Helló! :)
Itt is van a fejezet, ami szerintem tetszeni fog nektek, különösen Harry szemszöge, imádom, mikor Liammel beszélget :D A kommentek alapján szerintem Liamnek már külön rajongótábora lesz, hatalmas forma ebben a sztoriban :D Kíváncsian várom, mi lesz a véleményetek, vajon milyen lesz az a bizonyos randi? ;) A sok-sok kattintásért nagyon hálás vagyok, hamarosan 130.000! ♥ Kedden találkozunk!
Kellemes olvasást! :) Xx
Chapter 181
- Szóval mit mondott a NYU? – kérdezem Liamtől, miközben kikanyarodik a parkolóból.
- Csak el kell faxolnom nekik néhány dolgot, amikor hazaérek, és remélhetőleg elkezdhetem majd az új félévet. Nem tudom elhinni, hogy tényleg megteszem.
- Én sem! Én annyira félnék! – mondom neki.
- Nos, köszi, Louis, ettől jobban érzem magam – nevet fel.
- Úgy értem, én az lennék, de te más vagy. Te nem félsz a változástól, én soha életemben nem voltam messzebb Seattle-nél.
- El kell látogatnod New Yorkba természetesen.
- El fogok – a gondolattól ideges vagyok, de izgatott is ugyanakkor.
- Ne ölj meg, amiért ezt mondom, de ha még soha nem voltál messzebb Seattle-nél, honnan tudod, hogy ott akarsz élni örökre?
- Nem tudom… csak szeretem, és egy nagyszerű hely nekem, hogy ott legyek a karrierem szempontjából… – kalandozok el. Kérdése megalapozott, de nem változtatja meg a döntésemet. – Csak Seattle-ben képzelem el magamat, egy belvárosi kiadóban dolgozva. Lehetőleg a Vance-nál, és a Seattle-ben lévő emberek olyan érdekesek, és minden sarkon van egy kávézó – magyarázom.
- Igaz – mosolyodik el.
- Lehet, hogy később az életben valahová máshová akarok majd menni, mint New York City, de a következő néhány év Seattle lesz nekem – mondom Liamnek.
- Nem tudom elhinni, hogy a NYU-ra fogok járni, ez nagyon hihetetlen.
- Tényleg az, elmondod anyukádnak és Kennek?
- Igen, Ken faxgépét kell használnom – mosolyodik el.
- Örülni fognak neked, még akkor is, ha Ken nyilvánvalóan a WSU-t támogatja – ugratom.
- Milyen volt a napod többi része? – kérdezi, amikor a kocsifelhajtóra kanyarodunk.
Tényleg ki kell találnom a következő lépést innen, hol fogok élni?
Tudom, hogy beleegyeztem abba, hogy elmenjek randizni Harryvel, de nem haladok visszafelé. Szükségem van egy szünetre abból a kapcsolatból, ami érzelmileg kimerített. Tudom, hogy az, hogy elfogadtam Harry ajánlatát, nem volt pontosan hasznos egy szünetre, de nem tehettem róla, igent kellett mondanom. Annyira ideges volt, és majdnem édes. Megmondtam neki, gondolkozom rajta, hogy adok-e neki még egy esélyt, szóval ez az, amit csinálok. Gondolkozom rajta.
És elmegyek randizni vele.
Emlékeztet az én egyre ellenszenvesebb tudatalattim. Ez csak egy randi. Egy egyszerű randi, Harryvel. A koncepció őrültségnek tűnik tényleg, hogy az elmúlt tizenegy napot nélküle töltöttem, most pedig „randira” megyek vele. Nem hiszem, hogy az emberek el szoktak menni randira azzal a személlyel, akitől megpróbálják elhatárolni magukat. Nem sok értelme van ennek, de semminek sincs értelme, amiket tettem, mióta bejutottam a WSU-ra.
- Harry bejött a jóga órára – mondom el a legjobb barátomnak.
- Hogy mi?
- Igen, bejött jógára, aztán elhívott egy randira.
- Megmondtam neki, hogy adjon neked néhány napot – nyög fel Liam.
- Te mondtad neki? Ez a te ötleted volt? – nem tehetek róla, de egy kicsit csalódottnak érzem magam.
- Igen, vagyis nagyjából. Mondtam neki, hogy adjon neked egy kis teret és próbáljon meg elvinni egy rendes randira.
Azt hiszem, feltételezhettem volna, hogy Harrynek segítségre lesz szüksége ezzel, csak örülök, hogy Liam volt az, akihez fordult.
- Gondolod, hogy jó ötlet ez, vagy túl korai?
Amikor besétálok a házba, brownie és fahéj illat fogad, egy finom keverék.
- Igen, korai, de azt sem gondolom, hogy nem kellene menned. Szerintem, ha Harry megpróbálja megmutatni neked, hogy meg tud változni, meg kellene adnod neki a kételkedést. De ha nem érzed úgy, hogy próbálkozik, akkor ne menj.
- Miért van olyan érzésem, hogy átálltál a másik oldalra? – kérdezem, miközben követjük az illatokat a konyhába.
- Nem, csak én külső szemszögből látom az egészet. Mindig a te oldaladon fogok állni bárkivel szemben, de emlékeztetnem kell téged, amikor nem vagy nagyon okos – mosolyodik el.
- Persze – forgatom a szememet.
- Készítettem egy kis brownie-t és fahéjas muffint, ha kértek egy kicsit – mosolyog ránk Karen, ahogy helyet foglalok a pultnál. Én elveszek egy brownie-t, Liam egy muffint, és a pultra hajol.
- Köszönjük – mondjuk Karennek mindketten, mire elmosolyodik.
- Van terved ma estére? – kérdezi tőlem Karen.
- Nem, csak pár házi feladatom van.
- Ha van egy kis szabadidőd, kimehetnénk az üvegházhoz? – ajánlja.
- Imádnám. Mehetünk most, vagy akármikor, amikor készen van az felőlem jó.
- Nagyszerű, hadd vegyek fel teniszcipőt, aztán találkozzunk ott kint – feleli Karen, én pedig bólintok és befejezem a brownie-mat.
Amikor Karen eltűnik, Liamhez fordulok.
- Mikor fogod elmondani neki?
- Lényegében tudja, csak a részleteket nem. Nem tudom, felmegyek Ken irodájába és elfaxolom a papírmunkát, aztán elmondom neki később ma este – mondja nekem. – Gondolod, hogy zaklatott lesz? – teszi hozzá Liam.
- Nem, természetesen nem. Szörnyen hiányozni fogsz neki, de annyira büszke lesz rád, és izgatott is lesz. Nagyon szeret téged. Szerencsés vagy – felelem.
- Igazad van, az lesz. Felmegyek, később találkozunk – vesz el még egy muffint, majd előhúzza a telefonját a zsebéből. – Szia, babe! – hallom őt a telefonba beszélni, ahogy eléri a lépcsőt.
Amennyire izgatott vagyok Liamért, hogy a NYU-ra megy és Danielle-lel lesz, nem számítottam rá, hogy ez ilyen hamar eljön. Ezen a ponton nem tudom elképzelni az életemet nélküle, de soha nem mondanék neki semmit, csak pozitív dolgokat azzal a döntésével kapcsolatban, hogy elköltözik.
Kiindulok a hátsó udvarra, majd be az üvegházba, hogy megvárjam Karent. Hálás vagyok a benti fűtésért, ahogy körülnézek. A növények és virágok sokkal jobb állapotban vannak, mint amikor legutóbb voltam itt. Gondolatok Zaynről és a fénylő virágokról futnak át az agyamon, én pedig megpróbálom elnyomni őket. Zayn mindent elmond, amit hallani akarok, de miért nem érződik ez úgy, mint ahogy kellene? Tényleg törődök vele, de nem úgy, ahogy Harryvel, ha megváltoztathatnám ezt, megtenném, de nem tudom.
- Hála az égnek, hogy Ken beépítette a fűtést – borzong meg Karen, miközben becsukja maga mögött az ajtót.
- Én is erre gondoltam – nevetek fel.
- Nem tudom elhinni, hogy majdnem február van.
- Én sem, túl gyorsan telik az idő.
Harry szülinapja szerdán van, már majdnem elfelejtettem. Nem vagyok biztos benne, hogy kellene-e vennem neki valamit, vagy meg kellene látnom, hogy mit csinál a szülinapjára? Ez túlságosan is összezavaró.
- Hogy megy az iskola? Liam azt mondja, hogy nem kedveli a vallástanárt – ad át nekem Karen egy pár kesztyűt.
- Igen? – nem tehetek róla, de felnevetek egy kicsit.
- Igen, általában kedvel minden tanárt, de ezt a fiatalt nem.
- Én sem tudom. Jonah egy kedves srác – mondom neki.
- A nevén hívod őt?
- Nem, általában nem – pirulok el.
- Mindig úgy gondolom, hogy furcsa, amikor egy tanár fiatal, korban túl közel állnak a tanulókhoz, és ez problémákat okoz – megy át édes arca homlokráncolásba.
- Csak kedves volt eddig hozzánk – biztosítom őt, mire elmosolyodik.
- Ha nem, akkor szólj, mert történetesen ismerem a főnökét – nevet fel.
Elveszek egy kis metszőollót, majd elkezdem kivágni a gyomot a növényektől.
- Örülök, hogy itt vagy – mondja nekem Karen.
- Én is szeretek itt lenni, fogalmad sincs, mennyire értékelem, hogy megengeditek, hogy itt maradjak.
- Ez semmiség nekünk, kedvesem, mostanra már a családunk részének tekintünk téged. Majdnem olyan, mintha lenne még egy fiam – Karen az egyik, ha nem a legédesebb nő, akivel valaha is találkoztam. Szöges ellentéte az anyámnak.
- Amikor Liam elmegy a következő félévben, átvehetem a szobáját – csipkelődök, mire egy zavart arckifejezés jelenik meg az arcán.
- A következő félévben?
Ó, ne.
- Sajnálom! Liam akarta elmondani neked ma este, erre én meg kikotyogom. Annyira sajnálom – pánikolok.
- Semmi gond! Tényleg, semmi. Ez tulajdonképpen jó dolog, mert most van időm gyakorolni a legnagyobb mosolyomat, és nem fog hirtelen érni. Szörnyű vagyok, amikor az emberek meglepnek, mindig a rossz dolgot mondom – nevet fel.
- Én is. De tényleg nagyon sajnálom, remélem, Liam nem lesz rám mérges.
- Nem lesz. Wow, olyan hamar elmegy. De azért örülök neki. Danielle olyan bájos lány egy fényes jövővel, és tőle fényesebb Liam mosolya, mi többet kérhet még egy anya? – kezd el könnyezni. Olyan baromnak érzem magam, amiért elmondtam neki ezt, de feltételezem, ez egy jó dolog, ha Karen Liam előtt sírt volna, Liam szörnyen érezte volna magát. – Rendben leszek, csak hiányozni fog. Akkor csak a szobájába költözhetsz majd – mosolyodik el, aztán megtörli a szemeit.
Harry szemszöge
- Mit keresel itt? – fújtatja Liam, ahogy csatlakozom hozzá az apám irodájában.
- Jöttem beszélni veled.
- Miről? – kérdezi, én pedig leülök a visszataszítóan drága tölgyfaasztal mögött lévő nagy bőrszékbe.
- Louis-ról, mi másról? – forgatom rá a szememet.
- Azt hittem, hogy adsz neki teret?
- Adok neki teret.
- A házamban vagy, ahol most ő lakik, ezt nem hívnám térnek.
- Nem lakik itt – csattanok fel.
- Akkor is meg fog látni téged.
- Nem, nem fog – amennyire látni akarom őt, tudom, hogy nem kellene.
- Miről akarsz beszélni? – hagyja figyelmen kívül a viselkedésemet.
- Nem tudom, mit tegyek a randival kapcsolatban, már elhívtam őt.
- Tudom, elmondta nekem.
- Mit mondott? – teszem fel a kérdést.
- Nem fogom elmondani, hogy mit mondott – csúsztat át egy darab papírt a fax gépen.
- Mit csinálsz amúgy? – kérdezem tőle.
- Elfaxolom a másolataimat a NYU-nak, odamegyek a következő félévben.
A következő félévben? Mi a fasz?
- Miért ilyen hamar?
- Mert nem akarok több időt vesztegetni itt, amikor Danielle-lel lehetnék.
- Louis tudja? – tudom, hogy ez fájdalmat fog neki okozni. Ő az egyetlen igazi barátja.
Azon találom magam, hogy nagyjából vonakodó vagyok azzal kapcsolatban, hogy elmegy… nagyjából.
- Igen, persze, hogy tudja, ő volt az első ember, akinek elmondtam.
- Mindenesetre, kell egy kis segítség ezzel a randi szarsággal.
- Randi szarság? Milyen kedves – mosolyodik el.
- Segítesz nekem vagy sem?
- Azt hiszem – von vállat.
- Hol van Louis egyébként? – kérdezem tőle, elsétáltam a szoba mellett, amiben Louis van, de az ajtó be volt csukva, és nem akartam kopogni. Vagyis, akartam kopogni, de minden tőlem telhetőt megteszek, hogy teret adjak neki. Ha az autója nem lett volna a kocsifelhajtón, kurvára kiborultam volna, de tudom, hogy itt van. Vagyis kibaszottul nagyon remélem.
- Nem tudom, azzal a Zayn gyerekkel van, azt hiszem – feleli, mire a szívem kihagy egy ütemet. Másodperceken belül talpra állok.
- Mi?! – kiáltom.
- Viccelek. Az üvegházban van anyával – mondja nekem, én pedig megkönnyebbülök, paranoiás gondolataim már teljesen legyőztek.
- Ez nem vicces. Fasz vagy – köpöm a szavakat, mire felkuncog. – Most pedig határozottan segítesz nekem – felelem.
- Rendben, nem mintha amúgy hallgatnál rám. Várnod kellett volna pár napot – emlékeztet újra.