok után, amiken keresztülmentem érte, hogy gondolhatja azt, hogy azért vagyok vele, mert ez egy mód lenne arra, hogy lázadjak az anyám ellen?
- Ne csókolj meg más srácokat talán.
- Tudom, hogy bizonytalan vagy, de tudnod kellene, hogy szeretlek. Az első naptól kezdve harcolok érted, az anyámmal, Natalie-val, mindenkivel.
- Bizonytalan? Én nem vagyok bizonytalan. Nem fogok ülni és hagyni, hogy játszanak velem, mint egy kibaszott bolonddal.
- Azon aggódsz, hogy játszanak veled? – kezdek mérges lenni.
Tudom, hogy amit csináltam, az helytelen, de Harry sokkal rosszabbat tett velem. Ő tényleg játszott velem, mint egy bolonddal, én pedig megbocsátottam neki.
- Ne kezd el ezt a szarságot velem – morogja.
- Már olyan hosszú utat tettünk meg, olyan sok mindenen mentünk keresztül, Harry. Ne engedd, hogy egy hiba elvegye ezt tőlünk – soha nem gondoltam, hogy én leszek az, aki bocsánatért könyörög.
- Te csináltad ezt, nem én.
- Ne legyél már ilyen hideg hozzám. Te is egy csomó dolgot tettél velem – csattanok fel.
A harag visszatér az arcába, aztán elviharzik tőlem.
- Tudod mit? Sok dolgot csináltam, de te megcsókoltál valakit pontosan előttem.
- Ó, úgy érted, mint az az este, amikor Molly az öledben volt és megcsókoltad előttem?
- Nem voltunk együtt akkor.
- Talán neked nem, de én azt hittem, hogy igen.
- Kurvára nem számít, Louis.
- Szóval akkor azt mondod, hogy nem fogod hagyni ezt?
- Nem tudom, hogy mit mondok, de kezdesz az idegeimre menni.
- Szerintem menned kéne aludni – ajánlom.
A megértés pillantásainak ellenére, ami megjelent az elmúlt pár percben, világos, hogy arra van beállítva az agya, hogy kegyetlen legyen.
- Szerintem nem kellene megmondanod nekem, hogy mit csináljak.
- Tudom, hogy dühös vagy és megbántott, de nem beszélhetsz így velem. Ez nem helyes és nem fogok beletörődni ebbe. Akár részeg vagy, akár nem.
- Nem vagyok megbántva – vet rám haragos pillantást.
Harry és az ő büszkesége.
- Az előbb mondtad, hogy igen.
- Nem, nem mondtam, ne mondd meg nekem, hogy én mit mondtam.
- Oké – adom be a derekam.
Kimerült vagyok, és nem akarom meghúzni a gránáton lévő fület, ami Harry. A kulcstartóhoz sétál, majd leveszi a kulcscsomóját, miközben elbotladozik, hogy megfogja a csizmáját.
- Mit csinálsz? – sietek oda hozzá.
- Elmegyek, minek néz ki?
- Nem mész el, már ittál. Sokat – a kulcsaiért nyúlok, de a zsebébe csúsztatja őket.
- Leszarom, több italra van szükségem.
- Nem! Nincs rá szükséged. Már eleget ittál, és összetörted az üveget – megpróbálok a zsebébe nyúlni, de megfogja a csuklómat, mint azt már számtalan alkalommal tette. Ezúttal ez más, mert annyira dühös, és egy másodpercre elkezdek aggódni.
- Engedj el – provokálom őt.
- Ne próbálj meg megállítani abban, hogy elmenjek, és elengedlek – ő nem enyhül, én pedig megpróbálok nem érintettnek tűnni.
- Harry… bántani fogsz.
Tekintete találkozik az enyémmel, aztán gyorsan elenged. Felemeli a kezét, mire összerezzenek, eltávolodva tőle. Kezét a hajához teszi, és szemeiben pánik villan fel.
- Azt hitted, hogy meg akarlak ütni? – majdnem suttogja, én pedig tovább hátrálok.
- Én… nem tudom, megijesztesz – tudtam, hogy nem fog bántani, de ez a legkönnyebb mód arra, hogy visszahozzam őt a valóságba.
- Tudnod kellene, hogy nem bántanálak. Még akkor sem, ha valószínűleg kellene – vet rám haragos pillantást.
- Ahhoz képest, hogy annyira utálod az apádat, tutira nincs semmi problémád azzal, hogy úgy viselkedj, mint ő – köpöm a szavakat.
- Baszd meg, egyáltalán nem vagyok olyan, mint ő! – kiabálja.
- De igen, olyan vagy! Seggrészegre ittad magad, és otthagytál a buliban! A nappaliban lévő dekorációnk felét összetörted, beleértve a kedvenc lámpámat! Úgy viselkedsz, mint ő… a régi ő.
- Igen, nos, te meg úgy viselkedsz, mint az anyád. Egy elkényeztetett, sznob kis ribanc – húzza gúnyos mosolyra a száját, mire eláll a lélegzetem.
- Ki vagy te? – kérdezem, és megrázom a fejemet.
Nem akarok többet hallani tőle, és tudom, hogy ha folytatjuk a vitatkozást, amíg ilyen részeg, az nem fog jól végződni. Megfordulok, hogy elsétáljak tőle. Tiszteletlenségét egy teljesen új szintre emelte.
- Louis… én… – kezdi el.
- Ne – köpöm a szavakat, aztán a folyosó felé indulok.
El tudom viselni a durva megjegyzéseit, el tudom viselni, hogy kiabál velem, mert a pokolba is, kellően rászolgáltam, de nem tetszik, ahogy ma este viselkedik, és mindkettőnknek szüksége van a távolságra, mielőtt az egyikünk valami még rosszabbat mond.
- Nem gondoltam komolyan – feleli, majd követ végig a folyosón.
Becsukom az ajtót, és bezárom magam mögött. Talán nem tudjuk ezt rendbe hozni. Talán ő túl dühös, én pedig túl irracionális vagyok, túlfeszítem a húrt nála, és ő is ugyanezt teszi velem.
Nem, ez nem igaz. Jók vagyunk egymásnak, mert hajtjuk egymást. Az összes veszekedés és köztünk lévő feszültség ellenére van szenvedély. Olyan sok szenvedély, hogy az majdnem megfullaszt, maga alá húz, és ő az egyetlen fény, az egyetlen, aki megment, függetlenül attól, hogy ha ő az, aki halálra ítél. Mindennél jobban szeretem őt, és ő is engem. Nem számít, milyen szörnyű dolgokat mondott ma este haragjában, tudom, hogy szeret. Olyan sokat változott értem, ő már nem ugyanaz, aki korábban volt. Kiöntötte a szívét azzal, hogy megírta nekem azt a levelet, és nem hibáztatható a ma esti veszekedésért.
- Lou, nyisd ki az ajtót – kopogtat Harry gyengéden a fán.
- Csak menj aludni, kérlek – sírom.
- A fenébe, Louis! Nyisd ki az ajtót most, sajnálom, oké? – kiabálja, aztán elkezdi verni az ajtót.
Imádkozva, hogy nem fog áttörni az ajtón, kényszerítem magamat, hogy felkeljek a padlóról, átsétálok a szekrényhez, hogy áttúrjam az alsó fiókomat. Amikor meglátom a papír fehérségét, megkönnyebbültség áraszt el, majd bemegyek a mosdóba, és becsukom az ajtót. Ahogy elkezdek olvasni, a dübörgés az ajtón elnyomódik, nem létezik többé. A mellkasomban lévő fájdalom feloldódik a fejfájásommal együtt. Semmi sem létezik, kivéve ezt a levelet, ezeket a tökéletes szavakat az én tökéletlen Harrymtől.
Újra és újra elolvasom, amíg a könnyeim el nem állnak a folyosóról jövő zajjal együtt. Kétségbeesetten remélem, hogy nem ment el, de nem fogok kimenni, hogy megtudjam. A szívem és a szemeim túl nehezek, le kell feküdnöm.
Magammal véve a levelemet, az ágyhoz vonszolom a testemet még mindig a ma esti ruháimat viselve. Végül elalszom, és Harryről álmodom, ahogy leírta azokat a szavakat egy üres lapra egy hotelszobában.

Amikor reggel felébredek, összehajtom a levelet és visszateszem az alsó fiókomba, mielőtt kinyitom a hálószobaajtót. Harry a folyosón alszik, összegömbölyödve a betonpadlón. Nem tudom, hogy fel kellene-e ébresztenem őt, így otthagyom, hogy kialudja részegségét.
Mire a délután elérkezik, átöltözöm, melegítőt és Harry egyik régi pólóját veszem fel. Veszekedés vagy sem, kiérdemeltem, hogy a rohadt ruháit hordjam. Az idegeim majdnem tönkremennek, miközben kisétálok a hálószobából. A folyosó üres, a nappaliban lévő rendetlenség pedig teljesen fel van takarítva. A pohárból egy darab üvegszilánk se maradt a padlón. A szobában citrom illat van, és a barna whisky már nincs szétfröccsenve a falon. Meg vagyok lepve, hogy Harry egyáltalán tudta, hol tároljuk a tisztítót.
- Harry? – szólítom, hangom rekedt a tegnap esti sok kiabálástól.
Nincs válasz.
Átsétálok a konyhaasztalhoz, amin egy kis papír van, kézírással rajta.
„Kérlek, ne menj el, hamarosan visszajövök.” Írta Harry.
Ezerkilónyi nyomás tűnik el a mellkasomról, majd készítek egy csésze kávét, és leülök az asztalhoz, hogy várjak a visszatérésére.

2016. február 12., péntek

Chapter 152

Sziasztok! :)
Egy rettentő fárasztó, hosszú és szörnyű hét után végre valahára tudtam hozni a részt. Remélem nektek jobban telt a hetetek :) A fejezet... hát nem sok jó van benne, ennyit elárulhatok így előre. Kíváncsi vagyok, mi lesz a véleményetek. És most már nagyjából ilyen tájban tudom hozni az új részeket, csak délelőtt van egy órám, délután hazajövök, úgyhogy már nem jelentkezem olyan későn, mint az előző félévben. Persze azért néha előfordulhat, ennek a lehetőségét nem zárom ki, de nem lesz rendszeres.
Kellemes olvasást! :) Xx



Chapter 152

- Használhatom a telefonodat, hogy megpróbáljam felhívni őt? – kérdezem Zayntől.
Egyik kezét elmozdítja a kormányról, hogy a zsebébe nyúljon a telefonjáért. Csak körülbelül tíz percre vagyunk a lakástól, és kezdek pánikolni Harry reakciója miatt azon, hogy Zayn hoz haza. Folyamatosan arra próbálom kényszeríteni magamat, hogy kijózanodjak, de ez nem így működik. Jóval kevésbé vagyok ittas, mint egy órával ezelőtt voltam, de még mindig részeg vagyok.
- Tessék… baszki, lemerült – mondja, megnyomva a tetején lévő gombot, felfedve egy lemerült akkumulátor szimbólumát.
- Semmi gond – vonok vállat. Felhívni Harryt Zayn telefonjáról valószínűleg amúgy sem a legjobb ötlet, ami eszembe jutott. Nem olyan rossz, mint az, hogy megcsókoljak egy random srácot Harry előtt, de akkor sem jó ötlet.
- Mi van, ha nincs itt? – felelem.
- Van kulcsod, nem?
- Nincs… nem gondoltam, hogy szükségem lesz rá.
- Ó… nos, ha nincs itt, akkor elvihetlek valahova máshova… vagy maradhatsz velem. Csak ma este… ha akarsz – ajánlja. Harry szó szerint meggyilkolná őt, ha megtalálna engem Zayn lakásában.
Amikor megérkezünk a lakáshoz, Zayn leparkolja az autót, én pedig átvizsgálom a parkolót Harry kocsiját keresve. A szokásos helyén van, hála Istennek. Fogalmam sincs, mit csináltam volna, ha nem lett volna itt. Zayn kiszáll velem az autóból, és ragaszkodik hozzá, hogy felkísérjen. Amennyire azt hiszem, hogy ez nem fog jól végződni, nem tudom, hogy képes vagyok-e felvinni magamat egyedül a lakásba ittas állapotomban.
A fene vigye el Harryt, amiért otthagyott a buliban.
A fene vigyen el engem, amiért egy megfontolás nélküli idióta vagyok.
A fene vigye el Zaynt, amiért ilyen édes és vakmerő, amikor nem kellene annak lennie.
A fene vigye el Washingtont, amiért ilyen rohadt hideg van itt.
Amikor elérjük a liftet, a fejem elkezd dübörögni a szívemmel együtt. Át kell vennem, hogy mit fogok mondani Harrynek, annyira mérges lesz rám, és ki kell gondolnom egy jó módot, hogy bocsánatot kérjek tőle a szex használata nélkül. Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy én vagyok az, aki bármiért is bocsánatot kér, mert mindig ő az, aki elrontja, ez egyáltalán nem jó érzés, szörnyű érzés.
Végigsétálunk a folyosón, és nem tehetek róla, de olyan érzésem van, mintha arra készülnénk, hogy a pallón sétáljunk végig. Csak nem tudom, hogy vajon Zayn vagy én leszek-e az, aki lesüllyed a vízbe.
- Ez az – nyelek egyet, majd kopogok az ajtón.
Zayn pár lépéssel mögöttem áll, miközben arra várunk, hogy kinyíljon az ajtó. Ez egy szörnyű ötlet volt, egyszerűen a bulin kellett volna maradnom. Újra kopogok, ezúttal hangosabban. Mi van, ha nem nyitja ki? Mi van, ha elvitte az autómat és nincs is itt? Erre nem gondoltam.
- Ha nem nyitja ki, mehetek hozzád? – próbálom visszatartani a könnyeimet. Nem akarok Zaynnél maradni és még jobban magamra haragítani Harryt, de nem hagyott nekem más választási lehetőséget.
Mi van, ha nem bocsát meg? Nem tudok nélküle lenni. Egy érzelmi poklon mentem keresztül érte, szóval meg kell nekem bocsátania. Zayn keze megérinti a hátamat, és elkezd simogatni, hogy megnyugtasson. Nem sírhatok, nyugodtnak kell lennem, amikor kinyitja az ajtót… ha kinyitja.
- Persze – válaszolja végül Zayn.
- Harry! Kérlek, nyisd ki az ajtót – könyörgök csendesen, majd homlokomat az ajtónak döntöm. Nem akarok kiabálni és jelenetet rendezni hajnali kettőkor, a szomszédjainknak már valószínűleg így is elég problémája van a kiabálásunkkal. – Azt hiszem, nem fogja kinyitni – sóhajtok fel, aztán felegyenesedek.
Ahogy megfordulunk, hogy elsétáljunk, az ajtó kinyílik.
- Nos… nézd csak ki döntött úgy, hogy felbukkan itt – feleli Harry. Valami miatt a hangsúlyától kiráz a hideg. Amikor megfordulok, hogy szemben legyek vele, szemei véreresek, az arca pedig rózsaszín. – Zayn! Haver! Annyira örülök, hogy látlak – mossa össze a szavakat Harry. Részeg.
- Harry… te ittál? – gondolataim hirtelen kitisztulnak.
- Mi közöd hozzá? Neked új párod van.
- Harry… – nem tudok mit mondani neki.
Nyilvánvaló, hogy részeg. Az utolsó alkalom, amikor részegen láttam őt az az volt, amikor Liam felhívott, hogy menjek át Ken házába. Az apja történetével az ivással, és ahogy Anne annyira félelemmel teli volt amiatt, hogy Harry ismét elkezdett inni, a szívem elszorul.
- Köszönöm, hogy hazahoztál, szerintem most menned kéne – mondom udvariasan Zaynnek. Harry túl részeg ahhoz, hogy Zayn közelében legyen.
- Neeeem… – viszi túlzásba Harry. – Gyere be! Igyunk meg egy italt együtt! – fogja meg Harry Zayn karját, és áthúzza őt az ajtón.
- Nem, ez nem jó ötlet. Részeg vagy – tiltakozom.
- Semmi gond – mondja nekem Zayn. Majdnem mintha halálvágya lenne.
- Igen, Louis. Nyugodj le a picsába – botladozik el Harry a dohányzóasztalhoz, majd megfogja az üveg sötét italt, és a folyadékot egy pohárba tölti.
Kiabálni akarok vele, amiért így beszél velem, de nem találom a hangomat.
- Tessék, hozok másik poharat. Egyet neked is, Lou – beszél zavarosan Harry, aztán a konyhába sétál. Zayn leül a székre, én pedig helyet foglalok a kanapén.
- Nem hagylak itt egyedül vele, látod, milyen részeg. Azt hittem, hogy nem iszik már? – suttogja Zayn.
- Nem is… nem így. Ez az én hibám – teszem a fejemet kezeim közé.
Utálom, hogy Harry az miatt részeg, amit én csináltam. Azt akartam, hogy egy normális beszélgetésünk legyen, hogy mindenért bocsánatot kérhessek.
- Nem, nem az – biztosít engem Zayn.
- Ez a tiéd – ad át nekem Harry egy itallal félig tele lévő poharat.
- Nem akarok többet. Eleget ittam ma este – veszem el a kezéből a poharat, majd leteszem az asztalra.
- Ahogy gondolod, több marad nekem – mosolyog rám. Mosolya nem ugyanaz a mosoly, amit már megimádtam.
Őszintén egy kicsit meg vagyok rémülve. Tudom, hogy Harry soha nem bántana engem, fizikailag, de nem szeretem ezt az oldalát. Inkább kiabálna rám vagy beleverne a falba, minthogy itt üljön seggrészegen és ilyen nyugodt legyen. Túl nyugodt.
Zayn az ajkaihoz teszi az italát, és iszik egy kortyot.
- Ez éppen olyan, mint régen, nem? Tudod, mielőtt meg akartad dugni a fiúmat – feleli Harry, mire Zayn visszaköpi az italát a pohárba.
- Ez nem olyan. Te otthagytad őt, én meg hazahoztam – Zayn hangsúlya fenyegető.
- Nem csak a ma estéről beszélek, és te tudod ezt. Bár elég mérges vagyok, hogy magadra vállaltad azt, hogy hazahozod őt. Louis nagy fiú, tud magáról gondoskodni.
- Nem kellene neki magáról gondoskodnia – vág vissza Zayn.
- Ez nem rajtad múlik! – ordítja Harry, mire megugrom. – Bár azt kívánod, hogy rajtad múljon, nem? – vigyorodik el Harry.
Úgy érzem, mintha egy tűzharc közepén lennék, és meg akarok mozdulni, de a testem nem engedi. Rémülten nézem, ahogy az én Mr. Darcym átalakul nevetségesen részeggé.
- Nem – válaszolja Zayn.
Harry leül mellém, de csillogó szemeit Zaynen fókuszálva tartja. Lenézek az üveg alkoholra, és legalább a negyede hiányzik. Imádkozom, hogy Harry nem ma este fogyasztotta el az egészet, az elmúlt másfél órán beül.
- De, igen. Nem vagyok hülye. Akarod őt, Molly mindent elmesélt nekem, amit korábban mondtál.
- Hagyjuk, Harry – morogja Zayn, csak ösztökélve Harryt.
- Ó, Louis olyan szép, Louis olyan édes! Louis túl jó Harrynek! Louis-nak velem kellene lennie! – utánozza őt Harry.
Mi?
- Kussolj, Harry – Zayn elkerüli azt, hogy rám nézzen.
- Hallod, babe, Zayn azt gondolta, hogy tényleg megkaphat téged – nevet fel Harry.
- Hagyd abba, Harry – állok fel a kanapéról.
Zayn megalázottnak néz ki. Nem kellett volna beleegyeznem, hogy hazahozzon. Tényleg ezeket a dolgokat mondta rólam? Azt feltételeztem, hogy a fogadás miatt viselkedett úgy velem, de most már nem vagyok benne olyan biztos.
- Nézz rá, fogadok, hogy arra gondolsz most… nem? – gúnyolódik Harry. Zayn haragos pillantást vet Harryre, majd poharát az asztalra teszi. – Soha nem kapod őt meg, Zayn, szóval add fel. Soha senki nem fogja őt megkapni, kivéve engem, én vagyok az egyetlen, aki valaha is meg fogja őt dugni. Az egyetlen, aki tudni fogja, milyen jó érzés, hogy…
- Hagyd abba! – kiabálom. – Mi a fene bajod van?! – teszem hozzá.
- Semmi, csak elmondom neki, hogy van ez – válaszolja Harry.
- Kegyetlen vagy – felelem.
- És?
- Tényleg azt hiszem, hogy menned kellene – mondom Zaynnek. Zayn Harryre néz, aztán vissza rám. – Semmi gond – biztosítom őt. Nem tudom, mi fog történni, de tudom, hogy az nem lesz olyan rossz, mint ami akkor történne, ha Zayn itt marad. – Kérlek – könyörgök, mire Zayn bólint.
- Hallottad őt, menj a picsába. De azért ne legyél túl szomorú, Louis engem sem akar. Ő azokat a jóvágású szépfiúkat kedveli – iszik Harry még egy kortyot.
A szívem még jobban elszorul, és tudom, hogy hosszú éjszakám lesz. Nem tudom, hogy félnem kellene-e, de nem félek. Vagyis… egy kicsit, de nem megyek el.
- Kifelé – ismétli meg Harry, Zayn pedig az ajtó felé indul. Amint Zayn nincs többé a lakásban, Harry bezárja az ajtót, aztán felém fordul. – Szerencséd van, hogy nem vertem szarrá őt, amiért idehozott téged. Tudod ezt, ugye? – kérdezi.
- Igen – értek egyet. A vele való vitatkozás nem tűnik jó ötletnek.
- Miért jöttél egyáltalán ide?
- Itt lakom.
- Nem sokáig – tölt több alkoholt a poharába.
- Mi? – a levegő elhagyja a tüdőmet.
- Rosszabbodik a hallásod az ítélőképességeddel együtt? – gúnyolódik.
- Ki fogsz rúgni?
- Nem, magadtól fogsz végül elmenni.
- Nem, nem fogok.
- Talán az új szerelmednek van szobája a lakásában. Jól néztek ki együtt – a gyűlölködő mód, ahogy beszél hozzám, visszavisz a kapcsolatunk kezdetéhez, és ez nem tetszik.
- Harry, kérlek, ne mondj ilyen dolgokat. Nem is ismerem őt, és sajnálom, amit tettem.
- Azt mondok, amit akarok, éppen ahogy te kibaszottul azt teszel, amit akarsz.
- Hibáztam, sajnálom. Olyan részeg voltam, és tényleg azt hittem, hogy történt valami közted és a között a lány között, nem tudtam, mit gondoljak. Annyira sajnálom, soha nem bántanálak szándékosan – felelem, de meg tudom mondani, hogy nem figyel rám.
- Miért beszélsz még mindig? – csattan fel. Felsóhajtok, és megharapom az arcomat. Ne sírj. Ne sírj.
- Megyek aludni, és majd beszélhetünk akkor, amikor nem vagy ennyire részeg.
Harry nem mond semmit, még csak rám sem néz, így leveszem a cipőmet, aztán a hálószobába sétálok. Amint becsuknám az ajtót, hallom összetörni a poharat. Amikor a nappaliba sietek, a fal nedves, a pohár pedig darabokban van szétszóródva a padlón. Tehetetlenül figyelem, ahogy Harry megfogja a másik két poharat és a falhoz vágja őket. Kortyol még egy utolsó nagyot az üvegből, majd minden erejét felhasználja, hogy a falhoz csapja összetörve a félig tele lévő üveget.

2016. február 5., péntek

Chapter 151

Helló! :)
Hát ez aztán őrületes fejezet lett, ennyit mondhatok így, az átolvasása után. Hatalmas veszekedés, bonyodalom a köbön és ez csak rosszabb lesz. Na, jó pozitívra sikerült ezt a részt beharangoznom, azért remélem, nem veszítettétek el a reményt teljesen a happy end-et illetően :D Kíváncsi leszek a véleményeitekre, és a vége most talán nem annyira függő, mint az előzőnél. Jövőhét pénteken pedig hozom a következőt.
Kellemes olvasást! :) Xx



Chapter 151
 
Harry szemszöge
- Én sosem csókolózom és mondom el – mosolyodik el Jamie.
- Kösz… – abbahagyom a beszédet, amikor meglátom a piros cipők villanását. Szemei tágra nyíltak, alsó ajka pedig remeg. Baszki, biztosan meghallott. Louis lesiet a lépcsőn. – Louis! Várj! – kiabálok utána. Olyan valakihez képest, aki annyira részeg, mint ő, tényleg lerepül a lépcsőfokokon. Miért kell neki mindig elfutnia tőlem? – Lou! – kiáltom ismét, ellökve az embereket az utamból.
Végre, amikor néhány lépésnyire vagyok tőle, olyat tesz, amitől majdnem letérdelek. A szőke seggfej korábbról, aki végignézte őt, füttyent egyet, ahogy Louis elsiet mellette, megállítva őt léptében. Louis elvigyorodik, majd belemarkol a srác pólójába. Mi a faszt csinál? Meg fogja…
Louis megválaszolja a gondolataimat azzal, hogy rám néz, mielőtt ajkait a srácéhoz nyomja. Gyorsan pislogok megkísérelve, hogy eltüntessem ezt, gyorsan pislogok. Ez nem történik meg. Ezt nem tenné meg, az én Louis-m nem, nem számít, mennyire dühös.
A szőke nyilvánvalóan meglepődött Louis hirtelen vonzalmán, de gyorsan összeszedi magát és karjait Louis dereka köré fonja. Louis szája kinyílik, és egyik kezét a srác hajába teszi, meghúzva azt. Nem tudom feldolgozni azt, hogy mi történik most valójában.
- Harry! Hagyd abba!!! – ordítja Louis. Abbahagyni mit? Amikor ismét pislogok, a szőkén vagyok és az ajkai megsérültek. Máris megütöttem őt? – Kérlek, Harry! – kiáltja megint Louis.
Sietve lemászom a szőkéről, mielőtt mindenki körénk gyűlik.
- Mi a fasz? – nyög fel a szőke.
Meg akarom ütni a kibaszott fejét, de már próbálom fegyelmezni magamat. Louis-nak is kurvára ezt kellett csinálnia, azt okozva ezzel, hogy mindent elrontsak, amin eddig dolgoztam. Az ajtó felé indulok nem törődve azzal, hogy megnézzem, Louis követ-e.
- Miért ütötted őt meg? – szólal meg a hangja mögülem, miközben az autómhoz érek.
- Mit gondolsz, miért, Louis? Talán mert az előbb néztem végig, ahogy kibaszottul smárolsz vele! – kiabálok rá.
Majdnem elfelejtettem, hogy milyen érzés, ez az adrenalin löket és az ismerős csípés az ujjperceimen. Csak egyszer ütöttem… azt hiszem legalábbis… szóval ez nem olyan rossz, többet akarok.
- Miért érdekel? Megcsókoltad azt a lányt! Valószínűleg több is volt, mint egy csók! Hogy tehetted ezt? – kezd el sírni.
- Nem! Kibaszottul nem sírhatsz, Louis. Az előbb csókoltál meg valakit pontosan előttem! – a kezem összekapcsolódik az autóm motorháztetejével.
- Te rosszabbat csináltál! Hallottam, hogy azt mondtad a lánynak, maradjon csendben rólatok Tessa szobájában!
- Azt sem tudod, hogy miről beszélsz! Kurvára nem csókoltam meg senkit!
- De, igen! Azt mondta, hogy nem csókolózik és mondja el! – ordítja, integetve a karjával, mint egy idióta. Baszki, Louis dühítő.
- Az egy kibaszott szófordulat, úgy értette, hogy nem fog mondani senkinek semmit arról, amiről beszéltünk, vagy arról, hogy füveztünk! – kiabálom.
- Füveztél? – tátja el a száját.
- Nem, én tulajdonképpen nem, de ki nem szarja le! Az előbb kurvára megcsaltál! – húzom a saját hajamat.
- Miért hagytál ott, hogy vele lógj, aztán mondtad neki, hogy ne mondjon semmit, ennek nincs semmi értelme!
- Ő Dan testvére! Azért mondtam neki, hogy ne mondjon semmit, mert megpróbáltam bocsánatot kérni azért, amit tettem vele. El akartam mondani neked holnap, amikor nem vagy ilyen kibaszott harcias! Mindannyian a szobában voltunk, én, ő, Tessa és Niall. Ők elszívtak egy jointot, és amikor elmentek, megkértem Jamie-t, hogy maradjon, mert meg akartam próbálni, hogy rendbe hozzam a szarságokat vele, miattad. Kurvára nem csalnálak meg, ezt tudnod kellene!
Louis nem jut szóhoz. Átkozottul az. Kibaszottul nincs igaza, én pedig kibaszottul dühös vagyok.
- Nos… – kezdi el.
- Nos mi? Te tévedsz, nem én. Nem adtál nekem esélyt, hogy megmagyarázzam, helyette úgy viselkedtél, mint egy gyerek. Egy megfontolás nélküli kisgyerek! – ordítom, újra megütve a motorháztetőt. Louis megugrik a zajtól, de leszarom.
Egyszerűen csak vissza kellene mennem be, megkeresni a szőkét és befejezni azt, amit elkezdtem. A kocsimat való ütögetés nem adja meg ugyanazt az elégedettséget.
- Nem vagyok gyerek! Azt hittem, hogy csináltál vele valamit! – kiabál vissza.
- Nos, nem csináltam! Mindazok után, amiken keresztülmentem, hogy rávegyelek, maradj velem, gondolod, hogy megcsalnálak egy random csajjal egy bulin, vagy a pokolba is, bárkivel?
- Nem tudtam, hogy mit gondoljak – dobja a kezeit ismét a levegőbe.
- Nos, akkor ez rajtad áll. Nem tudom, mi a fenét csinálhatnék még, hogy megláttassam veled, hogy szeretlek – túrok bele ujjaimmal a hajamba.
Megcsókolt valakit, megcsókolt egy másik srácot pontosan előttem. Ez rosszabb érzés, mint amikor elhagyott, akkor legalább hibáztathattam magamat.
- Mit kellett volna gondolnom? Ahogy azt mondta, olyan volt, mintha valami mást csináltatok volna – feleli, meleg lehelete füstfelhőt képez a hideg levegőben.
- Egyszerűen meg kellett volna kérdezned tőlem ahelyett, hogy elrohansz, mint ahogy mindig teszed!
- Nos, talán, ha nem lennék hozzászokva ahhoz, hogy titkolózol előttem, ez nem lett volna probléma! – kiabálja.
- Hihetetlen vagy. Őszintén rád sem tudok nézni most – mondom és komolyan is gondolom. Annak a képe, ahogy a szőkét csókolja, újra és újra lejátszódik a fejemben.
- Sajnálom, hogy megcsókoltam őt, ez nem olyan nagy dolog – sóhajt fel.
- Viccelsz, ugye? Kérlek, mondd, hogy igen, mert ha én lettem volna az, aki ezt teszi, te valószínűleg szóba sem állnál velem! De én felejtsem el, mivel ez Louis hercegnő, ez rendben van! Nem baj! – gúnyolódok.
- Louis hercegnő? Tényleg, Harry?
- Igen, tényleg! Megcsaltál, pontosan előttem! Idehoztalak, hogy tudd, mennyire törődök veled, azt akartam, hogy tudd, nem érdekel, mit gondol rólunk bárki is. Azt akartam, hogy a lehető legjobb éjszakád legyen, erre te ezt a szarságot csinálod!
- Harry… én…
- Nem! Nem fejeztem be. Úgy viselkedsz, mintha ez nem lenne olyan nagy dolog! Ez egy hatalmas dolog nekem. Látni más férfi ajkait a tieden… az… El sem tudom magyarázni, hogy ettől mennyire beteg vagyok.
- Azt mondtam…
- Ne szakíts már félbe most az egyszer az istenverte életedben! – ordítom. – Tudod mit… rendben van. Visszamehetsz oda, és megkérheted az új párodat, hogy vigyen haza – csattanok fel, majd kinyitom a kocsiajtót.
- Az új páromat? Nevetséges vagy.
- Igen… ő pont a te eseted is, borzasztó nagyon úgy néz ki, mint Natalie. Talán ezért is tetted meg mindenek előtt. Hiányzik Natalie, ugye?
- Mi? Mi köze van ehhez Natalie-nak? És egyértelműen nincs esetem, bár talán kellene, hogy legyen – morogja, felém mutatva.
- Baszd meg – köpöm a szavakat, aztán beszállok az autóba, beindítva azt, és otthagyva Louis-t a hidegben állva.
Amikor a stop táblához érek, nem tehetek róla, de újra és újra megütöm a kormányt. Ha Louis nem hív fel egy órán belül, tudom, hogy valaki mással ment haza.

Louis szemszöge
Tíz perccel később még mindig a járdán állok. A lábaim és karjaim elzsibbadtak, és reszketek. Harry bármelyik percben vissza fog jönni, kizárt, hogy ténylegesen itt hagy, egyedül. Részegen és egyedül.
Amikor fel akarom őt hívni, eszembe jut, hogy nála van a telefonom. Nagyszerű.
Mi a fenét gondoltam? Nem gondolkoztam, ez a probléma. Olyan jók voltunk, és még csak meg sem próbáltam megadni neki annak az esélyét, hogy kételkedjek. Helyette megcsókoltam valakit. Az emléktől a járdára akarok hányni.
Miért nem jött még vissza?
Be kell mennem, túl hideg van idekint és akarok egy másik italt, a bizsergető érzésem kezd elmúlni, és nem vagyok rá kész, hogy szembenézzek a valósággal. Amikor beérek, egyenesen a konyha felé indulok, majd töltök magamnak egy italt. Ez az, amiért nem kellene innom, nincs józan eszem, amikor részeg vagyok. Olyan szórakoztató este volt eddig, annak a fényes hajú ribancnak meg tönkre kellett tennie. Nem, Louis, te tetted tönkre. Emlékeztet a tudatalattim. Túl részeg vagyok a véleményéhez.
Lefektetem a fejemet a pultra, aztán megpróbálom rendezni a gondolataimat. Azt ismételgette Harry, hogy megcsaltam őt, technikailag azt hiszem, igen, de nem akartam. Annyira mérges voltam, annyira részeg és mérges, hogy csak azt akartam, érezze azt, amit én éreztem. Azonnal a legrosszabbat feltételeztem róla, és egy hatalmas hibát követtem el.
- Louis? – szólal meg mögülem Zayn hangja.
- Szia – nyögök fel, majd felemelem a fejemet a hűvös pultról, és megfordulok, hogy szemben legyek vele.
- Uhm… mit csinálsz? – nevet fel félig.
- Én… valójában nem igazán tudom – próbálok meg elmosolyodni.
- Ó… nos, jól vagy? – kérdezi.
- Igen… jól vagyok – hazudom.
- Hol van Harry?
- Elment.
- Elment? Elment a buliról?
- Igen – iszom egy kortyot a poharamból.
- Nélküled?
- Ja.
- Miért?
- Mert egy idióta vagyok – válaszolok őszintén.
- Ezt kétlem – mosolyodik el.
- Nem, tényleg, ezúttal igen.
- Akarsz róla beszélni?
- Nem, nem igazán – sóhajtok fel.
- Oké… nos, akkor egyedül hagylak – feleli, aztán kezd elsétálni.
- Nem, nem akarom, hogy egyedül hagyj, csak nem akarok beszélni róla – próbálok meg elmosolyodni. Harry bármelyik percben itt lesz és felvesz.
- Oké, rendben. Ennek nem kellene ilyen bonyolultnak lennie, tudod?
- Mi? – kérdezem tőle, majd követem őt leülni a konyhában lévő kártyázó asztalhoz.