2016. július 29., péntek

Chapter 181

Helló! :)
Itt is van a fejezet, ami szerintem tetszeni fog nektek, különösen Harry szemszöge, imádom, mikor Liammel beszélget :D A kommentek alapján szerintem Liamnek már külön rajongótábora lesz, hatalmas forma ebben a sztoriban :D Kíváncsian várom, mi lesz a véleményetek, vajon milyen lesz az a bizonyos randi? ;) A sok-sok kattintásért nagyon hálás vagyok, hamarosan 130.000! ♥ Kedden találkozunk!
Kellemes olvasást! :) Xx



Chapter 181
 
- Szóval mit mondott a NYU? – kérdezem Liamtől, miközben kikanyarodik a parkolóból.
- Csak el kell faxolnom nekik néhány dolgot, amikor hazaérek, és remélhetőleg elkezdhetem majd az új félévet. Nem tudom elhinni, hogy tényleg megteszem.
- Én sem! Én annyira félnék! – mondom neki.
- Nos, köszi, Louis, ettől jobban érzem magam – nevet fel.
- Úgy értem, én az lennék, de te más vagy. Te nem félsz a változástól, én soha életemben nem voltam messzebb Seattle-nél.
- El kell látogatnod New Yorkba természetesen.
- El fogok – a gondolattól ideges vagyok, de izgatott is ugyanakkor.
- Ne ölj meg, amiért ezt mondom, de ha még soha nem voltál messzebb Seattle-nél, honnan tudod, hogy ott akarsz élni örökre?
- Nem tudom… csak szeretem, és egy nagyszerű hely nekem, hogy ott legyek a karrierem szempontjából… – kalandozok el. Kérdése megalapozott, de nem változtatja meg a döntésemet. – Csak Seattle-ben képzelem el magamat, egy belvárosi kiadóban dolgozva. Lehetőleg a Vance-nál, és a Seattle-ben lévő emberek olyan érdekesek, és minden sarkon van egy kávézó – magyarázom.
- Igaz – mosolyodik el.
- Lehet, hogy később az életben valahová máshová akarok majd menni, mint New York City, de a következő néhány év Seattle lesz nekem – mondom Liamnek.
- Nem tudom elhinni, hogy a NYU-ra fogok járni, ez nagyon hihetetlen.
- Tényleg az, elmondod anyukádnak és Kennek?
- Igen, Ken faxgépét kell használnom – mosolyodik el.
- Örülni fognak neked, még akkor is, ha Ken nyilvánvalóan a WSU-t támogatja – ugratom.
- Milyen volt a napod többi része? – kérdezi, amikor a kocsifelhajtóra kanyarodunk.
Tényleg ki kell találnom a következő lépést innen, hol fogok élni?
Tudom, hogy beleegyeztem abba, hogy elmenjek randizni Harryvel, de nem haladok visszafelé. Szükségem van egy szünetre abból a kapcsolatból, ami érzelmileg kimerített. Tudom, hogy az, hogy elfogadtam Harry ajánlatát, nem volt pontosan hasznos egy szünetre, de nem tehettem róla, igent kellett mondanom. Annyira ideges volt, és majdnem édes. Megmondtam neki, gondolkozom rajta, hogy adok-e neki még egy esélyt, szóval ez az, amit csinálok. Gondolkozom rajta.
És elmegyek randizni vele.
Emlékeztet az én egyre ellenszenvesebb tudatalattim. Ez csak egy randi.  Egy egyszerű randi, Harryvel. A koncepció őrültségnek tűnik tényleg, hogy az elmúlt tizenegy napot nélküle töltöttem, most pedig „randira” megyek vele. Nem hiszem, hogy az emberek el szoktak menni randira azzal a személlyel, akitől megpróbálják elhatárolni magukat. Nem sok értelme van ennek, de semminek sincs értelme, amiket tettem, mióta bejutottam a WSU-ra.
- Harry bejött a jóga órára – mondom el a legjobb barátomnak.
- Hogy mi?
- Igen, bejött jógára, aztán elhívott egy randira.
- Megmondtam neki, hogy adjon neked néhány napot – nyög fel Liam.
- Te mondtad neki? Ez a te ötleted volt? – nem tehetek róla, de egy kicsit csalódottnak érzem magam.
- Igen, vagyis nagyjából. Mondtam neki, hogy adjon neked egy kis teret és próbáljon meg elvinni egy rendes randira.
Azt hiszem, feltételezhettem volna, hogy Harrynek segítségre lesz szüksége ezzel, csak örülök, hogy Liam volt az, akihez fordult.
- Gondolod, hogy jó ötlet ez, vagy túl korai?
Amikor besétálok a házba, brownie és fahéj illat fogad, egy finom keverék.
- Igen, korai, de azt sem gondolom, hogy nem kellene menned. Szerintem, ha Harry megpróbálja megmutatni neked, hogy meg tud változni, meg kellene adnod neki a kételkedést. De ha nem érzed úgy, hogy próbálkozik, akkor ne menj.
- Miért van olyan érzésem, hogy átálltál a másik oldalra? – kérdezem, miközben követjük az illatokat a konyhába.
- Nem, csak én külső szemszögből látom az egészet. Mindig a te oldaladon fogok állni bárkivel szemben, de emlékeztetnem kell téged, amikor nem vagy nagyon okos – mosolyodik el.
- Persze – forgatom a szememet.
- Készítettem egy kis brownie-t és fahéjas muffint, ha kértek egy kicsit – mosolyog ránk Karen, ahogy helyet foglalok a pultnál. Én elveszek egy brownie-t, Liam egy muffint, és a pultra hajol.
- Köszönjük – mondjuk Karennek mindketten, mire elmosolyodik.
- Van terved ma estére? – kérdezi tőlem Karen.
- Nem, csak pár házi feladatom van.
- Ha van egy kis szabadidőd, kimehetnénk az üvegházhoz? – ajánlja.
- Imádnám. Mehetünk most, vagy akármikor, amikor készen van az felőlem jó.
- Nagyszerű, hadd vegyek fel teniszcipőt, aztán találkozzunk ott kint – feleli Karen, én pedig bólintok és befejezem a brownie-mat.
Amikor Karen eltűnik, Liamhez fordulok.
- Mikor fogod elmondani neki?
- Lényegében tudja, csak a részleteket nem. Nem tudom, felmegyek Ken irodájába és elfaxolom a papírmunkát, aztán elmondom neki később ma este – mondja nekem. – Gondolod, hogy zaklatott lesz? – teszi hozzá Liam.
- Nem, természetesen nem. Szörnyen hiányozni fogsz neki, de annyira büszke lesz rád, és izgatott is lesz. Nagyon szeret téged. Szerencsés vagy – felelem.
- Igazad van, az lesz. Felmegyek, később találkozunk – vesz el még egy muffint, majd előhúzza a telefonját a zsebéből. – Szia, babe! – hallom őt a telefonba beszélni, ahogy eléri a lépcsőt.
Amennyire izgatott vagyok Liamért, hogy a NYU-ra megy és Danielle-lel lesz, nem számítottam rá, hogy ez ilyen hamar eljön. Ezen a ponton nem tudom elképzelni az életemet nélküle, de soha nem mondanék neki semmit, csak pozitív dolgokat azzal a döntésével kapcsolatban, hogy elköltözik.
Kiindulok a hátsó udvarra, majd be az üvegházba, hogy megvárjam Karent. Hálás vagyok a benti fűtésért, ahogy körülnézek. A növények és virágok sokkal jobb állapotban vannak, mint amikor legutóbb voltam itt. Gondolatok Zaynről és a fénylő virágokról futnak át az agyamon, én pedig megpróbálom elnyomni őket. Zayn mindent elmond, amit hallani akarok, de miért nem érződik ez úgy, mint ahogy kellene? Tényleg törődök vele, de nem úgy, ahogy Harryvel, ha megváltoztathatnám ezt, megtenném, de nem tudom.
- Hála az égnek, hogy Ken beépítette a fűtést – borzong meg Karen, miközben becsukja maga mögött az ajtót.
- Én is erre gondoltam – nevetek fel.
- Nem tudom elhinni, hogy majdnem február van.
- Én sem, túl gyorsan telik az idő.
Harry szülinapja szerdán van, már majdnem elfelejtettem. Nem vagyok biztos benne, hogy kellene-e vennem neki valamit, vagy meg kellene látnom, hogy mit csinál a szülinapjára? Ez túlságosan is összezavaró.
- Hogy megy az iskola? Liam azt mondja, hogy nem kedveli a vallástanárt – ad át nekem Karen egy pár kesztyűt.
- Igen? – nem tehetek róla, de felnevetek egy kicsit.
- Igen, általában kedvel minden tanárt, de ezt a fiatalt nem.
- Én sem tudom. Jonah egy kedves srác – mondom neki.
- A nevén hívod őt?
- Nem, általában nem – pirulok el.
- Mindig úgy gondolom, hogy furcsa, amikor egy tanár fiatal, korban túl közel állnak a tanulókhoz, és ez problémákat okoz – megy át édes arca homlokráncolásba.
- Csak kedves volt eddig hozzánk – biztosítom őt, mire elmosolyodik.
- Ha nem, akkor szólj, mert történetesen ismerem a főnökét – nevet fel.
Elveszek egy kis metszőollót, majd elkezdem kivágni a gyomot a növényektől.
- Örülök, hogy itt vagy – mondja nekem Karen.
- Én is szeretek itt lenni, fogalmad sincs, mennyire értékelem, hogy megengeditek, hogy itt maradjak.
- Ez semmiség nekünk, kedvesem, mostanra már a családunk részének tekintünk téged. Majdnem olyan, mintha lenne még egy fiam – Karen az egyik, ha nem a legédesebb nő, akivel valaha is találkoztam. Szöges ellentéte az anyámnak.
- Amikor Liam elmegy a következő félévben, átvehetem a szobáját – csipkelődök, mire egy zavart arckifejezés jelenik meg az arcán.
- A következő félévben?
Ó, ne.
- Sajnálom! Liam akarta elmondani neked ma este, erre én meg kikotyogom. Annyira sajnálom – pánikolok.
- Semmi gond! Tényleg, semmi. Ez tulajdonképpen jó dolog, mert most van időm gyakorolni a legnagyobb mosolyomat, és nem fog hirtelen érni. Szörnyű vagyok, amikor az emberek meglepnek, mindig a rossz dolgot mondom – nevet fel.
- Én is. De tényleg nagyon sajnálom, remélem, Liam nem lesz rám mérges.
- Nem lesz. Wow, olyan hamar elmegy. De azért örülök neki. Danielle olyan bájos lány egy fényes jövővel, és tőle fényesebb Liam mosolya, mi többet kérhet még egy anya? – kezd el könnyezni. Olyan baromnak érzem magam, amiért elmondtam neki ezt, de feltételezem, ez egy jó dolog, ha Karen Liam előtt sírt volna, Liam szörnyen érezte volna magát. – Rendben leszek, csak hiányozni fog. Akkor csak a szobájába költözhetsz majd – mosolyodik el, aztán megtörli a szemeit.

Harry szemszöge
- Mit keresel itt? – fújtatja Liam, ahogy csatlakozom hozzá az apám irodájában.
- Jöttem beszélni veled.
- Miről? – kérdezi, én pedig leülök a visszataszítóan drága tölgyfaasztal mögött lévő nagy bőrszékbe.
- Louis-ról, mi másról? – forgatom rá a szememet.
- Azt hittem, hogy adsz neki teret?
- Adok neki teret.
- A házamban vagy, ahol most ő lakik, ezt nem hívnám térnek.
- Nem lakik itt – csattanok fel.
- Akkor is meg fog látni téged.
- Nem, nem fog – amennyire látni akarom őt, tudom, hogy nem kellene.
- Miről akarsz beszélni? – hagyja figyelmen kívül a viselkedésemet.
- Nem tudom, mit tegyek a randival kapcsolatban, már elhívtam őt.
- Tudom, elmondta nekem.
- Mit mondott? – teszem fel a kérdést.
- Nem fogom elmondani, hogy mit mondott – csúsztat át egy darab papírt a fax gépen.
- Mit csinálsz amúgy? – kérdezem tőle.
- Elfaxolom a másolataimat a NYU-nak, odamegyek a következő félévben.
A következő félévben? Mi a fasz?
- Miért ilyen hamar?
- Mert nem akarok több időt vesztegetni itt, amikor Danielle-lel lehetnék.
- Louis tudja? – tudom, hogy ez fájdalmat fog neki okozni. Ő az egyetlen igazi barátja.
Azon találom magam, hogy nagyjából vonakodó vagyok azzal kapcsolatban, hogy elmegy… nagyjából.
- Igen, persze, hogy tudja, ő volt az első ember, akinek elmondtam.
- Mindenesetre, kell egy kis segítség ezzel a randi szarsággal.
- Randi szarság? Milyen kedves – mosolyodik el.
- Segítesz nekem vagy sem?
- Azt hiszem – von vállat.
- Hol van Louis egyébként? – kérdezem tőle, elsétáltam a szoba mellett, amiben Louis van, de az ajtó be volt csukva, és nem akartam kopogni. Vagyis, akartam kopogni, de minden tőlem telhetőt megteszek, hogy teret adjak neki. Ha az autója nem lett volna a kocsifelhajtón, kurvára kiborultam volna, de tudom, hogy itt van. Vagyis kibaszottul nagyon remélem.
- Nem tudom, azzal a Zayn gyerekkel van, azt hiszem – feleli, mire a szívem kihagy egy ütemet. Másodperceken belül talpra állok.
- Mi?! – kiáltom.
- Viccelek. Az üvegházban van anyával – mondja nekem, én pedig megkönnyebbülök, paranoiás gondolataim már teljesen legyőztek.
- Ez nem vicces. Fasz vagy – köpöm a szavakat, mire felkuncog. – Most pedig határozottan segítesz nekem – felelem.
- Rendben, nem mintha amúgy hallgatnál rám. Várnod kellett volna pár napot – emlékeztet újra.

2016. július 26., kedd

Chapter 180

Sziasztok! :)
Hoztam is fejezetet, amit szerintem összességében imádni fogtok, már csak azért is, mert jó hosszú :D Az elején Liam a kedvenc újra, aztán jön egy kis... kellemetlenség, hogy így fogalmazzak, a vége pedig irtó jó, el lesztek ájulva, ez tuti :D Alig várom a véleményeiteket :D A wattpad problémával kapcsolatban pedig az az új hír, hogy nem válaszoltak a csajszinak, így újraírják a részeket, ami beletelik egy kis időbe (jobban járt volna, ha magának is elmenti word-be vagy valamibe, de mindegy). Volt róla szó, hogy változtassanak-e egy kicsit a történeten, hogy Harry kedvesebb legyen Louis-hoz néha, amin elgondolkoztam, de végül én azt írtam, hogy jó úgy, ahogy először csinálták, úgy is imádtuk a sztorit (meg hát az az igazi After-Harry és After-hatás). Na, mindegy, meglátjuk, mi lesz. Ha változtatnak egy kicsit, fontosnak tartom elmondani, hogy én az eredeti alapján fordítottam eddig és ezután is így terveztem, mivel telefonról elérhető a sztori nekem, csak a részek nincsenek sorrendben. Aztán majd kiderül, mivel én előre dolgozom, nem tudom, nekik mennyi időre lesz szükségük, hogy összetalálkozunk-e a 3. évadnál vagy sem. Pénteken jövök ismét!
Kellemes olvasást! :) Xx



Chapter 180
 
- Milyen volt mindenki hétvégéje? – kérdezi Soto professzor az osztálytól.
Néhány ember válaszol, de Liam és én egymásra nézünk, ő pedig elmosolyodik. Neki sokkal jobb hétvégéje volt, mint nekem.
- Örömmel látom, hogy néhányuk ébren van – kuncog fel a tanárunk.
Furcsa nem Jonah-nak hívni őt, mert már többször láttam őt az iskolán kívül, azonban furcsa Jonah-nak hívni, mert ő mégiscsak a tanárom.
- Vegyük elő a naplóinkat, ma a megbocsátásról fogunk beszélgetni – feleli, mire Liam azonnal rám néz.
- Most komolyan? – morgom az orrom alatt.
- Mi az, Mr. Tomlinson? – szól rám Jonah. A székembe akarok süllyedni, szeretem a figyelmet az osztályban, amikor jól válaszolok, nem amikor jár a szám.
- Semmi – válaszolom gyorsan, mire ő rám mosolyog, és tollát a füle mögé teszi.
- Mint mondtam, a mai óra a megbocsátásról szól. Az emberek az egész életüket azzal töltik, hogy hibákat követnek el és megbocsátást kérnek, ez az emberiség természetes körforgása. Mindig is így volt, és minden egyes vallásnak van meséje az árulásról és megbocsátásról. A kereszténységben például Iskarióti Júdás története a leghíresebb. Júdás egyike volt Jézus tizenkét tanítványának, aki elárulta őt mindössze harminc ezüstpénzért. Jézus természetesen megbocsátott neki, ez a lényege a Názáreti Jézusnak. Megbocsátás. Úgy gondolják, hogy Júdás nem tudott együtt élni az árulással, amit elkövetett, így felakasztotta magát, a tanulság itt az, hogy bár Jézus megbocsátott neki, soha nem volt képes megbocsátani saját magának. Melyik rosszabb, az, ha nem bocsát meg az, akit elárultál, akár az Istenedet, vagy valaki mást, vagy ha nem vagy képes megbocsátani magadnak? Tapasztalatból mondhatom, megbocsátani magadnak egy hibáért az egyik legnehezebb dolog a világon. Jó dolog a megbocsátás, ha kapcsolatban van a vallással, miszerint az Istened megbocsát, csak kérned kell azt a legtöbb esetben. Másrészt az emberek nem olyan megbocsátóak – mondja, a hideg pedig végigfut a hátamon. – Nos, munkához! – teszi hozzá, majd leül az asztala mögé.
Úgy tűnik mindig olyan témát választ ki, ami kapcsolódik Harryhez és hozzám, vagy talán csak az életemben minden kapcsolódik Harryhez és hozzám.
A megbocsátás nem olyan valami, amire most gondolni akarok. Nem igazán arról szól, hogy megbocsássak Harrynek, sokkal fontosabb, hogy ő meg tud-e bocsátani magának a dolgokért, amiket a múltban tett. Amint meg tudja tenni, megengedheti magának, hogy boldog legyen.
Tollam találkozik a papírral, és mielőtt tudnám, Soto professzor elküld minket a napra.
- Ez egy érdekes téma volt – vigyorog rám Liam, én pedig a naplómat használom, hogy megüssem a karját. – Szóval mit találtál ki? Hogy Harrynek templomba kellene mennie? – nevet fel, aztán védekezőn felemeli a karjait.
A szememet forgatom, majd kezemmel beletúrok a hajamba, mielőtt összeszedem a többi cuccomat, mielőtt Liam és én kisétálunk.
- Szép napot, Mr. Tomlinson – szólal meg Jonah, amikor elérem az ajtót, én pedig intek neki búcsúzóul.
- Látod, észreveszed, hogyan nem kívánt nekem szép napot? – mutat rá Liam.
- Nem kellene többet Harryvel lógnod – ugratom.
Elégedettnek érzem ma magam, nem feltétlenül boldognak, de szomorúnak se. Pokolian össze vagyok zavarodva, és máris hiányzik Harry, szánalmas, tudom. Nem tehetek róla, olyan hosszú ideig messze voltam tőle, és már majdnem kikerült a szervezetemből, de most újra átjárja az ereimet, átvéve az irányítást a legapróbb érzékemen is, amim megmaradt.
- Ki akarsz ma menni a kampuszról ebédelni? – kérdezem Liamtől, miközben várunk a zebrán, hogy átváltson a lámpa.
- Elintézek pár hívást a NYU-val ebéd alatt – mondja nekem.
- Woah! NYU, nagyszerű lennél ott. Ez hihetetlen.
- Köszönöm, egy kicsit ideges vagyok, hogy nem fognak felvenni a nyári szemeszterre, és nem akarom kihagyni a nyarat.
- Megőrültél? Persze, hogy fel fognak venni bármelyik szemeszterre! Tökéletes tanulmányi átlagod van, és a rektor a mostohaapád – nevetek fel.
- Neked kellene felhívni őket helyettem – viccel.
Mindketten megyünk a dolgunkra, és megállapodunk, hogy találkozunk a parkolóban a nap végén. A Környezeti Tanulmányok épülete felé indulok, hogy találkozzak Zaynnel, nagyon örülök, hogy pulóvert vettem ma fel, mert a hideg idő egyszerűen nem enyhül.
A gyomrom görcsben van, ahogy megközelítem a hatalmas épületet, majd kinyitom a nehéz dupla ajtót. Zayn az előtérben lévő egyik fa előtt ül egy betonpadon. Amikor szemei megtalálnak engem, a mosoly azonnal megjelenik az arcán, aztán feláll, hogy köszöntsön. Egy hosszú ujjú fehér póló van rajta és farmer, a pólója anyaga olyan vékony, hogy látom a tetoválásainak vonalát alatta.
- Szia – mosolyodik el.
- Szia.
- Rendeltem pizzát, bármelyik pillanatban itt kellene lennie – mondja nekem, majd leülünk a padra.
- Pizzát rendeltél a kampuszra? – kérdezem tőle.
- Igen, folyton szállítanak ki ide – von vállat.
- Ó.
Nem tudok sokat a „normális egyetemi életről”, az egyetlen bepillantás, amit láttam, azok a szörnyű diákszövetségi bulik voltak, amik nagyjából szórakoztatónak indultak, de mindig szörnyen végződtek nekem. Míg az emberek pizzát rendelnek a kampuszra, én extra tanulóidőt vezetek be és egyik csésze kávét a másik után iszom.
Miután a pizza megérkezik, Zayn visszavezet a növényekkel teli terembe, ami úgy tűnik, hogy egy üvegház. Különböző fajtájú virágok sorai, amelyeket még sosem láttam ezelőtt, töltik meg a kis helyet. Zayn átsétál az egyik is asztalhoz, majd helyet foglal.
- Olyan jó illata van – mondom neki, miközben leülök vele szemben.
- Minek, a virágoknak?
- Nem, a pizzának. Illetve a virágoknak is – nevetek fel.
Éhezem, nem volt alkalmam reggelizni ma reggel, és azóta ébren vagyok, hogy Harry berontott Zayn lakásába, hogy elvigyen.
- Hogy alakult minden tegnap este… vagyis ma reggel, azt hiszem – vesz el egy szelet pizzát és félbehajtja, ahogy apám csinálta régen, aztán egy nagyot harap.
Kezdem kellemetlenül érezni magamat őt figyelve, és a virágok illata azokra az órákra emlékeztet, amelyeket a gyerekkori otthonom mögött lévő üvegházban töltöttem, elszökve a részeg apámtól, aki anyámmal ordítozott.
Elnézek Zayntől, majd befejezem a rágást, mielőtt válaszolok neki.
- Először katasztrófa volt, mint mindig.
- Először? – billenti meg a fejét.
- Igen, veszekedtünk, mint mindig, de most már nagyjából jobb – nem fogom elmondani Zaynnek, hogy Harry térdelve omlott össze előttem, ez túl személyes, és csak Harrynek és nekem kell tudnom.
- Mire gondolsz?
- Bocsánatot kért.
- És te el is hitted? – hangja durva.
- Nem, azt mondtam neki, hogy semmire sem vagyok kész még. Csak azt mondtam, hogy gondolkozni fogok rajta – vonok vállat.
- Igazából nem fogsz rajta, ugye? – a csalódottság tiszta a hangjában.
- Ja, nem fogok semmibe se beleugrani rögtön, és nem mintha visszaköltöznék a lakásba.
- Az időd egy percét se kellene rászánnod, Lou, mit kell még csinálnia, hogy távol maradj tőle? – bámul rám válaszra várva.
- Ez nem olyan. Nem olyan egyszerű csak úgy kivágni őt az életemből. Azt mondtam, hogy nem járok vele vagy bármi, de sok mindenen mentünk keresztül együtt, és tényleg kemény időszaka volt nélkülem.
- Ó, akkor az ivás és a beszívás Jace-szel az ő verziója annak, hogy nehéz időszaka van? – mondja nekem, mire a gyomrom összeugrik.
- Nem lógott Jace-szel, Angliában volt – tényleg Angliában volt, ugye?
- Jace lakásán volt tegnap este, mielőtt megjelent nálam.
- Igen?
Az összes ember közül soha nem gondoltam volna, hogy Harry megint Jace-szel fog lógni.
- Egy kicsit furcsának tűnik, hogy olyan valakivel lóg együtt, akinek olyan nagy része volt mindenben, amikor úgy tűnik, utálja, ha a közeledben vagyok.
- Igen, de te is benne voltál – emlékeztetem őt.
- Nem megmondásképp, de semmi közöm nem volt ahhoz, amikor mindenki előtt zavarba hoztak. Jace és Molly találta ki az egész dolgot, Harry pedig tudja ezt, ezért verte meg Jace-t. És tudod, hogy én egész végig el akartam mondani, ez nekem mindig több volt egy fogadásnál, Louis, de neki nem. Bebizonyította ezt, amikor megmutatta nekünk a lepedőt.
- Nem akarok többet erről beszélni – az étvágyam eltűnt, és hányingerem van.
- Sajnálom, hogy mindezt felhoztam, csak bárcsak nekem adnád az esélyek felét, amiket neki adsz. Én soha nem lógnék Jace-szel, ha Harry helyében lennék, és ráadásul Jace-nél mindig van valami random csaj…
- Oké – szakítom őt félbe. Nem tudok többet Jace-ről és az ő lakásán lévő lányokról hallgatni.
- Beszéljünk valami másról, sajnálom, ha megbántottam az előbb az érzéseidet. Tényleg. Csak nem értem. Túl jó vagy neki, és olyan sok esélyt adtál már neki, de nem fogom felhozni újra, hacsak te nem akarsz beszélni róla – nyúl át az asztalon, és kezét a vállamra teszi.
- Semmi gond.
Nem tudom elhinni, hogy Harry Jace-szel lógna, miután veszekedtünk a kocsifelhajtón, az az utolsó hely, amiről gondoltam volna, hogy ott lesz.
- Gyerünk, hadd mutassak neked valamit – áll fel Zayn, aztán az ajtó felé sétál. Felállok, és követem őt. – Várj itt – mondja, amikor elérem a terem közepét.
A fények lekapcsolódnak, én pedig koromsötétre számítok, helyette a szemeim neon zölddel, rózsaszínnel, narancssárgával és pirossal találkoznak. A virágok mindegyik sora különböző színekkel világítanak, néhány fényesebb, mint a többi.
- Woah… – suttogom félig.
- Szép, ugye? – kérdezi.
- Igen, nagyon – sétálok végig a soron lassan, feldolgozva a látványt.
- Lényegében megterveztük őket, a megváltoztatott magoknak így kell világítaniuk. Figyeld ezt – Zayn hirtelen mögöttem van.
Kezét a karomra teszi, majd vezeti a kezemet, hogy megérintsem a rózsaszín fényű rózsaszín virág szirmát. Ez a virág nem világít annyira fényesen, mint a többi, amíg az ujjbegyem hozzá nem ér, aztán életre kel. Visszarántom a kezemet meglepődésemben, és hallom Zaynt kuncogni mögöttem.
- Hogy lehetséges ez egyáltalán? – kérdezem elképedve.
Szeretem a virágokat, főleg a liliomokat, és ezek a mesterséges virágok hasonlóan néznek ki, mint a liliomok, ezek hivatalosan is az új kedvenceim.
- Bármi lehetséges, amikor abban része van a tudománynak – feleli Zayn, arca felderül a virágoktól, mosolya pedig fényes.
- Milyen kocka vagy – ugratom, mire felnevet.
- Nem vagy olyan pozícióban, hogy kockának hívj – csipkelődik, mire én nevetek fel.
- Igaz – érintem meg a virágot újra, és figyelem, ahogy még egyszer világít. – Ez hihetetlen – mondom neki.
- Gondoltam, tetszene. Azon dolgozunk, hogy ugyanezt csináljuk egy fával is, a probléma az, hogy a fáknak sokkal több idő kell a növéshez, mint a virágoknak. De a fák sokkal tovább élnek, a virágok túl törékenyek. Ha elfelejted megöntözni őket, elhervadnak és meghalnak – hangja lágy, és nem tehetek róla, de a virághoz hasonlítom magamat, van egy olyan érzésem, hogy ő is ugyanezt teszi.
- Bárcsak olyan szépek lennének a fák, mint a virágok – jegyzem meg, Zayn pedig elém áll.
- Azok lehetnek, ha valaki úgy csinálja. Éppen ahogy mi vettük a szokásos virágokat és ezzé változtattuk őket, meg lehet csinálni ugyanezt egy fával. Ha megadják neki a megfelelő típusú figyelmet és törődést, úgy világíthat, mint ezek a virágok, de sokkal erősebbek lennének.
Csendben maradok, ahogy nagyujját az arcomhoz teszi.
- Megérdemled azt a fajta figyelmet, megérdemled, hogy olyan valakivel legyél, akitől világítasz, nem pedig, aki kiégeti a fényedet – feleli Zayn, majd lehajol, hogy megcsókoljon.
Teszek egy lépést hátra, aztán a hátam nekiütközik a virágok sorának, szerencsére egyik sem esik le, miközben egyensúlyba hozom magam.
- Sajnálom, nem lehet.
- Mit nem lehet? Nem engedheted, hogy én legyek az, aki megmutatja neked, milyen boldog lehetsz? – emeli fel hangját kissé.
- Nem… nem csókolhatlak meg, nem most. Nem mehetek oda-vissza köztetek. A te ágyadban voltam tegnap este, aztán megcsókoltam Harryt ma reggel, és most…
- Megcsókoltad őt? – tátja el a száját, én pedig hálás vagyok a sötét teremért, kivéve a virágokból eredő fényt.
- Ő csókolt meg, de hagytam, mielőtt elhúzódtam. Össze vagyok zavarodva, és amíg nem tudom, hogy mit fogok csinálni, nem járkálhatok és csókolózhatok mindenkivel. Ez nem helyes – magyarázom. Zayn nem mond semmit. – Sajnálom, ha megvezetlek, vagy ha azt gondolod, hogy…
- Semmi gond – feleli Zayn.
- Nem, van gond. Nem kellett volna belerángatnom téged ennek az egésznek a közepébe, amíg nem tudok normálisan gondolkozni.
- Nem a te hibád, én vagyok az, aki folyton bejön a képbe. Nem bánom, ha megvezetsz, amíg a közeledben lehetek. Tudom, hogy jók lehetnénk együtt, nekem meg a világ összes ideje megvan, hogy várjak rád, hogy ezt meglásd – mondja, aztán átsétál, hogy felkapcsolja a villanyt.
Hogy lehet Zayn mindig ilyen megértő?
- Nem hibáztatnálak téged, ha utálnál, tudod? – mondom neki, majd átdobom a táskámat a vállamon.
- Soha nem utálnálak – feleli, mire elmosolyodom.
- Köszönöm, hogy megmutattad ezt, hihetetlen – dicsérem őt meg.
- Köszönöm, hogy eljöttél. Elkísérlek az órádra, így nem leszel késésben – ajánlja egy mosollyal.
Mire visszaérek az öltözőbe, hogy átöltözzek és elvegyem a szőnyegemet, csak öt perccel korábban érkezem meg a jógaórára. Egy magas, barna hajú lány elfoglalta a helyemet elől, így rá vagyok kényszerítve, hogy a hátsó sorban üljek a legközelebb az ajtóhoz. Terveztem, hogy elmondom Zaynnek, hogy sosem lennék képes ugyanúgy érezni iránta, mint Harry iránt, hogy sajnálom, hogy megcsókoltam őt, és hogy csak barátok lehetünk, de egyszerűen folyamatosan a jó dolgokat mondta. Amikor azt mesélte, hogy Harry Jace-nél volt tegnap este, meglepett. Mindig azt hiszem, hogy tudom, mit teszek, amíg Zayn el nem kezd beszélni. Hangja simasága és a szemei mögött lévő kedvessége mindig elkábít és szórakozik a gondolataimmal.
Fel kell hívnom Harryt, amikor visszaérek Liamékhez, el kell mesélnem neki az ebédemet Zaynnel, és meg kell kérdeznem, miért volt Jace lakásán tegnap este. Kíváncsi vagyok, mit csinál most Harryt? Bejött egyáltalán az órákra ma?
- Jó napot kívánok mindenkinek – mosolyodik el Ms. Laney.
Lefektetem a szőnyegemet a padlóra, majd elkezdem kinyújtani a lábaimat, amikor egy kék szőnyeget tesznek le mellém. Amikor átnézek, Harry ül mellettem a szőnyegen.
- Mit keresel te itt? – suttogom.
- Ezen az órán vagyok, emlékszel? – kérdezi, megpróbálva nem vigyorogni.
- De leadtad.
- Te is – mutat rá.
- De te utáltad – emlékeztet engem.
- Ja, nem olyan rossz ez.
Figyelmemet a terem elejének szentelem, de látom a szemem sarkából Harryt rajtam mosolyogni, és összehúzom az ajkaimat, hogy leküzdjem a mosolyomat. Furcsa dolog, ahogy ma reggel voltunk, most meg mindketten a mosolyokkal küzdünk. Ez mindig is így volt, fent és lent, oda és vissza. Pontosan ez az, amiért szükségem van a szünetre ebből, hogy eldöntsem, mit kellene tennem Harryvel kapcsolatban.
- Lefelé néző kutyapóz, mindenki – mondja finoman Ms. Laney, hangja beleolvad a mögötte lévő hangszóróból jövő lágy dallamba.
Elpirulok emlékezve az utolsó alkalomra, amikor Harry és én jóga órán voltunk, és hogy mi volt rám a reakciója. Ezúttal egy teljesen más helyzetben vagyunk, de ugyanúgy néz át rám, ahogy korábban tette, de ezúttal megtartja a megjegyzéseit magának, és azon találom magam, hogy hiányoznak azok.
- Még lejjebb – feleli Ms. Laney, az osztály pedig Harry felé fordítja a figyelmét.
- Nem tudok lejjebb menni – nyög fel Harry, mire az oktató egyetértően bólint, mielőtt lehunyja a szemeit, hogy pozíciót váltson. – Most már emlékszem, miért utáltam ezt az órát, ez a nő egy totális ribanc – jegyzi meg.
- Shh… meg fog hallani.
- Leszarom – próbálja meg ismét elérni a padlót, végül csak behajlítja a térdeit, hogy tenyerét a szőnyegre nyomhassa.
- Csaló – ugratom, mire felkuncog.
Annyira hiányzott ez, hiányzott, hogy csipkelődjek és nevessek vele. Nem kellene ezt csinálnom most, de nem tehetek róla, a srác megint jógán van, az Isten szerelmére. Ugyanazt a levágott ujjú pólót és edző rövidnadrágot viseli, mint korábban, csak ezúttal van valami a feje köré kötve.
- Mi az a dolog, ami a fejeden van? – suttogom.
- Arra van, hogy távol tartsa a hajamat az arcomtól, amikor izzadok.
- Szóval fejpánt?
- Nem, nem fejpánt. Hanem… Egy izzadságblokkoló? – hebegi, én pedig túl hangosan nevetek fel, csak azért, hogy majdnem az egész osztály elhallgattasson. – Nektek shh… – feleli Harry hangosan, hogy megvédjen.
- Valld be, az egy fejpánt – mondom.
- Csak a pólóm ujja a fejemre kötve. Nem tetszik? – vigyorogja.
- Nevetségesen néz ki – ugratom őt. Igazából imádom.
- Igen?
- Rendben van – felelem, aztán elnézek.
Egy kis távolságot kellene tartanom köztünk, erre itt vihogok, mint egy idióta, amikor meditálnom kellene. Azt akarom, hogy megmutassa, tud jobb lenni, jobban bánni velem, és tanuljon meg kompromisszumot kötni velem, így azt hiszem, az, hogy bejött erre az órára, a kezdet. Egy jó kezdet, ha már itt tartunk.
Harry és én mindketten csendben maradunk az óra hátralévő részében, egész végig érzem a szemeit rajtam, de csak pár pillantást vetek rá suttyomban, ahogy megpróbálja behajlítani hosszú testét olyan módokon, ahogy nem kellene.
Amikor az osztály elmehet, összegörgetem a szőnyeget, és kifelé indulok a teremből.
- Louis! – szólít meg Harry hangja, miközben elérem az öltözőt. Amikor megfordulok, ő kocog, hogy találkozzon velem, majd kezével beletúr a hajába, lehúzva az anyagot a fejéről. – Én, uhm… beszélni akartam veled valamiről… – furcsán hangzik, mintha ideges lenne?
- Most? Nem hiszem, hogy ez a megfelelő hely? – nem akarom az összes problémánkat az atlétikai épület közepén megbeszélni.
- Nem… ez nem az – hangja magas. Harry ideges, ez nem lehet jó. Ő soha nem ideges. – Azon gondolkoztam, hogy… nem tudom… Mindegy – pirul el, aztán megfordul, hogy elsétáljon.
Felsóhajtok, majd elfordulok, hogy bemenjek átöltözni.
- Eljönnél velem valahová?! – kiáltja… gyakorlatilag ordítja tényleg.
- Mi? – nem tudom elrejteni meglepettségemet, ahogy megfordulok.
- Mint egy randi… tudod, elvihetnélek egy randira? Csak ha akarod persze, de talán szórakoztató lehet? Nem vagyok biztos benne tényleg, de… – beszél zavarosan, én pedig úgy döntök, véget vetek megalázásának, miközben arca mély bíbor színbe borul.
- Persze – válaszolom, mire rám néz.
- Tényleg? – ajkai egy mosolyba fordulnak, egy ideges mosolyba.
- Igen.
Nem tudom, hogyan fog ez menni, de korábban még soha nem hívott el randizni. A legközelebbi dolog a randihoz az volt, amikor elvitt a patakhoz és utána kajálni, de az egész egy hazugság volt, és nem volt egy igazi randi.
- Oké… Mikor akarod? Úgy értem, elmehetünk most? Vagy holnap, vagy később a héten?
Nem emlékszem, hogy valaha is láttam-e őt ilyen idegesnek korábban, imádnivaló, és megpróbálok nem nevetni.
- Holnap? – ajánlom.
- Igen, a holnap jó – mosolyodik el, majd alsó ajkát fogai közé veszi.
- Oké… – a köztünk lévő levegő kínos, de jó értelemben.
Azon találom magam, hogy izgatott vagyok, mint régen, amikor az első néhány alkalommal Harry közelében voltam.
- Oké – ismétli meg. Sarkon fordul és gyorsan elsétál, majdnem megbotlik egy feltekert birkózó szőnyegben, én pedig nevetésben török ki, ahogy besétálok az öltözőbe.

2016. július 22., péntek

Chapter 179

Sziasztok! :)
Itt is van az új fejezet, amit annyira vártatok az előző függővége után. Szerintem tetszeni fog nektek a vége ellenére is, mert az eleje valami szuper édes, aztán jön Liam és Harry beszélgetése, ami nekem személyes kedvencem :D Na, de nem is árulok el többet, inkább írjatok majd ti, hogy mi a véleményetek. Gépről sajnos még mindig nem elérhető a sztori, de már van egy jól kidolgozott módszerem telefonról, szóval nincs probléma, egyelőre ugyanúgy állunk, mint a hét elején. Ha bármi lesz, szólok természetesen. Végül pedig remélem, hogy mindenkinek jól telik a nyár, menjetek nyaralni, strandolni, és pihenjétek ki a sulis fáradalmakat :) Az elmúlt időszakban érkezett pár úgy olvasó, őket köszöntöm köreinkben! :) ♥ Kedden találkozunk!
Kellemes olvasást! :) Xx



Chapter 179
 
Harry szemszöge
Érzem a könnyeimet és a tétovázást Louis ajkain, miközben karjaimmal körül fonom derekát, hogy testét az enyémhez húzzam. Tenyeremet a hátához nyomom, majd erősebben csókolom őt, ez heves és tisztán érzelmes csók, és el tudnék ájulni a megkönnyebbüléstől, hogy szája az enyémen van.
Tudom, hogy nincs sok időm, mielőtt ellök, így nyelvének minden mozdulatát befogadom, minden egyes alig hallható zihálást, ami elhagyja ajkait.
Az elmúlt tizenegy nap minden fájdalma majdnem elillan, amikor karjait a derekam köré fonja, és ebben a pillanatban, jobban, mint valaha, tudom, hogy nem számít, mennyit veszekszünk, mindig találunk egy módot arra, hogy visszataláljunk egymáshoz. Mindig.
Miután figyeltem Louis-t visszasétálni a házba, egy másodpercre az autómban ültem, mielőtt végre növesztettem egy kurva tököt és utána mentem. Már túl sokszor hagytam őt elmenni, és nem tudom elviselni annak a lehetőségét, hogy ez legyen az utolsó. Megőrültem, nem tehettem róla, de sírtam, miközben Liam becsukta mögötte az ajtót. Tudtam, hogy utána kell mennem, hogy harcolnom kell érte, mielőtt valaki más elveszi tőlem. Meg fogom mutatni neki, hogy tudok az lenni, akinek akar, nem teljesen, de megmutathatom neki, mennyire szeretem őt, és hogy nem fogom engedni, hogy olyan könnyen elsétáljon, többé nem.
- Harry… – szólal meg, aztán gyengéden a mellkasomhoz nyomja kezét és hátra tol, megtörve a csókunkat.
- Ne, Louis – könyörgök neki, nem vagyok kész, hogy már véget érjen.
- Harry, egyszerűen nem csókolhatsz meg és várhatod azt, hogy minden rendben legyen. Ezúttal nem – suttogja, mire a térdeimre ereszkedek.
- Tudom, nem tudom, miért engedtelek elsétálni megint, de sajnálom. Annyira sajnálom, bébi – mondom neki, remélve, hogy a szó használata segíteni fog. Karjaimat lábai köré fonom, mire kezei a fejemhez vándorolnak, ujjaival simogatva és a hajamba túrva. – Tudom, hogy mindig mindent elbaszok, és tudom, hogy nem bánhatok veled úgy, ahogy tettem. Csak annyira nagyon szeretlek, hogy az elborít, és nem tudom, mi a faszt tegyek az idő felében, így csak mondok dolgokat hirtelen ötlettől vezérelve, és nem gondolok arra, hogyan hatnak rád a szavak. Tudom, hogy folyamatosan összetöröm a szíved, de kérlek… kérlek, hadd hozzam rendbe. Újra össze fogom tenni, és nem merem még egyszer összetörni. Sajnálom, mindig sajnálom, tudom. Szerezni fogok egy kibaszott pszichiátert vagy valami, nem érdekel, csak… – zokogom a lábaiba. Megfogom az alsónadrág derékrészét, majd lehúzom.
- Mit… – állítja meg a kezemet.
- Kérlek, csak vedd le. Ki nem állhatom, hogy rajtad van, kérlek… nem fogok hozzád érni, csak hadd vegyem le – könyörgök, aztán felemeli a kezeit az enyéimről, visszatéve őket a hajamba, miközben lecsúsztatom a bokszert a padlóra, Louis pedig kilép belőle.
Keze az állam alá vándorol, hogy felemelje a fejemet. Kis ujjai az arcomat simogatják, aztán felvándorolnak, hogy letöröljék a könnyeket a szemeimből. Arcán összezavarodott kifejezés van, és óvatosan figyel engem, mintha tanulmányozna.
- Nem értelek téged – mondja nekem, még mindig végig húzva nagyujját könnyáztatta arcomon.
- Én sem – értek egyet, mire a homlokát ráncolja.
Ebben a pozícióban maradok, Louis előtt térdelve, könyörögve neki, hogy adjon nekem még egy utolsó esélyt, még akkor is, ha több esélyt csesztem el, mint amennyit megérdemlek. A fürdőszoba tele van gőzzel, Louis haja az arcához tapad, a nedvesség pedig kezd összegyűlni az arcán. Istenem, Louis gyönyörű.
- Nem csinálhatjuk folyamatosan ezt az előre-hátra dolgot, Harry, ez egyikünknek sem jó.
- Ez nem lesz többé így, túl tudunk jutni ezen. Már rosszabbon is túljutottunk, és most már tudom, milyen gyorsan elveszíthetlek. Magától értetődőnek vettelek és tudom ezt. Csak még egy esélyt kérek – veszem kezei közé az arcát.
- Ez nem ilyen egyszerű – mondja nekem, alsó ajka elkezd remegni, én pedig még mindig a könnyeket próbálom megállítani.
- Nem kellene egyszerűnek lennie.
- Nem kellene ilyen nehéznek lennie sem – kezd el sírni velem.
- De, de igen. Soha nem lesz könnyű velünk, vagyunk, akik vagyunk, de nem mindig lesz ilyen nehéz. Csak meg kell tanulnunk beszélnünk egymáshoz anélkül, hogy minden alkalommal veszekednénk. Ha képesek lettünk volna egy beszélgetést lefolytatni a jövőről, ez nem vált volna ezzé a nagy, kurva káosszá.
- Én megpróbáltam, de te nem voltál benne – emlékeztet.
- Tudom – sóhajtok fel. – Káosz vagyok nélküled, Louis, semmi vagyok. Nem tudok enni, aludni, vagy egyáltalán lélegezni. Napok óta csak sírok, és tudod, hogy nem szoktam sírni. Csak… szükségem van rád – hangom megtört és rekedt, és úgy hangzom, mint egy kibaszott idióta.
- Állj fel – karját az enyém alá teszi, hogy megpróbáljon felhúzni.
Amint a lábaimon vagyok, közvetlenül előtte állok meg. Leheletem szaggatott, és nehéz lélegezni idebent úgy, hogy a gőz a fürdőszoba minden négyzetcentiméterét kitölti. Tekintete az enyémbe kapcsolódik, miközben feldolgozza vallomásomat. Ha nem a tény miatt lenne most, hogy sírok, nem hinne nekem. Tudom, hogy magával harcol, meg tudom mondani a pillantásából.
- Nem tudom, hogy képes vagyok-e, újra és újra ezt csináljuk, folyamatosan. Nem tudom, hogy ismét kitehetem-e magam ennek. Sajnálom – néz le a földre.
- Hé, nézz rám – kérem, majd felbillentem a fejét, hogy rám nézzen.
- El kell mennem zuhanyozni, késésben leszek.
Letörlök egy könnycseppet éppen a szeme alól, aztán bólintok.
Tudom, hogy a poklon ment keresztül miattam, és józan ésszel senki sem fogadna engem vissza a fogadás, a hazugságok és az állandó szükségem után, hogy mindent elcsesszek. Bár Louis nem olyan, mint bárki más, feltétel nélkül szeret, és mindenét, amije van, beleteszi abba, hogy engem szeressen, még most is, amikor elfordít engem, tudom, hogy szeret.
- Csak gondolkozz el rajta, oké? – kérdezem tőle. Adok neki teret, hogy gondolkozzon rajta, de nem fogok lemondani róla, kibaszottul nagyon szükségem van rá. – Kérlek? – felelem, amikor nem válaszol.
- Rendben – egyezik bele csendesen, mire a szívem megugrik.
- Meg fogom mutatni neked, meg fogom mutatni, mennyire szeretlek, és hogy ez működhet. Csak ne mondj még le rólam, oké? – teszem a kezemet a kilincsre.
Louis megharapja az alsó ajkát, én pedig elengedem a kilincset, hogy összezárjam a kis távolságot köztünk. Amikor elérem őt, óvatos szemekkel néz fel rám. Újra meg akarom csókolni az ajkait, érezni a karjait körülöttem, de helyette egyetlen csókot nyomok az arcára, aztán ellépek tőle.
- Rendben – ismétli meg, majd kimegyek az ajtón.
Minden önfegyelmembe belekerül, hogy kisétáljak a fürdőből, főleg amikor megfordulok és áthúzza a fején a pólót, hogy felfedje krémes bőrét, amikre már úgy tűnik, hogy évek óra nem vetettem szemet. Becsukom magam mögött az ajtót, aztán a keretnek dőlök lehunyva a szemeimet, hogy újra megállítsam magamat a sírástól. Baszki.
Legalább azt mondta, hogy gondolkozik rajta. Bár annyira aggódónak tűnt, mintha fájdalmat okozott volna neki, hogy arra gondoljon, hogy ismét velem legyen, nem mintha hibáztathatnám őt.
Kinyitom a szemeimet, amikor Liam hálószobaajtaja kinyílik, ő pedig a folyosóra lép egy fehér pólót és khaki nadrágot viselve.
- Szia – mondja nekem, miközben átdobja táskáját a vállán.
- Szia.
- Louis jól van? – kérdezi.
- Nincs, de remélem, az lesz.
- Én is, erősebb, mint hinné.
- Tudom, hogy igen – használom a pólómat, hogy megtöröljem a szememet. – Szeretem őt.
- Tudom, hogy szereted – ért egyet velem, én pedig felnézek rá újra.
- Hogy mutassam meg neki ezt? Te mit csinálnál? – kérdezem tőle. Fájdalmas pillantás villan fel a szemeiben, de gyorsan eltűnik, mielőtt válaszol.
- Csak be kell bizonyítanod neki, hogy megváltozol érte, úgy kell bánnod vele, ahogy megérdemli, és add meg neki a teret, amire szüksége van.
- Nem olyan egyszerű teret adni neki – felelem. Nem tudom elhinni, hogy Liammel beszélgetek erről a szarról, megint.
- De muszáj, vagy egyszerűen ellened fog harcolni. Miért nem próbálod meg egy nem fojtogató módon megmutatni neki, hogy harcolni fogsz érte, ez minden, amit akar. Azt akarja, hogy erőfeszítést tegyél.
- Egy nem fojtogató módon? – én nem fojtogatom őt. Oké, talán igen, de nem tehetek róla, nincs középút nálam, vagy ellököm őt, vagy túl közel tartom. Nem tudom, hogyan egyensúlyozzam ki a kettőt.
- Igen.
- El tudnád magyarázni, hogy mi a fenére gondolsz? Mondj egy példát vagy valami.
- Nos, elhívhatnád randira, voltatok valaha is egy igazi randin? – kérdezi.
- Igen, persze, hogy voltunk – ugye?
- Mikor? – íveli fel rám a szemöldökét kérdőn.
- Uhm… nos, elmentünk… és volt az, amikor… – egyáltalán nem tudom. – Oké, talán nem voltunk – vonom le a következtetést. Trevor elvitte volna őt randizni. Zayn megtette? Ha igen, esküszöm a kibaszott…
- Akkor hívd el, ne ma, mert az túl korai még nektek is.
- Mit akar ez jelenteni? – csattanok fel.
- Semmit, csak azt mondom, hogy szükségetek van egy kis térre. Vagyis neki, különben még jobban el fogod ők lökni, mint azt eddig tetted.
- Mennyit kellene várnom?
- Néhány napot legalább. Próbálj meg úgy viselkedni, mintha most kezdtetek volna el járni, vagy mintha megpróbálnád rávenni, hogy járjon veled. Lényegében próbáld meg rávenni, hogy ismét beléd szeressen.
- Azt mondod, hogy már nem szeret? – jegyzem meg nyersen.
- Nem, abbahagynád ezt a folytonos pesszimizmust?
- Nem vagyok pesszimista – védekezem. Ha bármi, most vagyok a legoptimistább már egy jó ideje.
- Oké…
- Egy seggfej vagy – mondom a mostohatestvéremnek.
- Egy seggfej, akitől folyamatosan párkapcsolati tanácsokat kérsz – henceg egy bosszantó mosollyal.
- Csak azért, mert te vagy az egyetlen barátom, akinek egy tényleges kapcsolata van, és történetesen jobban ismered Louis-t bárkinél, kivéve engem persze.
- Az imént a barátodnak hívtál – nő meg mosolya.
- Mi? Nem, nem hívtalak.
- De igen, úgy hívtál – egyértelműen elégedett ettől.
- Nem úgy értettem, hogy barát, hanem… nem tudom, mi a fenére gondoltam, de nem barátra.
- Persze – kuncog fel, majd hallom, hogy elzáródik a víz az ajtó mögött.
Liam nem olyan rossz, azt hiszem, de ezt soha nem fogom bevallani.
- Meg kellene kérdeznem, hogy elvihetem-e ma a kampuszra? – követem Liamet le a lépcsőn.
- A nem fojtogatónak melyik részét nem érted? – rázza meg rám a fejét.
- Jobban kedveltelek, amikor befogtad a szádat.
- Jobban kedveltelek, amikor… nos, sosem kedveltelek – feleli, de meg tudom mondani, hogy ugrat.
Igazából soha nem gondoltam, hogy kedvel engem, azt hittem, hogy utál a szörnyű dolgok miatt, amiket Louis-val tettem, erre tessék, ő az egyetlen szövetségesem ebben a káoszban, amit magamnak csináltam.
Kinyújtom a karomat és kissé meglököm őt, amitől felnevet, és én is majdnem csatlakozom hozzá, amíg meg nem látom apámat a lépcső aljáról, minket figyelve, mintha egy cirkuszban szerepelnénk.
- Mit csinálsz itt? – kérdezi, majd iszik egy kortyot a kávés bögréjéből.
- Hazahoztam Louis-t… vagyis ide.
Ez az ő otthona már? Remélem nem. Mindhárman a konyhába sétálunk, aztán Liam elvesz egy almát a konyhaszigeten lévő drótos gyümölcskosárból.
- Ó – néz Liamre.
- Semmi gond, apa, bárhová elvihetem őt, ahová akarom. Nem kell már megpróbálnod a védőt játszani, és emlékezz arra, hogy melyikünk is az igazi gyereked – veszek el egy kávés bögrét, mire Liam lesüti rám a szemét.
- Louis az elmúlt néhány hónapban a családunk részévé vált, és ez az egyetlen hely, ahová mehet, amikor te… – halkul el, amikor Karen belép a konyhába.
- Amikor én mi? – kérdezem.
- Amikor elcseszed.
- Nem is tudod, hogy mi történt.
- Nem kell tudnom az egész történetet, minden, amit tudok az az, hogy ő a legjobb dolog, ami valaha is történt veled, én pedig nézem, ahogy ugyanazokat a hibákat követed el, amiket én az anyáddal.
Kurvára komolyan gondolja?
- Egyáltalán nem vagyok olyan, mint te! Szeretem őt, és bármit megtennék érte! Ő a mindenem, ami semmi sem hozzád és anyához képest! – vágom le a bögrét, kiloccsantva a kávét a pultra.
- Harry… – szólal meg Louis hangja mögülem. A francba.
- Ken, hagyd békén a fiút, minden tőle telhetőt megtesz – véd meg Karen, mire apám szemei azonnal ellágyulnak, ahogy a feleségéhez fordul.
- Sajnálom, Harry, csak aggódom miattad – sóhajt fel, Karen pedig fel-le simogatja a hátát.
- Semmi gond – felelem, aztán Louis-ra nézek, aki farmerben és WSU pulóverben áll. Olyan ártatlanul gyönyörűen néz ki nedves hajával, ahogy az a homlokára tapad.
Ha Louis nem jelent volna meg a konyhában, elmondtam volna apámnak, hogy mekkora egy seggfej, és hogy meg kell tanulnia a saját istenverte dolgaival foglalkoznia.
Elveszek egy papírtörlőt, majd letörlöm vele pultot, hogy letakarítsam a kávét a rohadt drága, gránit pultjukról.
- Készen vagy? – kérdezi Liam Louis-tól, mire ő bólint, még mindig engem bámulva.
Nagyon el akarom őt vinni, de haza kellene mennem és aludni vagy lezuhanyozni, az ágyon feküdni és bámulni a plafont, kitakarítani a lakást, a pokolba is, akármit, csak ne üljek itt és beszélgessek az apámmal.
Louis szemei végül elhagyják az enyéimeket és kimegy a szobából, pillanatokkal később hallom becsukódni a bejárati ajtót, majd kiengedek egy mély lélegzetet.
Amint elsétálok apámtól és Karentől, hallom őket, ahogy elkezdenek rólam beszélni.
- Ne legyél már ilyen kemény vele, Ken, láttad, milyen zaklatott volt? – mondja neki Karen.

Louis szemszöge
- Nem tudom elhinni, hogy visszajött – mondom Liamnek.
- Nem?
- Nem, azt hittem, hogy csak el fog menni – még nem döntöttem el, hogyan érzek ezzel kapcsolatban.
Tudom, hogyan kellene éreznem, azt kellett volna mondanom neki, hogy menjen el, de nem tettem.  Harry alig mutat ki érzelmet, és ahogy előttem térdelt, összetörte a már amúgy is összetört szívem darabjait. Azt mondtam neki, hogy gondolkozni fogok rajta, azon, hogy adok magunknak még egy próbát, de nem tudom, hogyan fog ez működni. Feltételezem, attól függ, mi fog történni ezután.
Annyira ellentmondásos vagyok most, jobban össze vagyok zavarodva, mint valaha, és bosszús vagyok magamra, amiért majdnem beadtam a derekamat neki, de másrészről büszke vagyok magamra, amiért megállítottam, mielőtt túl messzire ment volna. Itt magamra kell gondolnom, nem csak rá, most az egyszer.
Megrezzen a telefonom az ölemben, majd megnézem a képernyőt.
*Jól vagy?* Ez Zayn. Veszek egy nagy levegőt, mielőtt válaszolok.
*Igen, jól vagyok. Úton vagyok a kampuszra Liammel. Sajnálom a tegnap estét, az én hibám volt, hogy Harry odament.* Küldöm el, aztán figyelmemet ismét Liamnek szentelem.
- Mit gondolsz, mi fog most történni? – kérdezi.
- Fogalmam sincs. Akkor is beszélek Christiannal Seattle-ről – mondom neki.
*Nem, nem az. Az ő hibája. Örülök, hogy jól vagy. Még mindig együtt ebédelünk ma?*
Elfelejtettem a terveimet, hogy találkozom Zaynnel a környezetismereti épületben ebédre. Meg akart mutatni nekem valami virágot, aminek a létrehozásában segített, és ami világít a sötétben.
Meg akarom tartani a terveimet vele, olyan kedves volt velem mindenen keresztül, de most, hogy megcsókoltam Harryt ma reggel, nem tudom, mit tegyek. Csak aludtam Zaynnél tegnap este, aztán megcsókoltam Harryt ma reggel, mi történik velem? Nem akarok az a fajta srác lenni, még mindig bűntudatom van a miatt, ami Harryvel történt, miközben Natalie-val voltam. Védelmemre szóljon, Harry úgy jött be a képbe, mint egy bontógolyó, nem volt választásom, csak vonzódni hozzá, miközben lassan lerombolt, majd újra felépített engem, aztán lerombolt megint.
Minden, ami Zaynnel történik, teljesen más. Harry kilenc napig nem beszélt velem, és fogalmam sem volt, miért. Ott maradtam azzal a feltételezéssel, hogy többé már nem akart engem, Zayn pedig mindig ott volt nekem. A kezdetek óta mindig édes volt, megpróbált véget vetni a fogadásnak Harryvel, de Harry nem hagyta, be kellett bizonyítania, hogy rá tud venni arra, hogy lefeküdjek vele, függetlenül Zayn erőfeszítéseitől, hogy abbahagyják az undorító játékot. Zayn és Harry azóta utálja egymást, hogy találkoztam velük, a fogadás miatt, feltételezem. Nem vagyok biztos benne, de ez nyilvánvaló volt az első alkalom óta, hogy kettejükkel lógtam. Harry azt állítja, hogy Zayn csak a nadrágomba akar bejutni, de őszintén ez egy kicsit képmutató tőle, hogy ezt mondja, és Zayn egy dolgot sem tett, amivel akár csak célozna is arra, hogy megpróbál lefeküdni velem. Még mielőtt tudtam volna a fogadásról és megcsókoltam őt a lakásában, soha nem éreztem úgy tőle, hogy meg kell tennem bármit is, amit nem akartam.
Utálom, amikor a gondolataim visszamennek ahhoz az időhöz. Annyira tudatlan voltam, és mindketten játszottak velem, de van valami Zayn karamell szemei mögött, ami kedvességet mutat, míg haragot Harry zöld szemei mögött. Nem fogom megcsókolni Zaynt vagy járni vele, és nem tudom, mi a fene folyik Harryvel. Szeretem őt, és remélem, tényleg megpróbálja megmutatni nekem, hogy jobban tud velem bánni, de rosszul érzem magam, amiért félrelököm Zaynt. Ő mindig oldalt volt, de félek, hogy azt kezdte gondolni, átveszi a középpályát.
*Igen, találkozunk ott délben.* Válaszolom.
Megérdemel egy magyarázatot az oda-vissza való viselkedésemre. Meg fogok magyarázni neki mindent, amikor találkozom ma vele.

2016. július 19., kedd

Chapter 178

Helló! :)
A fejezet átolvasása után én nem jutok szóhoz. Meg fogtok őrülni, először az elején, aztán pedig a végén, ebben biztos vagyok. Bár lehet, egész végig :D Nagyon kíváncsi vagyok, mit gondoltok majd. És igen, létezik a korábbinál is durvább függővég. Ez :'D Ó, és Liam az utolsó mondatával ismét egy hatalmas bölcsességet mondott, Liam for president! A probléma pedig, amit pénteken meséltem, úgy látszik, megoldódott, bár nem úgy, ahogy szerettem volna. Telefonról el tudom érni a sztorit, úgyhogy tovább tudok haladni a fordítással, hála a jó égnek. Bár nem így a legjobb, de legalább valahol elérhető és ez a lényeg, mert gépről még mindig nem jó, és a csajszi sem írt ki semmi új infót. Drukkoljunk, hogy legalább telefonról maradjon így, nehogy onnan se lehessen elérni. Így tehát pénteken találkozunk!
Kellemes olvasást! :) Xx



Chapter 178
 
Harry szemszöge
- Csak hallgass meg, oké? – könyörgök.
- Miért most? – kérdezi Louis, kibámulva az ablakon.
Még mindig nem tudom elhinni, hogy az autóban van velem, nem mintha sok választást hagytam volna neki.
- Mert… mert hiányzol – vallom be.
- Hiányzom? Úgy érted, féltékeny vagy, hogy Zaynnel voltam. Nem hiányoztam addig, amíg Zayn fel nem vett ma este. A féltékenység táplál téged, nem a szerelem.
- Ez nem igaz, annak nincs semmi köze ehhez – tényleg sok köze van ehhez, de ettől függetlenül is hiányzik.
- Nem beszéltél velem egész este, aztán kijöttél, és azt mondtad, túl elfoglalt voltál, hogy beszélj velem. Az emberek nem ezt csinálják, amikor hiányzik nekik valaki – mutat rá.
- Hazudtam.
- Te? Hazudtál? Kizárt, az soha nem történik meg – Louis heves ma este.
Veszek egy nagy levegőt, hogy megbizonyosodjak róla, semmi olyat nem mondok, amivel rosszabbá teszem ezt.
- Először is, nincs telefonom, és hazamentem Angliába.
Fejét hirtelen felém kapja, hogy rám nézzen.
- Hogy mi?
- Angliába mentem, hogy kitisztítsam a fejemet. Nem tudtam, mi mást tehetnék – magyarázom.
- Nem fogadtad a hívásaimat.
- Tudom. Figyelmen kívül hagytam őket, és annyira sajnálom ezt. Vissza akartalak hívni, de nem tudtam rávenni magamat, aztán berúgtam és összetörtem a telefonomat.
- Ettől jobban kellene éreznem magam?
- Nem… de az indoklásnak akkor volt értelme nekem, és még mindig van. Azt akarom, hogy boldog legyél, Louis.
Ő nem mond semmit, újra kinéz az ablakon, majd a kezéért nyúlok, de elhúzódik.
- Ne – feleli.
- Lou…
- Nem, Harry! Egyszerűen nem jelenhetsz meg tizenegy nappal később és nem foghatod meg a kezemet. Elegem van abból, hogy körbe járkálok veled. Végre annál a pontnál vagyok, amikor sírás nélkül kibírok egy órát, aztán felbukkansz és megpróbálsz visszahúzni. Mindig is ezt csináltad velem attól a naptól kezdve, hogy találkoztam veled, és elegem van abból, hogy beadjam a derekamat. Ha törődtél volna velem, megmagyaráztad volna – minden tőle telhetőt megtesz, hogy ne sírjon, meg tudom mondani.
- Most próbálom megmagyarázni – emlékeztetem őt, bosszúságom egyre nő, ahogy apám kocsifelhajtójára kanyarodok.
Megpróbálja kinyitni az ajtót, de bezárom.
- Most komolyan nem próbálhatsz meg bezárni veled az autóba. Már lényegében így is kényszerítettél arra, hogy eljöjjek Zayn házából! Mi a fene bajod van?! – kezd el kiabálni.
- Nem próbállak meg bezárni az autóba – bár azért de. Azonban mentségemre szóljon, Louis makacs és semmire sem hallgat, amit el akarok mondani.
Megnyomja a feloldó gombot, aztán kiszáll az kocsiból.
- Louis! Az Isten verje meg, Louis, csak hallgass meg! – kiabálom a szélbe.
- Folyamatosan azt mondod, hogy hallgassalak meg, de semmit sem mondtál!
- Mert nem fogod be elég hosszú ideig ahhoz, hogy elmondjam!
Mindig az ordítozásnál kötünk ki. Engednem kell neki, hogy kiabáljon velem és elfogadnom, különben valami olyat fogok mondani, amit megbánok. Fel akarom hozni Zaynt, és a tényt, hogy a kurva ruháiban van, de irányítás alatt kell tartanom temperamentumomat.
- Sajnálom, oké, csak adj két percet, hogy félbeszakítás nélkül beszélhessek. Kérlek? – kérem tőle. Meglep azzal, hogy bólint és karba teszi kezeit, rám várva, hogy megszólaljak.
Tényleg esik a hó, és tudom, hogy Louis fázik, de most kell beszélnem vele, vagy lehet, hogy meggondolja magát.
- Angliába mentem, miután nem jöttél vissza akkor este. Olyan mérges voltam rád, hogy nem láttam tisztán. Annyira rohadtul problémás voltál, és én csak… – elfordul tőlem, majd elkezd felsétálni a havas kocsifelhajtón a ház felé.
A francba. Szar vagyok a bocsánatkérésben.
- Tudom, hogy nem a te hibád, hazudtam neked és sajnálom! – kiáltom, remélve, hogy meg fog fordulni. Meg is teszi.
- Ez nem csak arról szól, hogy hazudtál, Harry. Sokkal több van ennél – mondja nekem Louis.
- Akkor mondd el, kérlek.
- Arról szól, hogy nem úgy bánsz velem, ahogy kellene. Soha nem én vagyok az első nálad, mindig rólad szól minden. A te barátaid, a te bulijaid, a te jövőd. Én nem hozhatok semmilyen döntést semmivel kapcsolatban, és hülyének érzem magam miattad, amikor azt mondtad, hogy őrült vagyok a házassággal kapcsolatban. Nem hallgattál meg, az nem a házasságról szólt, hanem a tényről, hogy még csak nem is gondoltál arra, hogy én mit akarok magamnak és a jövőmnek. És igen, szeretnék házasságot kötni majd egy nap, nem a közeljövőben, de szükségem van a biztonságra. Tudod, milyen vagyok, és még a kedvemre se tudtál tenni ezzel, mégis azt vártad tőlem, hogy költözzek át a világon oda, ahol senkit sem ismerek – kifogy a levegőből, mire befejezi a beszédet, én pedig teszek néhány lépést felé.
Igaza van, és tudom is ezt. Csak azt nem tudom, mit tegyek ezzel kapcsolatban.
- Tudom, azt gondoltam, hogy ha csak ketten leszünk ott, akkor… – hebegem.
- Akkor mi? – fogai vacognak, az orra pedig piros a hidegtől.
- Akkor kevésbé lenne valószínű, hogy elhagysz – vallom be, majd várok elszörnyedt válaszára. Ez nem következik be. Helyette elkezd sírni.
- Nem tudom, mi mást tehettem volna, hogy megmutassam neked, mennyire szerettelek, Harry. Folyamatosan visszamentem minden alkalommal, amikor megbántottál, összeköltöztem veled, és megbocsátottam minden elképzelhetetlen dolgot, amit tettél velem, feladtam érted a kapcsolatomat az anyámmal, és még mindig ennyire bizonytalan vagy – törli le gyorsan a könnyeit.
- Nem vagyok bizonytalan – mondom neki.
- Látod? Ezért nem fog ez működni soha. Mindig beengeded az egodat az útba – sírja.
- Nem engedem be az egomat szarnak az újába se! Ha bármi, az egom most elég elbaszott, mert az előbb találtalak meg Zayn ágyában – csattanok fel.
- Tényleg elmész most idáig? – provokál.
- Naná, hogy igen, úgy viselkedsz, mint egy… – megállítom magamat, miközben Louis hátrál a szavaktól, amikről tudja, hogy következni fognak.
Tudom, hogy nem az ő hibája, hogy Zayn a bőre alá került, Zayn jó ebben, de akkor is kurvára fáj, hogy megtette.
- Gyerünk, Harry, mondj rám valamit – Louis a legdühítőbb ember az egész világon, de bassza meg, ha nem szeretem őt még a legnehezebb pillanataiban is. – Be kell mennem, fázom, és egy órán belül fent kell lennem, hogy elkészüljek a suliba – teszi hozzá, aztán ismét a ház felé sétál.
Követem őt a kocsifelhajtón, majd figyelem, ahogy eszébe jut, hogy az apám autójában hagyta a kulcsát.
- Fel kell hívnom Liamet, nincs kulcsom – feleli, leginkább magának, feltételezem.
- Hazajöhetsz? – ajánlom.
- Nem.
- Bizonytalan vagyok, oké? Bevallom. Nem tehetek róla, tudod, hogy te túl jó vagy nekem.
- Nem, nem vagyok. Ugyanazok vagyunk, emlékszel? – néz le a földre.
- De azért nem vagyunk. De ezzel rendben vagyok mindaddig, amíg te is. Sajnálok mindent, és tudom, hogy azt gondolod, nem hiányoztál, vagy nem érdekelt eléggé ahhoz, hogy kapcsolatba lépjek veled, de ez nem igaz. Annyira nagyon hiányoztál, teljes poklon mentem keresztül nélküled, és nem bírok ki még egy napot – kotyogom ki.

Louis szemszöge
Fáj a szívem, ahogy a szavak elhagyják Harry száját. Ő olyan jó ebben.
-  Hazudsz. Mindig ezt csinálod – felelem.
- Nem, nem hazudok. Ez igaz, igen, bevallom, az első néhány nap nem volt olyan rossz. Annyira dühös voltam, és sehol sem akartam a közeledben lenni, mert túlreagáltad, de aztán kezdtem rájönni, hogy ennyi lehet, ez megijesztett. Tudom, hogy nem úgy bántam veled, ahogy kellett volna, nem tudom, hogyan szeressek bárki mást magamon kívül, Lou. Olyan keményen próbálkozom, amennyire csak tudok… oké, nem próbálkoztam annyira keményen, de most már fogok. Esküszöm.
Túl sokszor hallottam már ezeket a szavakat.
- Ezt már mondtad korábban.
- Tudom, de ezúttal komolyan gondolom. Miután láttam Dianát, én…
Diana? A gyomrom összeszorul.
- Láttad őt?
Még mindig szereti Harryt? Vagy utálja? Harry tényleg tönkretette az egész életét?
- Igen, láttam őt és beszéltem vele. Terhes.
Ó, Istenem.
- Évek óta nem láttam őt, Louis – olvas a gondolataimban. – El van jegyezve és boldog, és azt mondta, hogy megbocsát nekem, és hogy milyen boldog, hogy összeházasodhat valakivel, mert ennél nagyobb megtiszteltetés nincs vagy valami szarság, de ez tényleg felnyitotta a szememet – lép felém újra.
Lábaim és karjaim elzsibbadtak a hidegtől, és dühös vagyok Harryre, több mint dühös, felbőszült és összetört a szívem. Folyamatosan oda-vissza halad, ez pedig kimerítő. Most itt áll előttem a házasságról beszélve, én meg nem tudom, hogy mit gondoljak.
Egyáltalán nem is kellett volna eljönnöm vele, az agyam eldöntötte korábban. Túllépnék rajta, ha az volna az utolsó dolog, amit tennék.
- Mit mondasz most? – kérdezem.
- Azt, hogy most már rájöttem, milyen szerencsés vagyok, hogy vagy nekem, hogy kitartasz mellettem az összes szarságon át, amiket keresztülmész miattam.
- Erre előbb kellett volna rájönnöd. Én mindig is jobban szerettelek téged, mint te engem, és…
- Ez nem igaz. Jobban szeretlek bárkinél, aki valaha is szeretett egy másik embert. Én is a poklon mentem keresztül, Louis, beteg voltam, szó szerint, nélküled. Alig ettem, tudom, hogy szarul nézek ki. Érted csináltam ezt, hogy tovább léphess – magyarázza.
- Ennek nincs is értelme – lököm el nedves hajamat az arcomból.
- De igen, van. Van értelme. Azt gondoltam, hogy ha kimaradok az életedből, tovább léphetsz és boldog lehetsz nélkülem, a te saját Elijah-oddal.
- Ki az az Elijah? – miről beszél Harry?
- Diana vőlegénye. Látod, talált valakit, akit szerethet és hozzámehet, te is megteheted ezt – mondja nekem.
- De az a valaki nem te vagy… ugye? – kérdezem tőle.
Eltelik néhány másodperc, Harry pedig nem szól semmit. Arckifejezése zavart és viharos, ahogy tizedjére túr bele a hajába az elmúlt órában. Narancssárga és piros fények kezdek el megjelenni a hatalmas ház mögött a háztömbnél, nekem pedig be kell jutnom, mielőtt mindenki felébred és alsónadrágban, illetve öltönycipőben kellene elsétálnom mellettük.
- Nem hiszem – sóhajtok fel, nem engedve meg, hogy több könnyet hullajtsak miatta, nem amíg egyedül nem vagyok legalábbis.
Harry teljesen kifejezéstelen arccal áll előttem, majd tárcsázom Liam számát, hogy kinyitassam vele az ajtót. Tudnom kellett volna, hogy Harry csak addig fog harcolni, hogy elhagyjam Zayn lakását, most, hogy megvan a tökéletes lehetősége, hogy mindent elmondjon nekem, amit hallanom kell, ő csendben áll.
- Ki tudnád nyitni nekem a bejárati ajtót, kérlek? – kérdezem, amikor Liam felveszi a telefont.
Várok Harryre, hogy megállítson engem, még akkor is, ha nem kellene, de szeretem őt. Újabb kilencnapnyi pokolra készítem magam elő, és ezt tudom is. Harry nem tesz semmit. Csak ott áll, míg Liam kinyitja az ajtót, én pedig belépek. Még egyszer visszanézek, a biztonság kedvéért, de ő már vissza is sétál az autójához. Be akartam adni neki a derekamat, ahogy mindig is teszem, de megint bebizonyította, hogy idióta vagyok, amiért ezt csinálom. Harry semmit sem próbál bebizonyítani nekem.
- Gyerünk, hideg van – szólal meg Liam, aztán becsukja az ajtót mögöttem.
- Ő… – azt sem tudom, hogy mit mondjak.
Nem akarom most Liamre erőltetni a problémáimat, csak néhány órája ért haza New Yorkból, és nem szabad önzőnek lennem. Elvesz egy takarót, ami a szék támláján lóg, majd a vállaimra teszi.
- Menjünk fel az emeletre, mielőtt felébrednek – javasolja, mire bólintok.
Az egész testem és agyam elzsibbadt a hidegtől és Harrytől. Az órára pillantok, miközben követem Liamet a lépcsőn, tíz perc múlva hat óra. Tíz percen belül el kell mennem zuhanyozni. Ez egy hosszú nap lesz. Liam kinyitja annak a szobának az ajtaját, amiben az utóbbi időben maradtam, majd felkapcsolja a villanyt, miközben én átsétálok, hogy az ágy szélére üljek.
- Jól vagy? Biztosan fázol – feleli, mire bólintok. Hálás vagyok azért, hogy nem kérdezi meg, mit viselek és miért.
- Milyen volt New York? – hangom egyhangúan és közönyösen hangzik. Érdekel a legjobb barátom élete, csak nem maradt érzelmem, amit kimutathatnék.
- Biztos vagy benne, hogy erről akarsz beszélni, ez várhat – mondja nekem.
- Biztos vagyok benne – kényszerítek ki egy mosolyt.
Hozzá vagyok szokva ehhez az oda-vissza dologhoz Harryvel, még mindig fáj, de tudtam, hogy ez eljön. Mindig eljön. Nem tudom elhinni, hogy Angliába ment, hogy távol legyen tőlem. Azt mondta, hogy ki kellett tisztítania a fejét, de nekem kellene annak lennem, aki kitisztítja a sajátját.
Nem kellett volna kint maradnom és beszélnem vele ilyen sokáig, ide kellett volna hozattatni magamat, majd rögtön bemenni a házba ahelyett, hogy meghallgatom őt. A szavak, amiket mondott, csak még jobban összezavartak, egy pillanatra azt hittem, azt fogja mondani, hogy tényleg lát és akar velem egy jövőt, de amikor eljött az idő, hogy ezt elmondja, megint hagyta, hogy elsétáljak.
Amikor bevallotta, hogy azért akart elvinni Angliába, hogy ne tudjam őt elhagyni, el kellett volna futnom, de túl jól ismerem őt. Tudom, hogy nem hiszi el, hogy méltó arra, hogy bárki is szeresse őt, és tudom, hogy az ő fejében ennek van értelme. A probléma az, hogy ezt nem normális dolog csinálni, egyszerűen nem várhatja tőlem, hogy mindent feladjak és össze legyek zárva vele Angliában. Sok dolog van, amit egyedül kell megoldania, és nekem is. Szeretem őt, de magamat jobban kell szeretnem.
- Jó volt, imádtam. Danielle lakása nagyon csúcs, a szobatársa pedig nagyon kedves – mondja nekem Liam.
Biztosan jó egy gondtalan kapcsolatban lenni. Annak az emlékei, hogy Natalie és én végtelen órányi filmeket nézünk, elárasztja az agyamat, soha semmi sem volt bonyolult vele. De talán ezért nem tartott ez ki, ezért szeretem Harryt annyira, mert kihívást jelent, és olyan sok szenvedély van köztünk, hogy az majdnem összezúz. Csak bárcsak jobban kommunikáltunk volna, szeretem azt hinni, hogy működhetett volna.
- Akkor odaköltözöl? Biztosan? – kérdezem.
- Igen, azt hiszem, igen. A félév végéig nem, de nagyon a közelében akarok lenni, nagyon hiányzik – mondja nekem.
- Tudom, hogy igen. Örülök neked, tényleg.
- Sajnálom, hogy te és Harry…
- Nem kell. Vége van. Én befejeztem. Muszáj. Talán el kellene mennem New Yorkba veled – mosolyodom el, mire arca egy meleg mosollyal derül fel, amit annyira imádok.
- Jöhetnél – ragyogja.
Mindig ezt mondom, mindig azt mondom, hogy befejeztem Harryvel, aztán visszamegyek hozzá, ez egy végtelen kör.
- Kedden beszélni fogok Christiannal Seattle-ről – döntöm el ebben a pillanatban.
- Tényleg?
- Muszáj – mondom neki, mire bólint.
- Felöltözöm, hogy lezuhanyozhass, találkozunk a földszinten, amikor készen vagy.
- Annyira hiányoztál – állok fel, majd megölelem őt olyan szorosan, amennyire csak tudom. Könnyek folynak le az arcomon, ő pedig szorosabban ölel. – Sajnálom, csak kész káosz vagyok most. Az vagyok, mióta Harry belépett az életembe – sírom, aztán elhúzódok.
Liam összeráncolja a homlokát, de nem mond semmit, miközben az ajtó felé indul. Összeszedem a ruháimat a karjaimba, majd követem őt a folyosón, hogy a fürdőbe menjek.
- Louis? – szól, ahogy eléri a hálószobája ajtaját.
- Igen?
- Csak azért, mert ő nem tud úgy szeretni téged, ahogy azt te akarod, nem jelenti azt, hogy ne szeretne mindennel, amije van – feleli Liam.
Feldolgozom szavait, miközben becsukom a fürdőszobaajtót és elkezdek zuhanyozni. Ahogy áthúzom Zayn pólóját a fejemen, kopognak az ajtón.
- Várj, Liam, kell egy másodperc – szólok ki, aztán lehúzom a pólót, hogy eltakarjam a hasamat.
Amikor kinyitom az ajtót, nem Liam van ott. Hanem Harry, arca könnyektől foltos, szemei pedig véreresek.
- Harry?
Keze megfogja a nyakamat és magához húz, szája az enyémmel mozog, mielőtt ellenállhatnék.

2016. július 15., péntek

Chapter 177

Sziasztok! :)
Hát egy elég izgalmas és eseménydús fejezetet hoztam, szóval alig várom a véleményeiteket. Igen, függővég, tudom, de ezen szerintem senki sem lepődik meg :D Ó, és örömmel olvastam a kommenteket, hogy mindenki Larry párti, nagyon helyes :D Mindenki azt akarta, hogy lépjen Harry és ne adja fel, örömmel mondhatom, hogy ezt meg is teszi ;) És van egy fontos dolog, amit el akarok mondani, úgyhogy ezt olvassa el mindenki lehetőleg! Én ugye wattpadról fordítom a sztorit, csakhogy a héten valami történt, mert nem elérhető, így napok óta nem tudtam haladni a fordítással sajnos. Aki olvassa angolul, az pontosan tudja ezt. A csajszi, aki kiposztolta az átírt részeket, sem tudja, hogy mi történt, mert ő nem törölte le (nyilvánvalóan), és írt a wattpadnak, hogy hozzák rendbe. Nagyon remélem, hogy sikerül, mert akkor újra kell írnia az egész sztorit, kivéve, ha magának elmentette, amit nem tudom, hogy megtett-e. A jó hír, hogy én már a 195. részt kezdtem el nemrég fordítani, (thank god, hogy előre szoktam dolgozni), így annyira nagy probléma nincsen, viszont lehet, hogy lesz. Néha elő szokott fordulni olyan, hogy kihagyok egy-két szót, kifejezést, mert abban a pillanatban nem tudok rájönni, hogy mi lenne a megfelelő jelentése, ilyenkor szoktam később visszatérni, megnézni wattpadon, és akkor eszembe jut. Na most, ha lesz ilyen és addig nem áll helyre wattpadon a történet, megpróbálom kitalálni nélküle, magamtól, ha viszont komolyabb dolgok jönnek közbe, nekünk is meg kell állnunk addig. Nagyon remélem, hogy ez nem fog megtörténni, de fogalmam sincs. Drukkoljunk, nagyon mást nem tehetünk. Átnéztem a következő részt, amivel semmi gond nincsen, szóval kedden még biztosan jövök, meg remélhetőleg utána is. Remélem akkor jó híreket mondhatok majd.
Kellemes olvasást! :) Xx



Chapter 177

Harry szemszöge
- Nem igazán csináltam szart se mostanában, csak lógtam. Tristan már alig jön át, bent ragadt Steph seggében – szív egyet Jace a jointjából.
- Hmm – iszom egy kortyot a sörömből, aztán körülnézek ebben a szar lakásban.
Nem is tudom, miért jöttem ide egyáltalán, de nem tudtam, hová máshová mehetnék, és holtbiztos vagyok benne, hogy nem megyek vissza abba a lakásba ma este. Nem tudom elhinni, hogy Louis Zaynnel van, mi a fasz már tényleg. Liam nem hívta fel Louis-t és nem csapta be azzal, hogy jöjjön vissza az apám házába, nem számított, hányszor próbáltam rákényszeríteni őt. Liam egy fasz.
Be kell vallanom, csodálom a Louis-hoz való hűségét, de nem akkor, amikor annak az útjában áll, amit én akarok.
Liam azt mondta, hogy meg kellene engednem Louis-nak, hogy ő döntse el, velem akar lenni-e vagy sem, de tudom, hogy mit fog választani, vagyis azt hittem, hogy tudtam. Teljesen elvakított az, hogy Zayn vette őt fel tegnap este, és most már tudom, hogy majdnem az egész hétvégét vele töltötte.
- Mi van veled? – kérdezi tőlem Jace, pontosan az arcomba fújva a marihuána füstjét.
- Semmi.
- Meg kell mondanom, eléggé meglepődtem, hogy felbukkantál ma este az ajtómnál, azután ami legutóbb történt, amikor láttalak – emlékeztet engem.
- Tudod, hogy miért vagyok itt.
- Igen? – gúnyolódik.
- Louis és Zayn, tudom, hogy tudsz róla.
- Louis? Louis Tomlinson és Zayn Malik? – mosolyodik el.
- Mondd el.
Le kell törölnie azt az istenverte mosolyt az arcáról.
- Nem tudok róla semmit, őszintén – von vállat, majd szív még egy slukkot, a fehér papír kis pihéi az ölébe hullnak, de úgy tűnik, hogy nem veszi észre.
- Te soha nem vagy őszinte.
- De igen, az vagyok. Szóval dugnak? – majdnem megfulladok kérdésétől.
- Kibaszottul ne menj ilyen messzire. Láttad őket együtt? – lélegzem lassan ki és be.
- Nem, semmit sem tudok róluk. Azt hittem, hogy Zayn valami gimis csajjal jár? – teszi Jace a jointját a hamutartóba.
- Én is.
- Szóval felültetett téged Zaynért?
- Ne gúnyolódj, nem vagyok hangulatban.
- Te jöttél ide kérdéseket feltenni, nem gúnyolódok – mosolyodik el gúnyosan Jace.
- Hallottam, hogy együtt voltak pénteken, és tudni akartam, ki volt még ott.
- Nem tudom, bár én nem voltam. Ti nem éltek együtt vagy valami szarság?
- De. Mit gondolsz, miért vagyok annyira mérges e miatt a szar miatt Zaynnel.
- Nos, tudod, hogy ő…
- Tudom – szakítom félbe Jace-t.
Utálom Jace-t, tényleg. És Zaynt. Louis nem választhatta volna kibaszott Trevort, hogy tovább lépjen vele? Szent szar, sosem gondoltam volna, hogy ezen elgondolkozom.
A szememet forgatom, és küzdök az ösztönnel, hogy átüssem Jace-t a dohányzóasztalán. Ez sehová sem juttat engem, semmi sem ebből, az ivás, a düh, egyik sem.
- Biztos vagy benne, hogy szart se tudsz, mert ha megtudom, hogy igen, megöllek, tudod ezt, ugye? – fenyegetőzöm, komolyan gondolva minden szót.
- Igen, haver, mindannyian tudjuk, milyen elmebeteg vagy e miatt a srác miatt. Ne legyél már ilyen fasz.
- Csak figyelmeztetlek – mondom neki, mire a szemét forgatja.
Miért is kezdtem el vele lógni először is? Jace egy kibaszott hitvány ember, és hagynom kellett volna, hogy a mi úgynevezett barátságunk azzal végződjön, hogy elverem a seggét.
- Most már megyek lefeküdni, hajnali négy óra van. Ledobhatod magad a kanapéra, ha akarod – mondja nekem, majd a hálószobája felé sétál.
- Nem, jól vagyok – sétálok ki az ajtón.
Hajnali négy van, és soha nem leszek képes aludni tudva, hogy Louis Zaynnel van. Zayn lakásán. Mi van, ha megérinti Louis-t? Mi van, ha az egész hétvégét azzal tölti, hogy megérinti Louis-t?
Dugna vele Louis, hogy engem bosszantson? Nem, jobban ismerem őt ennél. Ő az a srác, aki még mindig elpirul minden egyes alkalommal, amikor lehúzom az alsónadrágját a combjain.
Azonban Zayn elég meggyőző tud lenni, és ráveheti Louis-t, hogy igyon. Tudom, hogy nem tudja kezelni az alkoholt, két ital és úgy kezd el káromkodni, mint egy tengerész és megpróbálja kinyitni az övemet.
Baszki, ha Zayn leitatja és hozzáér…
Veszek egy U kanyart a kereszteződés kellős közepén, és remélem, hogy nincsenek a közelben zsaruk, hogy tanúi legyenek szabálytalan lépésemnek. Teljesen leszarom, amíg ki tudom magamat beszélni a büntetés alól időben, hogy Louis-hoz érjek.
Basszák meg ezt a maradjak távol tőle szarságot, lehet, hogy fasz vagyok hozzá és szarul bántam vele, de Zayn rosszabb, mint én. Én jobban szeretem Louis-t, mint ő, vagy bármely más férfi tudná.
Most már tudom, hogy mim volt, tudom, mi a faszt veszíthettem el, és most, hogy elvesztettem, újra szükségem van rá. Louis nem lehet Zayné, senkié sem. Senkié, kivéve engem.
Az Isten verje meg. Egyszerűen miért nem kértem bocsánatot tőle a partin? Ezt kellett volna tennem. A térdeimen kellett volna könyörögnöm neki, hogy bocsásson meg, és most az ágyunkban lehetnénk együtt.
Zayn egy kibaszott pöcs. Ki a fasznak gondolja magát, hogy ő veszi fel Louis-t arról a partiról? Komolyan gondolja?
A haragom megint a tetőfokára hág, le kell nyugodnom, mielőtt felmegyek ezen a lépcsőn. Ha nyugodt maradok, Louis beszélni fog velem, remélem. Biztosan össze van most omolva, lényegében azt mondtam neki, hogy leszarom, hogy elhagyott, aztán a földre löktem, amikor megpróbált leszedni Zaynről. Ha rá tudom venni, hogy meghallgasson, elmagyarázhatom neki, miért löktem el, hogy tettettem, hogy nem érdekel, amikor nagyon is érdekel, annyira kibaszottul nagyon.
Most már hajnali fél öt van, és itt vagyok Zayn lakása előtt, megpróbálva lenyugtatni magamat, míg kopogok és türelmetlenül várok. Mikor már éppen azon vagyok, hogy a kopogás helyett dörömböljek, az ajtó kinyílik, feltárva Tylert, Zayn szobatársát, akivel már néhányszor beszéltem, amikor itt tartottak bulikat.
- Styles? Mi a helyzet, ember? – mossa össze a szavakat. Vagy részeg, vagy tényleg kurvára fáradt, és jobb, ha a második az igaz.
- Hol van Zayn? – nyomulok el mellette, nem vesztegetve az időt.
- Haver, tudod, hogy körülbelül hajnali öt óra van, ugye? – dörzsöli meg a szemeit.
- Ja, nem, baszki. Hol… – észreveszem az összehajtott takarót a kanapén, és beletelik egy másodpercbe az agyamnak, hogy kikövetkeztesse, a kanapé üres.
Hol van Louis, ha nincs a kanapén? Epe jön fel a torkomban, és ma este századjára veszítem el a képességemet, hogy lélegezzek.
Amikor kinyitom Zayn hálószobáját, sötét van, majdnem koromsötét. De látom Louis barna haját elterülve az alatta lévő párnán, Zayn pedig félmeztelenül van. Ó, a kurva életbe. Felkapcsolom a villanyt, mire Louis megmozdul, átfordul és valamiért nyúl… valakiért. Értem.
Csak Zayn van ott, a kibaszott ágyban vele. Louis összeszorítja a szemét, aztán kinyitja őket, hogy meglássa a zavar forrását. Megpróbálok arra gondolni, hogy mit mondjak, miközben megpróbálom feldolgozni az előttem lévő jelenetet. Lou és Zayn az ágyban, együtt.
- Harry? – vinnyogja Louis, majd egy homlokráncolás jelenik meg az arcán, ahogy felébred. Átnéz Zaynre, mielőtt felnéz rám, egyértelműen sokkolódva. – Mit… mit keresel te itt? – kérdezi kapkodva.
- Te mit keresel itt! Az ágyban vele? – minden tőlem telhetőt megteszek, hogy ne kiabáljak, körmeim a tenyerembe vájnak. Ha dugtak, én befejeztem, teljesen és tökéletesen kurvára befejeztem vele.
- Hogy jutottál be ide? – kérdezi, arca tele van szomorúsággal.
- Tyler beengedett. Az ágyában vagy? Hogy lehetsz az ágyában?
Zayn átfordul a hátára, majd megtörli a szemeit, megugrik, amikor meglát engem az ajtóban állva.
- Mi a fenét csinálsz a szobámban? – kérdezi.
Ne, Harry. Maradj nyugton. Kibaszottul nyugton kell maradnom, vagy valaki a kórházban fog kikötni. Az a valaki Zayn, de ha el akarom vinni Louis-t tőle, olyan nyugodtnak kell maradnom, amennyire csak lehetséges.
- Azért jöttem, hogy elvigyelek, menjünk – mondom Louis-nak, mire összehúzza a szemöldökét.
- Tessék? – itt jön a hírhedt Louis viselkedés.
- Egyszerűen nem jöhetsz be lakásomba és mondhatod neki, hogy menjen el – kel ki az ágyból Zayn, csak alsónadrágot és laza rövidnadrágot viselve. Nem hiszem, hogy nyugton tudok maradni.
- Megtehetem, és meg is tettem az előbb. Louis… – várok rá, hogy kiszálljon az ágyból, de nem mozdul.
- Nem megyek veled sehová – mondja nekem.
- Hallottad őt, haver, nem megy veled – kötekedik Zayn.
- Én nem kezdeném el most ezt a szart, lényem minden kurva szálával megpróbálok nem csinálni semmit, amit később megbánok, szóval csak fogd be a pofád – morgom.
- Ez az én lakásom, az én hálószobám, ha már itt tartunk, és Louis nem akar veled menni, úgyhogy nem fog. Ha verekedni akarsz velem, akkor rajta, de nem fogom kényszeríteni őt, hogy elmenjen, ha nem akar – mondja nekem Zayn, majd megajándékozza Louis-t a leghamisabb aggódó arckifejezéssel, amit valaha láttam.
- Ez a terv, ugye? Eléggé feldühítesz ahhoz, hogy megverjelek, aztán Louis sajnálni fog téged, és én leszek a szörny, akitől mindenki fél? Ne vedd be ezt a szarságot, Louis! – kiabálom.
Ki nem állhatom a tényt, hogy még mindig Zayn ágyán ül, és még jobban ki nem állhatom a tényt, hogy nem verhetem ki szart is Zaynből ezért. Pontosan ez az, amit Zayn akar.
- Csak menj – sóhajt fel Louis.
- Louis, hallgass rám. Ő nem az, akinek gondolod, ő nem Mr. Kibaszott ártatlan.
- És hogy van ez? – provokál Louis.
- Úgy, hogy… nos, nem tudom még pontosan, de azt tudom, hogy felhasznál téged valamire. Meg akar dugni, tudod, hogy igen – mondom neki, küzdve azzal, hogy irányítás alatt tartsam az érzelmeimet.
- Nem, nem akar – kezd mérges lenni.
- Egyszerűen távoznod kellene, Louis nem akar elmenni. Hülyét csinálsz magadból – amikor a szavak elhagyják Zayn sérült ajkát, a testem elkezd remegni. Túl sok düh van bennem, amit ki kell engednem.
- Figyelmeztettelek… hogy fog be a pofád. Louis, ne legyél már problémás és menjünk. Beszélnünk kell.
- Az éjszaka közepe van, és te… – kezdi el, de félbeszakítom.
- Kérlek, Louis – arckifejezése megváltozik szavaimtól, nekem pedig fogalmam sincs, miért.
- Nem, Harry, nem jöhetsz csak ide és követelheted, hogy menjek el veled!
- Ne hívasd fel velem a zsarukat – szólal meg Zayn, és ennyi volt.
Teszek egy lépést felé, de Louis felugrik az ágyról, majd közénk áll.
- Ne. Ne megint – könyörög, szemei egyenesen az enyéimbe bámulnak.
- Akkor gyere velem. Nem bízhatsz meg benne – mondom neki.
- És benned megbízhat? Elszúrtad, csak nézz szembe ezzel. Jobbat érdemel nálad, és ha csak engednéd, hogy boldog legyen… – jegyzi meg Zayn.
- Engedjem, hogy boldog legyen? Veled? Mintha ténylegesen egy kapcsolatot akarnál vele? Tudom, hogy csak a nadrágjába akarsz bejutni!
- Ez nem igaz! Én törődök vele, és jobban bánnék vele, mint te valaha is tetted! – kiabálja vissza, Louis pedig tenyerét a mellkasomhoz nyomja.
Tudom, hogy hülyeség, de nem tehetek róla, hogy vigalmat érzek érintésében, ahogy kezei rajtam érződnek. Olyan régóta nem éreztem már az érintését.
- Mindketten hagyjátok abba, kérlek! Harry, neked el kell menned.
- Nem megyek el, Louis, túl naiv vagy, le se szarna téged! – kiáltom az arcába. Még csak nem is pislog.
- És te nem? Te „túl elfoglalt” voltál, hogy felhívj tizenegy napon át! Ő ott volt, amikor te nem, és ha… – ordítja vissza, miközben szemeim levándorolnak a ruháira. Igen? Nem… Teszek egy lépést hátra, hogy megbizonyosodjak róla.
- Az… mi a fene van rajtad? – hebegem, aztán elkezdek fel-alá járkálni. Louis lenéz, úgy tűnik, megfeledkezett öltözetéről. – Azok az ő kibaszott ruhái?! – majdnem üvöltöm. Hangom rekedt, és a hajamat tépem.
- Harry… – próbál meg beszélni.
- Azok – válaszol helyette Zayn.
Ha az ő ruháit viselni…
- Lefeküdtetek? – morgom, a könnyek azzal fenyegetőznek, hogy bármelyik pillanatban kicsordulnak.
- Nem! Persze, hogy nem!
- Kibaszottul mondd el az igazat most, Louis! Dugtatok?
- Már válaszoltam! – kiabálja vissza.
Zayn hátralép, és a sérült arcán aggódó kifejezéssel figyel. Több kárt is okozhattam volna.
- Hozzáértél? Ó, a kurva életbe! Hozzád ért? – őrjöngök, és leszarom. Ezt nem tudom kezelni, ha hozzáért, azt ki nem állhatom, nem lennék rá képes. Zaynhez fordulok, mielőtt bármelyikük is válaszolhatna. – Ha hozzáértél, a kurva istenre esküszöm, leszarom, hogy Louis itt van-e vagy sem… – lép közénk Louis megint.
- Húzz el a lakásomból most, vagy hívom a rendőrséget – fenyeget meg Zayn.
- A rendőrséget? Tényleg azt hiszed, hogy nem szarom le…
- Elmegyek – Louis hangja lágy a káosz közepén.
- Mi? –szólalunk meg Zaynnel egyszerre.
- Elmegyek veled, Harry, csak azért, mert tudom, hogy nem fogsz, kivéve, ha elmegyek én is.
Leszarom, hogy miért jön, csak az a fontos, hogy eljön.
- Louis, nem muszáj, hívhatom a zsarukat. Nem kell elmenned vele. Ez az, amit csinál, azzal irányít téged, hogy megfélemlít téged és mindenki mást is körülötted – mondja neki Zayn.
- Tudom… de kimerült vagyok, és hajnali öt óra van, ez a legkönnyebb mód – sóhajt fel.
- Velem jön – felelem Zaynnek, mire Louis egy olyan pillantással illet, ami biztosan megölne, ha lehetne.
- Majd felhívlak holnap, annyira sajnálom, hogy idejött – mondja neki, Zayn pedig bólint. Zayn kibaszottul duzzog, és Louis jobban teszi, ha nem veszi ezt be.
Igazából nagyon meg vagyok lepve, hogy Louis ilyen könnyen beleegyezett, hogy eljön velem, de tényleg jobban ismer bárki másnál, és igaza volt, amikor azt mondta, hogy nem megyek el, amíg ő nem jön velem.
- Ne kérj bocsánatot. Légy óvatos, és ha bármire szükséged van, egy pillanatra se hezitálj, hogy felhívj – mondja neki Zayn. Biztosan szívás egy kis ribancnak lenni és nem képesnek lenni arra, hogy szart is csináljon azzal kapcsolatban, hogy felbukkantam a lakásában az éjszaka közepén és elviszem magammal Louis-t.
Louis egy szót sem szól hozzám, ahogy kisétál Zayn hálószobájából és belépked a fürdőszobába a folyosón szemközt.
- Ne gyere még egyszer a közelébe, már figyelmeztettelek téged korábban, és nem vetted a célzást még – felelem, amikor elérem az ajtót.
Zayn összehúzza rám a szemeit, és ha Louis nem szólítana a nevemen a nappaliból, eltörném Zayn nyakát.
- Ha bántod őt, Istenre esküszöm, hogy az lesz az utolsó alkalom! – mondja elég hangosan ahhoz, hogy Louis meghallja, miközben átsétálunk az ajtón és ki a hóba.
- Játszik veled – mondom Louis-nak.
Ő lesiet a lépcsőn az öltönycipőjében és Zayn kurva bokszerében. Ez egy nevetséges párosítás, de feltételezem nem volt más cipője, ami talán egy jó jel, hogy nem tervezte, hogy itt tölti az éjszakát. De akkor is megtette, és kibaszottul undorodott vagyok, hogy Zayn ágyában volt. Nem bírok ránézni azokban a ruhákban. Ez az első alkalom, hogy nem akarok ránézni. A partiról való ruhái a karjaiban vannak, és tudom, hogy fázik.
- Tessék, vedd fel a kabátomat – bújok ki a kabátomból, majd megpróbálom átadni neki.
- Ne szólj hozzám, és vigyél Liamékhez – csattan fel, aztán a kocsinál vár rám, hogy kinyissam.
Nem is bánom a felém való haragját, üdvözlöm azt. Annyira meg vagyok könnyebbülve és annyira rohadtul boldog vagyok, hogy eljött velem egyáltalán. Szitkozódhatna rám egész úton hazafelé, én pedig minden egyes szót élveznék, ami elhagyja ajkait. Én is mérges vagyok, mérges vagyok rá, amiért Zaynhez futott. Mérges vagyok magamra, amiért megpróbáltam ellökni őt.
- Olyan sok mondanivalóm van – próbálok meg ismét beszélni hozzá, amikor az apám utcájára kanyarodok.
- Nem akarom hallani, megvolt az esélyed, hogy beszélj velem az elmúlt tizenegy napban – tart ki álláspontja mellett.
Akár akarja hallani, akár nem, hallani fogja.

2016. július 12., kedd

Chapter 176

Sziasztok! :)
Hoztam is a fejezetet, ami hosszú és eléggé érdekes, szóval kíváncsian várom, mi lesz a véleményetek. Főleg az utolsó mondattal kapcsolatban. Az előző résznél feltett kérdésem még mindig él: Larry vagy Zouis? ;) Változott az álláspontotok ez után a rész után?
Kellemes olvasást! :) Xx



Chapter 176
 
- Annyira sajnálom, hogy úgy ellökött téged – mondja nekem Zayn, miközben a meleg anyagot végig húzom az arcán lévő sérülésen. A bőr szét van nyílva, és egyszerűen nem áll el a vérzés.
- Nem, nem a te hibád. Sajnálom, hogy folyamatosan belekeveredsz ebbe – sóhajtok fel, majd belemártom az anyagot a mosdójába.
Felajánlotta, hogy visszavisz Liamékhez ahelyett, hogy végrehajtjuk a korábbi tervünket, hogy megnézünk egy filmet, de nem akartam visszamenni Liamékhez. Nem akartam, hogy Harry felbukkanjon ott és jelenetet rendezzen, mert senki nem lett volna ott, hogy távol tartsa őt tőlem. Most valószínűleg ott van, tönkretéve Kenék egész házát. Istenem, remélem nem.
- Semmi gond. Tudom, hogy milyen Harry, csak örülök, hogy nem bántott téged. Vagyis jobban, mint már tette – sóhajt fel.
- Nyomást fogok rá gyakorolni, szóval lehet, hogy fájni fog – figyelmeztetem őt.
- Oké – feleli, aztán lehunyja a szemeit, miközben az anyagot a bőréhez nyomom, és annyi nyomást gyakorlok rá, amennyit tudok.
A vágás mély, úgy nézhet ki akár, mint egy heg. Remélem nem, Zayn arca túl tökéletes, hogy egy ilyen sebhely legyen rajta, és kétségkívül nem akarok én lenni ennek az oka.
- Kész – szólalok meg, mire elmosolyodik annak ellenére, hogy a szája is duzzadt.
Miért tisztítok mindig sebeket?
- Köszönöm – mosolyodik el ismét, miközben én kiöblítem a vérfoltos törölközőt.
- Majd küldök számlát – csipkelődök.
- De azért biztos vagy benne, hogy minden rendben? Elég keményen estél a földre.
- Igen, egy kicsit fáj, de jól vagyok – mondom neki.
A ma esti események a legrosszabb értelemben vettek drasztikus fordulatot, amikor Harry követett engem kintre. Volt egy olyan érzésem, hogy neki nem fájt annyira az, hogy elhagytam őt, de azt hittem, jobban meg lesz érintve, mint amennyire volt. Azt mondta, hogy elfoglalt volt, és ezért nem hívott fel. Még akkor is, ha azt hittem, őt nem érdekli ez annyira, mint engem, azt gondoltam, szeretett eléggé ahhoz, hogy egy kicsit érdekelje.
Úgy viselkedett, mintha semmi sem történt volna, mintha barátok lennénk egy hétköznapi beszélgetést folytatva, amíg meg nem látta Zaynt és meg nem őrült. Ha bármire gondoltam az az volt, hogy ha meglátja Trevort, dühös lesz, és mindenki előtt megpróbál belekötni, de nem is érdekelte, amíg meg nem látta Zaynt, aztán megőrült.
Legalább Zayn nem lökött a földre. Függetlenül attól, hogy mennyire összetört a szívem, tudom, hogy Harry nem bántana szándékosan, de ez a második alkalom, hogy valami ilyesmi történt. Az első alkalommal gyorsan megbocsátottam a viselkedését. Én voltam az, aki meggyőzte őt, hogy menjünk el az apjához karácsonyra, és egyszerűen nem tudta kezelni. A ma este az ő hibája volt, egyáltalán nem is kellett volna itt lennie.
- Éhes vagy? – kérdezi tőlem Zayn, miközben kisétálunk a kis fürdőszobájából és be a nappaliba.
- Nem már ettem a partin – mondom neki, hangom még mindig rekedt a túl sok zokogástól az úton Zayn lakásához.
- Oké, amúgy sincs sok, de rendelhetek neked valamit, ha akarod, csak szólj, ha meggondoltad magad.
- Köszönöm – Zayn mindig olyan hihetetlenül édes hozzám.
- A szobatársam nemsokára itt lesz, de nem fog zavarni téged, valószínűleg be fog zuhanni, amint beér – mondja nekem.
- Nagyon sajnálom, hogy folyamatosan ez történik.
- Ne kérj bocsánatot, mint mondtam, csak örülök, hogy ott voltam neked. Harry elég mérgesnek tűnt, amikor odaértem.
- Már amúgy is veszekedtünk, ki gondolta volna – helyet foglalok a kanapén, majd megrezzenek. Az összes horzsolásom és vágásom a karambolomból már éppen begyógyult, most meg lesz egy másik, Harrytől.
A ruhám hátulja piszkos és tönkrement, a cipőm pedig elkopott az oldalánál. Harry tényleg tönkretesz mindent, amivel kapcsolatba kerül.
- Kell valamilyen ruha, amiben alhatsz? – kérdezi Zayn, átadva nekem a régi takarót, amellyel néhány éjszakával ezelőtt aludtam.
Kissé nyugtalan vagyok, hogy kölcsön vegyem Zayn ruháit. Ez valami, amit Harryvel osztok meg, még soha nem viseltem ezelőtt senki más ruháját.
- Tudom, hogy ez valószínűleg kínos, de biztos vagyok benne, hogy abban jobb aludni, mint azokban a piszkos, kényelmetlen ruhákban – mosolyodik el félig. – Van pár ruhám, amit felvehetsz – ajánlja, mire bólintok, mielőtt megengedem magamnak, hogy túlgondoljam ezt. Akárki ruháját viselhetem, akiét akarom, Harry nem birtokol engem, és nem is érdekelte eléggé, hogy megpróbálja megmagyarázni nekem.
Zayn eltűnik a hálószobájában, aztán pillanatokkal később visszatér, kezei ruhákkal van tele.
- Összeszedtem pár különböző dolgot, nem tudom, mit szeretsz – van valami a hangja mögött, amitől azt gondolom, hogy nagyon szeretné elérni velem azt a szakaszt. Azt, amikor tudod, hogy mit szeret a másik. A szakaszt, amin Harryvel vagyok.
- Nem vagyok válogatós – veszek el egy kék pólót és egy kockás nadrágot.
Egy hálás mosollyal ajándékozom őt meg, mielőtt a fürdőbe megyek, hogy átöltözzek. Rémületemre a kockás ruha, amiről azt gondoltam, hogy nadrág, valójában alsónadrág. Zayn alsónadrágja. Ó, Istenem. Leveszem a ruháimat, majd áthúzom a fejemen a nagy pólót, mielőtt eldöntöm, hogy mit csináljak az alsónadrággal.
A póló kisebb, mint Harry pólói, alig ér a combom tetejéig és nincs Harry illata. Persze, hogy nincs, ez nem Harryé. Mosószappan illata van és a legkisebb csipetnyi cigarettafüst. Az illat valahogy jó, de nem olyan jó, mint Harry ismerős illata.
Felhúzom az alsónadrágot a lábaimon, aztán lenézek. Nem túl rövid és kissé bő, szűkebb, mint Harryé lenne, de nem túl szűk. Egyszerűen a kanapéhoz fogok sétálni, és betakarom magamat a paplannal, amilyen gyorsan csak tudom.
Hihetetlenül zavarban vagyok, hogy ez van rajtam, de még kínosabb lenne, ha nagy ügyet csinálnék belőle mindazok után, amiken Zayn keresztülment miattam. Arcán Harry dühének bizonyítéka van, egy nagy, véres emlékeztetője annak, hogy Harry és én miért nem működnénk soha. Csak saját magával törődik, és az egyetlen oka, hogy megőrült, amikor meglátta Zaynt, az a büszkesége miatt volt. Harry nem akar engem, de azt sem akarja, hogy valaki mással legyek, és ez nem fair.
A ruháimat összehajtva otthagyom a fürdőszobapadlón, már amúgy is piszkosak és tönkrementek. Majd elviszem a tisztítóba, de nem vagyok biztos benne, hogy megmenthetőek-e. Nagyon tetszett az az összeállítás is, és egy tisztességes összegbe került nekem, egy pénzösszegbe, amellyel a saját lakásomba kell költöznöm.
Olyan gyorsan sétálok, amennyire csak tudok, de amikor elérem a nappalit, Zayn a tévéállvány mellett áll. Szemei kitágulnak, ahogy fel-le vizsgálja a testemet. Sosem fogom megérteni, mi van azzal, hogy más ember viseli a fiúk ruháját, amit ők annyira szeretnek, talán az intimitása? Nem vagyok biztos benne, de én bárminél jobban szerettem Harry ruháit hordani.
- Én… uh, betettem valamit… betettem, megpróbáltam keresni egy filmet… hogy megnézzük. Vagy valamit neked, hogy megnézz, úgy értem – hebegi Zayn, én pedig leülök a kanapéra, magamra húzva a takarót. A szavakkal való ügyetlenkedésétől és a pillantásától a szemében fiatalabbnak néz ki, és sebezhetőbbnek, mint általában. – Bocs, azt akartam mondani, hogy bekapcsoltam a tévét, hogy nézhesd – nevet fel idegesen.
- Köszönöm – mosolyodom el, miközben helyet foglal a kanapé másik oldalán. Könyökét a térdein pihenteti, és előre néz. – Ha nem akarsz tovább velem lógni, megértem – felelem.
- Mi? Nem, ne gondold ezt – fordul meg, hogy szemben legyen velem. – Ne aggódj miattam, tudom kezelni ezt. Pár verekedés nem fog távol tartani tőled. Az egyetlen dolog, ami igen, az az, ha te mondod nekem. Ha akarod, akkor igen, de amíg azt nem mondod, hogy menjek el, én itt vagyok – fúródik tekintete az enyémbe.
- Én nem. Akarom, hogy elmenj, igen. Csak nem tudom, hogy mit tegyek Harryvel, nem akarom, hogy újra bántson téged – mondom neki.
- Ő egy elég erőszakos srác, tudom, hogy mire számítsak, azt hiszem. De azért ne aggódj miattam. Csak azt remélem, hogy miután láttad ma este, ki ő valójában, elhatárolódsz tőle.
- Igen, biztosan el fogok. Amúgy sem érdekli, szóval nekem miért kellene? – kúszik be a szomorúság.
- Nem kellene. Amúgy is túl jó vagy neki, mindig is az voltál – biztosít engem, én pedig közelebb csúszok hozzá a kanapén.
Kissé felemeli a takarót, majd betakarja magát vele, mielőtt megnyom egy gombot a távirányítón. Szeretem a köztünk lévő nyugalmat, nem mond dolgokat csak azért, hogy feldühítsen, nem bántja az érzéseimet szándékosan.
- Fáradt vagy? – kérdezem Zayntől.
- Nem, te?
- Egy kicsit.
- Akkor aludj, én bemehetek a szobámba.
- Ne, kint maradnál itt, amíg elalszom? – hangom inkább kérő, mint kijelentő.
- Igen, persze – ragyogja.

Harry szemszöge
Öklömmel megütöm az autómat, és ordítok, hogy kiengedjek egy kicsit a haragomból. Hogy történt ez meg? Hogy löktem őt a földhöz? Zayn tudta, hogy mi fog történni abban a pillanatban, hogy kiszállt abból a kocsiból, és végül megint elvertem a seggét. Ismerem Louis-t, meg fogja sajnálni őt és magát fogja hibáztatni Zayn megveréséért, és azt fogja gondolni, hogy tartozik neki valamivel.
- Bassza meg!! – üvöltöm még hangosabban.
- Miért kiabálsz? – jelenik meg Christian a havas kocsifelhajtón.
- Semmi.
Az egyetlen személy, akit valaha is szeretni fogok, az előbb ment el azzal a személlyel, akit a világon a legjobban utálok.
- Nyilván valami miatt.
- Nem igazán van kedvem egy kurva lelkizéshez most – csattanok fel.
- Nekem sem, csak megpróbálom kitalálni, hogy miért ordítozik egy seggfej a kocsifelhajtómon – feleli egy mosollyal.
- Menj a picsába – nevetek fel majdnem.
- Felteszem, Louis nem fogadta el a bocsánatkérésedet?
- Ki mondja, hogy bocsánatot akartam kérni, vagy hogy van erre valami ok?
- Mert te, te vagy, és ezen felül te vagy a férfi a kapcsolatodban… mindig nekünk kell elsőnek bocsánatot kérni. Ez már csak így van.
- Ja, nos, Louis nem kéri a bocsánatkérésemet.
- Egy kapcsolatban mindenki akar bocsánatkérést.
- Nem az én… nem Louis.
Nem tudom kiverni annak a képét a fejemből, ahogy Zaynre nézett segítségért.
- Rendben, visszajössz bentre?
- Nem… nem tudom – kirázom a havat a hajamból, majd hátralököm a homlokomról.
- Ken… apád és Karen távozni készülnek.
- És én azt nem szarom le… miért? – kérdezem tőle, mire felkuncog.
- A beszéded sosem okoz csalódást abban, hogy meglepjen – nevet fel.
- Éppen annyiszor káromkodsz te is, mint én.
- Pontosan – teszi karját a vállaimra, én pedig magamat is meglepem azzal, hogy hagyom, hogy visszavezessen bentre.

Louis szemszöge
Az ajtó egy szörnyű nyikorgással nyílik ki, felébresztve álmomból. Amikor kinyitom a szemeimet, Harry letérdel a kanapé előtt, arca csak centiméterekre van az enyémtől.
- Mit… – kezdem el, de kezével eltakarja a számat.
- Shhh… Eljöttem, hogy bocsánatot kérjek és hazavigyelek, ahová tartozol, velem – mondja nekem.
- De te… – ismét eltakarja a számat.
- Csak hallgass meg, kérlek, bébi – kéri, és kizárt dolog, hogy ezt meg tudnám tagadni tőle. – Annyira sajnálok mindent. Utánad kellett volna mennem abban a másodpercben, hogy elhagytál, egy istenverte idióta vagyok, és annyira sajnálom. Nagyon hiányoztál, Lou, minden nélküled eltöltött másodperc megölt. Kérlek, kérlek, gyere haza velem, és kárpótolni foglak. Esküszöm – fedi fel a számat. Mindent elmond, amit hallani akarok, és annyira tökéletes érzés, hogy felbukkant itt, hogy végre elmondja ezeket a dolgokat. – Nem tudok nélküled élni, Louis, tudod, hogy nem tudok. Nézz rám, tudom, hogy látod, milyen szörnyen nézek ki – feleli, én pedig lassan bólintok.
Szemei széle piros, és úgy néz ki, mintha napok óta nem evett volna. Észrevettem korábban a partin, de feltételeztem, hogy az azért volt, mert sokkal többet ivott és bulizott.
- Kérlek, bébi – mondja még egyszer, zöld szemei az enyéimen vannak.
- Oké… ezúttal nem lesz könnyű. Be kell bizonyítanod nekem – felelem, megpróbálva kétségbeesetten kitartani a véleményem mellett.
- Tudom, tudom. Hadd mutassam meg – mondja, majd keze a takaró alá csúszik. A szívem száguldozik, ő pedig rám mosolyog, mielőtt ujjaival átnyúl az alsónadrágom szélén.
- Harry… Zayn fel fog ébredni – szólalok meg, mire azonnal abbahagyja.
- Zayn? – morogja.
- Igen… ez az, ahol vagyunk… – nézek körbe, ahogy a szoba átalakul a mi lakásunkból Zaynébe, majd vissza megint. – Harry? – felelem zavartan, miközben ő eltűnik.
Felülök, aztán megpróbálok levegőhöz jutni. Annyira valóságos érzés volt. A mellkasom gyorsan emelkedik és süllyed, megpróbálva levegőhöz jutni. A homlokom izzadságtól ázott, a mellkasom pedig fáj. Persze, hogy álom volt, Harry nem jönne ide, hogy bocsánatot kérjen tőlem.
Amint sikerül megnyugtatnom magamat, visszafekszem a kanapéra. Megnézem a telefonomat, hogy van-e bármi jele annak, hogy Harry megpróbált kapcsolatba lépni velem, és természetesen nincsen semmi. Még egyszer leellenőrzöm az ébresztőmet, óráim vannak holnap, így Zayn fog visszavinni Liamékhez elég korán ahhoz, hogy legyen időm elkészülni és időben beérnem az órákra.
Amikor újra megpróbálom lehunyni a szemeimet, az agyam száguldozik, emlékezve arra, ahogy az álom Harry könyörgött nekem, hogy menjek haza. Hallani azt, akár álom, akár nem, akkor is megöl.
A kis kanapén való hánykolódás és forgolódás után úgy döntök, hogy megteszem azt, amit az éjszaka elején kellett volna tennem.
Amikor kinyitom Zayn hálószobaajtaját, azonnal meghallom az enyhe horkolását. Félmeztelenül van, és a hasán fekszik, karjaival összefonva a feje alatt. Egy belső harcot vívok magammal, ahogy Zayn álmában mozog.
- Louis? – ébred fel. – Jól vagy? – rémültnek hangzik, miközben felül.
- Igen… Sajnálom, hogy felébresztettelek… Csak azon gondolkoztam, hogy talán aludhatnék-e itt? – kérdezem félénken.
- Igen, persze – feleli arrébb csúszva, így bőven van hely nekem, hogy lefeküdjek.
Megpróbálom figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy ezen az ágyon nincs lepedő. Elvégre ő egy egyetemista, és nem mindenki olyan ízléses, mint én. Zayn átcsúsztat egy párnát a matracon, majd lefekszem mellé, a köztünk lévő távolság kevesebb, mint egy lépés.
- Akarsz beszélni valamiről? – kérdezi. Akarok?
- Nem, nem ma este. Nem tudom értelmezni a fejemben lévő káoszt – magyarázom.
- Van bármi, amit tehetek? – hangja lágy a sötétségben.
- Csússz közelebb? – kérem, ő pedig meg is teszi.
Ideges vagyok, miközben az oldalamra fordulok, hogy szemben legyek vele. Kezét az arcomhoz teszi, és megsimogatja a nagyujjával. Érintése meleg és gyengéd.
- Örülök, hogy itt vagy velem, és nem vele – suttogja Zayn.
- Én is – válaszolom úgy, hogy fogalmam sincs komolyan gondolom-e vagy sem.

Harry szemszöge
- Nos, nem tudom, mi mást tehetnék. Ha nem megyek el, nem leszek képes távol maradni tőle – magyarázom.
- Én nem tudom, folyamatosan elrontod – von vállat ő.
- Ez egy valódi arany tanács, amit adtál – forgatom a szemeimet.
- Nos, éjjel kettő van, és azt gondoltam, anya jön értem, hogy felvegyen, nem te – szól vissza Liam. Egészen kifejlesztette ezt a hozzáállást, mióta megpróbált megtámadni.
Dührohamot kapott a repülőtéren, amikor én voltam az, aki a poggyászoknál állt, azt állítva, hogy én várok rá az anyja helyett. Karen beleegyezett, hogy én vehessen fel a fiát, feltételezem azért, mert nem akart kimenni az éjszaka közepén, vagy talán mert sajnál, nem vagyok biztos benne, de örülök, hogy megtette.
Liam másrészről ki volt akadva, azt állítva, hogy én vagyok a legnagyobb seggfej, akivel valaha találkozott, és nem volt hajlandó beszállni az autóba velem. Majdnem húsz perce telt, hogy meggyőzzem bájos mostohatestvéremet, hogy a velem való autózásnak jobbnak kell lennie, mint egy harmincmérföldnyi sétának.
- Nos, itt vagyok, és el kell mondanod, hogy mit kellene tennem, szakadékban vagyok. Pontosan a kibaszott közepén.
- Mik között? – kérdezi.
- A között, hogy elmenjek innen és hazamenjek, biztosítva azt, hogy Louis-nak meglesz az az élet, amit érdemel, vagy elmenjek Zaynhez és kurvára megöljem.
- Hogyan illik ezek bármelyikéhez is Louis?
- Rávenném, hogy jöjjön el velem, miután megöltem Zaynt.
- Ez a probléma itt. Azt hiszed, hogy akármire ráveheted őt, amit akarsz, és nézd meg, hová juttatott ez.
- Nem úgy értettem. Csak úgy értettem, hogy… – tudom, hogy igaza van. – De Zaynnel van, hogyan történt ez meg egyáltalán? Kibaszottul nem látok, ha csak erre gondolok – nyögök fel, megdörzsölve a halántékomat.
- Nos, talán akkor nekem kellene vezetnem?
Liam annyira kurvára bosszantó.
- Ők mikor… hogyan? – kérdezem tőle, remélve, hogy tudja a választ.
- Nem igazán tudom, tudom, hogy elment a Canal Street-re Louis-val pénteken.
- Odament? Megint? Azzal a rohadt hátborzongató tanárral?
- Igen, és aztán… – állítja meg magát.
- Aztán mi?
- Semmi – hazudja.
- Mondd el, most – erőltetem.
- Ő a legjobb barátom.
- Én pedig szeretem őt, szóval mondd el.
Felsóhajt, de tudom, hogy be fogja adni a derekát.
- Zaynnel töltötte az éjszakát pénteken, és szombaton egész nap vele lógott.
A látásom szó szerint elsötétül.
- Mi?
- Megmondtam, hogy nem akartam elmondani neked.
- Szóval… Louis csak… szóval jár vele?
- Nem tudom, hogy jár-e vele, de azt tudom, hogy először nevetett, mióta elhagytad őt, amikor beszéltem vele szombaton.
- Louis nem is ismeri őt – nem tudom elhinni, hogy ez a szarság megtörténik.
- Nem akarok köcsög lenni, de nem hagyhatod figyelmen kívül annak a ténynek az iróniáját, miszerint olyan megszállott voltál azzal, hogy valaki olyannal lesz, mint ő, de végül olyan valakivel találkozgat, aki éppen olyan, mint te – feleli Liam.
- Zayn egyáltalán nem olyan, mint én – válaszolom, és megpróbálok az útra fókuszálni, mielőtt összeomlok Liam előtt.
Csendben maradok az egész úton visszafelé a repülőtérről az apám házáig.
- Sírt egyáltalán? – kérdezem meg végül, amikor a kocsifelhajtóra kanyarodok.
- Igen, egy héten keresztül. Fogalmad sincs, mit csináltál vele, és még csak nem is érdekelt. Még most sem, még mindig csak magadra gondolsz.
- Hogy mondhatod ezt, amikor ezt érte tettem? Távol tartottam magam, hogy tovább léphessen. Nem érdemlem őt meg, te magad mondtad ezt, emlékszel?
- Igen, és még mindig komolyan gondolom, de szerintem neki kellene eldöntenie, hogy mit érdemel meg – fújtatja, majd kiszáll az autómból.