Chapter 195

Helló! :)

Ma végre már nem volt órám, így előbb hazaértem és valamivel előbb is tudom hozni a részt :) Amiben még örülhetünk a nyugalomnak meg a cukiságnak, de a végére természetesen ez már nem igazán marad így, nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz róla a véleményetek. A vége felé zárójelbe tettem egy kérdőjelet az alulöltözni szó után, mert bár az angol verzióba az van/volt írva, szerintem oda pont az ellentéte illene, vagyis a túlöltözni. Olvassátok el, és ha egyetértetek, akkor átjavítom :)

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 195

 
- Látnod kellett volna az arcodat, annyira ki voltál akadva – ugratom Harryt, miközben kikanyarodunk a parkolóból.
- Piszkosul igaz, az voltam – rázza meg a fejét, én pedig az ablakhoz teszem az enyémet. – Nem tudom elhinni, milyen hiszékeny voltál, ez nem lehetséges, ígérem. Mire gondoltál egyáltalán?
- Hogy milyen gyorsan tudnék kifutni onnan – mosolyodik el félig.
- Kifutni? Szép.
- Ott hagytam volna neked a kulcsaimat.
- Köszi.
Egy pernyi csend telik el köztünk, amíg nem folytatom a kérdezősködést egy olyan témával kapcsolatban, amit tudom, hogy utál.
- Tényleg elfutottál volna?
- Igen, Lou.
- Úgy értem, elméletileg, ha lehetséges lenne és megtudnám, hogy terhes vagyok, eliszkoltál volna?
Harry vesz egy mély levegőt, és rászán egy pillanatot, hogy válaszoljon.
- Nem, azt hiszem, nem. De nagyon ki lettem volna akadva rád.
- Miért?
- Hogy érted, hogy miért? Mert ez elbaszta volna az egész életemet és a tiédet is.
- Igen, tudom, hogy ez lett volna, de a felelősség nem kizárólag az enyém lenne.
- Miért beszélünk egyáltalán erről a szarról?
- Csak kíváncsi voltam, nincs semmi gond azzal, hogy erről beszélgetünk. Nem történik meg, nyilvánvalóan nem történhet meg. Ugyanígy érzek, egyelőre.
- Hogy érted, hogy egyelőre? – néz rám.
- Nem akarok most gyereket, szóval én is fel lennék dúlva.
Harry kinyitja a száját, hogy beszéljen, de becsukja, újra megismételve a mozdulatot, mielőtt végre válaszol.
- Szerintem ez egy veszélyes téma nekünk.
- Nem kellene, hogy bármilyen veszélyes téma legyen, nyílt kommunikációnak kellene lennie köztünk. Innen jön a problémáink többsége, a kommunikáció hiányából – felelem. Mint a tény, hogy Seattle-be költözöm másfél hét múlva és még nem mondtam el neked!
- Tudom… – sóhajt fel. – Tudom, hogyan érzel azzal kapcsolatban, hogy gyerekeink legyenek a jövőben, te meg tudod, én hogyan érzek velük kapcsolatban. Őszintén, ha most terhes lennél, elveszteném az eszemet, akármi is maradt még belőle legalábbis. Úgy érezném, hogy csapdába estem volna, és kurvára fogalmam sem lenne, hogy mit tegyek. Ki fognak csapni, neked pedig terhesen kellene átköltöznöd a világon, tegyél hozzá néhány kamerát és lenne egy szar valóságshow-nk.
Megpróbálom figyelmen kívül hagyni a megjegyzését arról, hogy átköltözöm a világon, mert az nem fog megtörténni. Várnom kellene, amíg tele nem pumpálnak antibiotikummal, hogy vitatkozzak. De éppen azt mondtam, hogy nyílt kommunikációra van szükségünk.
- Örülök, hogy úgy éreznéd magad, hogy csapdába estél – gúnyolódok, majd folytatom. – És nem mennék Angliába. Ez nem fog megtörténni, szóval ne viselkedj úgy, mintha olyan biztos lennél benne, hogy igen.
- Ez az, amiről beszélek. Egy feltételezett gyerek miatt civakodunk.
- És, egyszerűen találnánk valami mást, amin veszekedhetnénk amúgy is.
- Igaz – mosolyodik el.
Örömmel látom, hogy oldódik a hangulat, túl nehéz volt a levegő, hogy kellemesen legyünk.
- Beszaladok érte helyetted – feleli Harry, amikor megérkezünk a Conner’s-hez, hogy kiváltsuk a receptjeimet.
- Bemegyek veled, kell vennem pár dolgot – kapcsolom ki a biztonsági övemet, aztán követem őt bentre.
A kis bolt leghátuljában odaadom a receptjeimet a kis ablaknál. Azt mondták, hogy tizenöt percen belül készen lesz, örülök, mert készen állok, hogy hazamenjek. Még mindig el kell mennem Liamékhez, és összeszednem a dolgaimat. Viszont talán várnom kellene és meglátnom, hogyan megy a beszélgetés Seattle-ről.
- Mire van szükséged?
Nem válaszolok, csak a sminkes részhez sétálok. Harry követ, nyelvével megnyalva a szája tetejét, míg én egy új szemceruzát keresek. A fejfájásom a lüktetésből már átment egy kissé kellemetlen fájdalomba.
- Nem tudom, miért kedveled ezt a helyet annyira, bűzlik.
- Te is, de én akkor is kedvellek téged – ugratom, mire felnevet, tényleg felnevet. Úgy értve, hogy hátra dönti a fejét nevetésében.
- Elég heves vagy ma, kész vagyok, hogy beüssenek azok az antibiotikumok és magukkal vigyék azt az okos szádat – még mindig nevet, ez egy olyan bájos hang.
Az összes káosz, veszekedések, könnyek elfelejtődnek az ilyen pillanatokban. Azokban, amikor Harry önmaga és elfelejti elrejteni az érzéseit.
- Az okos szám nem megy sehová – mosolyodom el, majd úgy döntök, veszek egy szemceruzát, ami huszonnégy órás tartósságot ígér anélkül, hogy elkenődne vagy halványodna, ez nyilvánvalóan nem igaz, de jól hangzik.
- Akkor ismét itthon maradsz? – kérdezi Harry, a bizonytalanság kétségtelen a hangjában.
- Igen, ha akarod.
- Persze, hogy akarom – fogja meg a kabátom ujját, aztán magához húz, karjait derekam köré fonva. – Ki más vigyázna rád, míg beteg vagy?
- Vigyázna rám? Úgy érted, piszkálna engem?
- Ugyanaz.
- Hiányzott ez – mondom gondolkodás nélkül.
- Mi? Hogy piszkáljalak?
- Nem, az, hogy jól kijövünk egymással – közelebb húz magához, majd megcsókolja a homlokomat.
Egyszerű gesztusától megdobban a szívem, mert a véletlenszerű szeretet kinyilvánítás publikusan nem egyszerű Harrynek.
- Csak azért vagyok kedves hozzád, mert beteg vagy, de mivel úgy tűnik, elég jól vagy ahhoz, hogy viccelődj velem, hazasétálhatsz – mosolyodik el.
- Bosszantó vagy – forgatom a szememet, mire ismét felnevet.
Amikor bekanyarodunk a sarkon, Harry majdnem belefut valakibe. Egy férfibe, Jonah-ba.
- Figyelj, hogy hová… – kezdi el Harry, mielőtt rájön, hogy ki a srác.
- Helló, Soto professzor! – csiripelem, mielőtt Harry veszekedést kezdhetne vele. Ez az utolsó dolog, amire szükségünk van, Harry már amúgy is bajban van az egyetemmel.
- Mr. Tomlinson, Harry – mosolyodik el, aztán kinyújta a kezét, hogy megrázza Harryét. Meglepődöm, amikor Harry ugyanezt teszi, és ketten egy kínos kézfogást váltanak. Amint vége van, Harry karja a derekam köré fonódik, olyan szorosan tartva magához, amennyire csak sikerül neki. – Jó látni, hogy… újra találkozgatnak – feleli Jonah, mire Harry megmerevedik mellettem. Én nem jutok szóhoz.
- Nem volt olyan, alkalom, amikor nem így volt – hazudja Harry.
- Ó… nos, ezt jó hallani. Hallottam mindenről, ami tegnap történt, ha szükség van bármire, amit tehetek, szóljanak.
- Mit tehetne? – forgatja a szemeit Harry, én pedig tapintatosan meglököm őt a könyökömmel.
- Pontosan nem tudom, talán jellemzést írni vagy valami?
- Jellemzés? Miért tenné?
Ugyanerre vagyok kíváncsi. Az egyetlen jellemvonás, amit Harrytől tapasztalt Jonah, az a féltékenység és a konfrontáció.
- Mert senkit sem kellene kizárni az egyetemről. Tönkre teheti az életét, mielőtt elkezdődne – feleli Jonah.
- Oké… nos, köszönöm, azt hiszem – Harry kellemetlenül érzi magát és én is.
- Nos, találkozunk hétfőn, Louis. Sok szerencsét mindenhez.
Amint ő eltűnik, Harry lazít körülöttem lévő fogásán.
- Ki nem állhatom ezt a srácot – fújtatja.
- Csak felajánlotta, hogy segít neked! – pillantok fel az órára a falon, már tizenöt perce.
- Van valami vele kapcsolatban, amit ki nem állhatok.
- Te nem állhatsz ki senkit.
- Téged kivéve – emlékeztet. – Bár csak néha.
Miután túlfizetem az antibiotikumokat, megállunk egy autós kajáldánál, hogy ebédeljünk, aztán hazamegyünk. Sokkal jobban érzem magam, miután bevettem a gyógyszereket és megettem az összes kajámat és egy kicsit Harryét is. Mindketten a kanapén alszunk el, fejem Harry mellkasán van, az ő karjai pedig a testem köré fonódva.
Amikor felébredek, a telefonomért nyúlok, hogy megnézzem az időt, öt óra után van, és két üzenetem érkezett. Mindkettő Steph-től.
*Tudom, hogy sok minden történik, de szükségem van a segítségedre!*
*Kérlek :P*
Megnyomom a hívásgombot ahelyett, hogy írnék neki, elmozdítva testemet Harryétől, miközben a hangos visszahívó zenéjét hallgatom. Utálom ezeket a dolgokat.
- Szia! – veszi fel Steph éppen, amikor már meg akartam szakítani a hívást.
- Szia! Az előbb láttam meg az üzeneteidet, aludtunk.
- Aludtunk? – hallom most a mosolyát.
- Mihez kell a segítség?
Harry kinyitja a szemeit, felhúzva magát, hogy mellettem üljön.
- Ki az? – kérdezi álmos hangján.
- Steph – tátogom neki, miközben Steph elkezd zavarosan beszélni a fülembe.
- Oké, szóval Tristan szülei a városban vannak ezen a hétvégén, és találkozni akarnak velem. Az előbb mondta el nekem, úgyhogy kiborultam.
- Miért vagy kiborulva? – kérdezem tőle.
- Mert, Louis! Még nem találkoztam velük korábban, és mindannyian gazdagok meg illedelmesek. Mint az anyukád.
- Anyám nem gazdag – emlékeztetem őt.
- Mindegy, totál illedelmes meg minden szar. Szóval kell a segítséged.
- Pontosan mit akarsz csinálni?
Harry nemet int a fejével, mielőtt Steph válaszol, figyelmen kívül hagyom Harryt.
- El kell jönnöd velem a plázába és segíteni, hogy találjak valamit, amit felvehetek, a The Black Cypress-be visznek minket, azon a helyen gyertyák vannak a rohadt asztalokon. Szükségem van valamire, amit felvehetek, amitől megkedvelnek.
Korábban még sosem hallottam ilyen kétségbeesettnek Steph-et, némileg mulatságos ez.
- Ne már, Louis, ha valaki tudja, hogyan kell alulöltözni (?), az te vagy.
- Oké, oké. Találkozok veled a plázában. Mikor?
- Most.
- Rendben.
- Ne hozd Harryt – teszi hozzá.
- Miért ne?
- Mert csak szarságokat fog mondani nekem egész végig, és a végén ki fogom nyírni. Amennyire szeretem őt, amúgy is eléggé bepánikoltam.
- Oké, akkor nem fogom – ígérem meg neki, aztán leteszem a telefont.
- Mi volt ez? – kérdezi Harry.
- Kell neki a segítségem, hogy keressek neki valamit, amit felvehet, hogy találkozzon Tristan családjával a ma esti vacsorán. Városlátogatáson vannak, és le akarja nyűgözni őket.
- Talán parókát kellene felvennie – mosolyodik el Harry.
- Ezért mondta, hogy te nem jöhetsz.
- Mi? Miért nem? – követ a hálószobába.
- Mert piszkálni fogod őt végig – küzdök egy akasztóval, miközben kiveszek egy farmert a szekrényből.
- Én? – tetti, hogy megsértődött.
- Igen, te. Később visszajövök.
- Beteg vagy, sehová sem kellene menned.
- Sokkal jobban vagyok már, alig fáj a fejem. Majd beveszek még pár gyógyszert és úton leszek.
- Nem tudom, hogy jó ötlet-e, hogy Steph-el lógsz, az egész szarsággal, ami köztem és Zayn között van…
- Annak semmi köze hozzám vagy hozzá. Amúgy is kell vennem pár ruhát, emlékszel?
Ebbe nem fogom beadni a derekamat, akárkivel elmehetek a plázába, akivel akarok, kivéve Zaynnel, nyilvánvalóan.
- Mit kellene csinálnom, amíg te elmész? – biggyeszti az ajkát.
- Találj barátokat – ugratom, mire a homlokát ráncolja. – Vagy elmehetnél apukádékhoz és összeszedhetnéd a dolgaimat onnan?
El kell mondanom neki Seattle-t ma este, amint visszaérek a Step-el való találkozóról.
- Akkor maradsz? – terül el egy mosoly az arcán.
- Igen.
- Légy óvatos a plázában, és ne menj sehová utána.
- Tessék?
- Úgy értem… ne menj, mondjuk, egy buliba vagy valami… kérlek?
- Nem megyek sehova máshova, elég bulin voltam, hogy kitartson az életemen át. Találkozunk apukád házában, amikor kész vagyok.
- Még mindig úgy gondolom, hogy mennem kellene.
- Nem – veszem el a pénztárcámat és a kulcsaimat, majd az ajtóhoz indulok, miután egy gyors búcsúcsókot adok Harrynek.
A pláza zsúfolt, nagyon zsúfolt, Steph pedig természetesen késik. Bent várok rá a kajás résznél, hogy megérkezzen, aztán amikor végre itt van, még kétségbeesettebb, mint korábban volt.
- Egy órám van, Louis! Egy rohadt óra, hogy találjak valamit, amit felvehetek, és megcsináljam a sminkemet. Jól néz ki a hajam? – kérdezi, mire bólintok.
Világos bíbor színű haja hátra van húzva az arcából, és nagyon elegánsan néz ki, nagyon nem-Steph-esen. Nincs rajta egy deka smink sem, és gyönyörűen néz ki. Nem hiszem, hogy valaha is láttam az arcát szabadon, ez üdítő.
- Nagyszerűen néz ki. Lazítanod kellene, biztos vagyok benne, hogy imádni fognak téged. Ezen kívül nyilvánvalóan nem nagyon foglalkoznak azzal, hogy a kinézetük alapján ítéljék meg az embereket. Tristannak több tetoválása van, mint neked, és a sérülések a fülein hatalmasok – emlékeztetem őt.
- Sérülések? – nevet fel. – Úgy érted, a lyukak?
- Ugyanaz – mosolyodom el, jobban szeretem, hogy nevet a pánik helyett bármilyen napon.
- Harry visszatette már a piercingjeit?
- Nem – sétál mellettem, aztán az én boltom felé sétálok, a Macy’s-hez természetesen.
- Gondolod, hogy vissza fogja? Jobban kedveled őt nélkülük? – kérdezi.
- Nem, semmivel sem szeretem őt jobban vagy kevésbé azokkal vagy azok nélkül. Egy kicsit még mindig furcsa nélkülük látni őt, de nem hajlandó visszatenni őket, azt mondja, hogy túl van rajtuk.
- Ó… szóval tudod, hogy meg kell kérdeznem, mi a fene történt Harry és Zayn között?
Tudtam, hogy ez a kérdés jönni fog, de még mindig nincs válaszom.
- Verekedtek.
- Nyilvánvalóan! – feleli, majd megrázza a fejét a kezemben lévő piros ruhára.
- Nos, lényegében verekedtek, Harryt letartóztatta a kampusz rendőrsége, és most lehet, hogy kicsapják. Zayn orra eltört és agyrázkódása volt.
- Woah, milyen egy kibaszott káosz.
- Mesélj még! Csak örülök, hogy Zayn nem jelenti fel Harryt.
- Nem?
- Nem, azt mondta nekem tegnap, hogy nem fogja.
- Tényleg? Azt mondta Tristannak, hogy igen… – bólint Steph a második választásomra, egy barna ruhára.
- Mikor?
- Ma reggel…
- Ó, nos, talán úgy mondta azt… nem tudom. Megígérte nekem, hogy nem fogja – nagyon remélem, hogy nem gondolta meg magát. Vagy hülyeséggel etetett meg tegnap. Gúnyolódik velem a tudatalattim Harry hangján.
- Mi folyik közted és Zayn között? Nem akarok kíváncsiskodó lenni, de sok pletyka van.
- Semmi, megcsókoltam őt és töltöttem vele egy kis időt, amikor Harry és én veszekedtünk, de ennyi. Irányíthatatlanná vált ez az egész, mert egy kényszeres idióta vagyok – kezd visszatérni a fejfájásom.
- Ó… nos, Zayn jobban teszi, minthogy veled szórakozik amúgy is. Tudja, hogy milyen Harry – feleli Steph, majd az öltöző felé indul.

Chapter 194

Sziasztok! :)

Úgy látszik, nem tudok előbb géphez jutni péntekenként, hiába érek haza már délután, mindig van valami programom :D A fejezet szerintem nagyon fog tetszeni nektek, az eleje cuki, a közepe nagyon cuki, imádnivaló, a vége pedig vicces. A közepénél meg kell jegyeznem, hogy a könyvből való fordítás saját, nem akartam azzal vesződni, hogy kikeressem, szóval az úgymond nem hivatalos :D A végéhez kapcsolódóan annyit, hogy az eredeti sztoriban (Harry-Tessa) viccesebb, mivel ott fiú-lány felállás van, megértitek, ha odaértek :D Harry szemszögének a végén pedig zárójelbe írtam, hogy pontosan mi volt az az angol mondat, mert a shall szócska egy kicsit bezavart és nem voltam benne biztos, hogy helyes-e a fordításom.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 194

Harry szemszöge
- Tessék, találtam párat – ütögetem meg Louis vállát.
Fejét a kanapéba temette, szemei csukva vannak. Miután még egy percig bökdösöm és piszkálom őt, kinyitja a szemeit, majd felül, hogy elvegye a kis gyógyszereket a kezemből.
- Beteg vagy? – kérdezem tőle ismét.
- Nem tudom, lehet, hogy beteg leszek. Most már a hasam jobban fáj, mint a fejem, de lehet csak azért, mert éhes vagyok.
Vagy, mert kurvára stresszes vagy miattam, és úgy nézel ki, mintha a kanapénkra akarnál hányni.
- Ó, nos, a pizzának hamarosan itt kellene lennie.
- Mhmm – billenti hátra a fejét, aztán elveszi a pohár vizet, hogy lenyelje a gyógyszert. Meg tudom mondani az arca elsápadásából, hogy nem érzi jól magát.
- Megkaptad az influenzaoltásodat? – kérdezem Louis-tól.
- Mi?
- Az influenzaoltásod. Megkaptad idén? – nem tudom, milyen fajta kérdést kell feltenni egy beteg embernek.
- Nem tudom… tulajdonképpen nem. Nem hiszem. Nincs biztosításom. Látnod kellene a számlát a kórházi kiruccanásomról – nyög fel, majd megajándékoz egy gyenge mosollyal.
- Majd én kifizetem – ajánlom fel, mire a homlokát ráncolja, és visszafekszik a kanapéra. – Ki fogom, nem kellene a kórházi számlák miatt aggódnod.
- Shhh… – feleli, aztán lehunyja a szemeit.
Majd emlékeztetem újra, amikor jobban érzi magát, vagy egyszerűen csak elmegyek és kifizetem az engedélye nélkül. Bár ez biztosan feldühítené, és pontosan ez az, megpróbálok nem megtenni.
- Mit kellene csinálnom? – kérdezem, majd kopognak az ajtón.
A pizza, természetesen. Ahogy felállok, a kopogás egyre hangosabb lesz, és letakarom Louis alsó felét egy takaróval, mielőtt az ajtóhoz sétálok. A kopogás ütögetéssé alakul át. Kurvára viccelsz velem?
- Kibaszottul ne verd az ajtómat, fáj a feje – csattanok fel a kiszállító gyerekre.
- Bocs, ember – feleli, átadva nekem a négyzet alakú dobozt.
Egy kicsit rosszul érzem magam, amiért leszidtam a srácot, de még rosszabbá tette Louis fejfájását. Aláírom a nyugtát, aztán az arcába csukom az ajtót.
- Én… uhm… teszek neked néhányat egy tányérra – dadogom, majd a konyhába sétálok. Annyira örülök, hogy itt van velem a lakásunkban, akár beteg, akár nem. – Tessék, enned kell – mondom neki, mire felnyög ismét.
- Nem vagyok éhes.
- De igen, az vagy, az előbb mondtad.
Felhúzza magát, hogy felüljön, miközben az ölébe húzza a takarót.
- Egy szeletet – vitatkozik.
- Kettőt.
- Egyet sem – mosolyodik el félig.
- Rendben, egyet.
Mellé ülök, aztán lábait az ölembe húzom, amíg eszünk. Lassan, kicsiket harap, kiemelve a rágását, hogy bizonyítsa igazát. Még akkor is, amikor beteg, ilyen a magatartása, és imádom ezt. Előre hajol, majd az üres tányért a dohányzóasztalra helyezi, mielőtt ismét lehunyja a szemeit.
- Be kellene mennünk a kórházba – javaslom.
- Jól vagyok, Harry, ez csak valami gyomorrontás vagy valami.
- Honnan tudod?
- Mert már voltam beteg korábban, mindenki volt már. Ez nem olyan nagy ügy.
- Nem úgy tűnik – nem akartam hallhatóan kimondani.
Louis kinyitja a szemeit, aztán kinyújtja felém a karját, hogy menjek hozzá közelebb. Azt hiszem, valami jó is van abból, hogy nem érzi jól magát, úgy tűnik minden irántam érzett haragját félretette most.
- Jól vagyok. Csak aludnom kell – szorítja meg a pólóm vékony anyagát az ujjaival, és fejét a mellkasomon pihenteti.
- Menjünk az ágyba – utasítom, mire megrázza a fejét.
Figyelmen kívül hagyom csendes tiltakozását, majd felveszem őt a kanapéról a karjaimba, hogy bevigyem őt a hálószobánkba. Arrébb húzom a paplant, aztán óvatosan lefektetem őt az ő felére az ágyon.
- Miért van megcsinálva az ágy? – kérdezi, befészkelődve a párnába.
- Nem volt használva – mondom neki, mire megértően bólint. Nem tudtam ebben az ágyban aludni nélküle. Egy folyamatos emlékeztetője lett volna annak, hogy milyen veszteséget szenvedtem el. – Tényleg sajnálom a korábbiakat – mondom neki, lefeküdve mellé és a mellkasomra húzva őt.
- Mhmm – motyogja, aztán lehunyja a szemeit.
Átnyúlok a közöttünk lévő kis helyen, hogy kezemet a homlokára tegyem, azt hiszem, ez az, amit akkor kellene csinálnod, amikor valaki beteg? Nagyon melegnek érződik, túl melegnek.
- Van lázmérőnk? – kérdezem halkan.
- Jól vagyok. Csak hagyj aludni.
- Lou… – nyafogok, szó szerint kurvára nyafogok.
- Shh…
Felsóhajtok, majd a hátamra fordulok, egyik karomat továbbra is a dereka körül tartva, és a plafonra bámulok. Nem tetszik ez, egyáltalán nem tetszik. Bőre nyirkos és nedvességtől fénylik, ajkai és arca sápadtak, és túl nehezen lélegzik. Ha itt fekszem és őt bámulom, meg fogok őrülni. Louis makacs és nem hajlandó kórházba menni, de mi van, ha ez valami komoly. Jól volt néhány órával ezelőtt. A lehetőségek száma végtelen, és sáros cipővel kavarognak a fejemben.
- Louis – rázom meg a karját.
- Mi az? – nyitja ki az egyik szemét.
- Mehetünk már a kórházba?
- Harry, az Isten szerelmére, jól vagyok – kezd bosszús lenni rám, de ez rendben van felőlem. – Menj, nézz tévét – utasítja.
Úgy döntök, hogy hallgatok rá, mert tényleg nem tudok itt ülni, és kezd készen állni arra, hogy a szart is kiüsse belőlem, ha nem hagyom őt békén, meg tudom mondani. Egy sóhajtással elveszem a telefonomat az éjjeliszekrényről, aztán kisétálok a nappaliba. Fogalmam sincs, hogy mit kezdjek magammal, az én beteg Csipkerózsikám azt akarja, hogy hagyjam őt nyugodtan aludni, és az összes barátom seggfej. Dolgozhatnék egy kicsit, de pillanatnyilag nem érdekel. Kíváncsi vagyok, mit csinál Liam?
Mi… a… fasz? Miért jött ez a gondolat a fejembe?
Egyébként is, mit csinálhatnánk? Őt érdekli az összes olyan szar, ami engem nem, sportok, iskola… ez nagyjából össze is foglalja. Azt hiszem, kitakaríthatnám a konyhát, és felsöpörhetném azt a vékony réteg port, ami beborította az egész lakást az elmúlt két hétben.
Egy órával később a konyha tiszta, vagyis elég tiszta, én pedig kibaszott fáradt vagyok. Utálok takarítani, és még nagyobb rendetlenség volt, mint gondoltam. Valahogy sikerült bemocskolnom a mikró egész belsejét kajával, hagytam egy sörösüveget szétrobbanni a fagyasztóban, és ott hagytam egy régi szendvics maradékát a pulton. Sokkal könnyebb volt tisztán tartani a diákszövetségben lévő szobámat, az csak egy szoba volt.
Louis mélyen alszik az ágyban, karjai a párnámat ölelik, térdei pedig a mellkasához vannak felhúzva. Lélegzetelállító még akkor is, amikor beteg. Még mindig túl korán van nekem, hogy aludjak, így a szekrényhez megyek és kiveszem a Büszkeség és Balítélet példányát, amit Louis a szülinapomra adott. A könyvnek sokkal több részét fedi világossárga, mint azt vártam, úgyhogy ismét lefekszem mellé, és elkezdem elolvasni a kijelölt részeket.
„Van néhány ember, akiket tényleg szeretek, és még kevesebb, akikről jó véleménnyel vagyok. Minél többet látok a világból, annál elégedetlenebb vagyok vele; és minden egyes nap megerősíti a hitemet az összes emberi tulajdonság ellentmondásában és a kis függőségben, amelyet az érdem vagy az ész megjelenésén lehet elhelyezni.”
Ez biztosan a kapcsolatunk elejéről való. El tudom képzelni őt most, bosszúsan és idegesen, a kis ágyán ülve abban a kollégiumi szobában és szövegkiemelővel és regénnyel a kezében.
Rápillantok, és kissé felkuncogok a kárára. Átnézve az oldalakat, látok itt egy sémát, utált engem. Tudtam ezt akkor, de emlékeztetni erre baromi furcsa.
„Egy boldogtalan lehetőség van előtted, Elizabeth. Ettől a naptól biztosan idegen vagy az egyik szülődnek. Anyukád soha nem fog újra látni téged, ha nem mész hozzá Mr. Collinshoz, én pedig soha nem látlak viszont, ha megteszed.”
Az anyja és Natalie.
„A dühös emberek nem mindig bölcsek.”
Nem ez az igazság…?
„Nincs örömöm az ön megértésében.”
Én sem értettem saját rohadt magamat, és még mindig nem, tényleg.
„Könnyedén megbocsátottam volna büszkeségét, ha nem bántotta volna meg az enyémet.”
Azon a napon csinálta ezt, amikor azt mondtam neki, hogy szeretem, majd visszavontam. Tudom, hogy igen.
„Meg kell tanulnom elégedettnek lennem azzal, hogy boldogabb vagyok, mint ahogy azt megérdemlem.”
Könnyebb mondani, mint megtenni, Louis.
„Kedvelni a táncot egy biztos lépés volt ahhoz, hogy szerelmes legyek.”
Az esküvő. Tudom. Emlékszem, ahogy felragyogott rám és azt tettette, hogy nincs fájdalma, miközben mindenhol ráléptem a cipőjére.
„Mindannyian egy büszke, kellemetlen fajta férfinek ismerjük őt; de ez semmiség lenne, ha tényleg kedvelnéd őt.”
Ez még mindig érvényes. Liam mondana ilyesmi szarságot Louis-nak, valószínűleg meg is tette korábban.
„Eddig a pillanatig soha nem ismertem magamat.”
Nem vagyok biztos benne, melyikünkre illik ez jobban.
„Úgy hiszem, minden jellemben van hajlam valamilyen egyedi gonoszra, egy természetes velejáróra, amit még a legjobb oktatás sem tud legyőzni.”
„És a te velejáród a hajlam, hogy mindenkit utálj.”
„És a tiéd – válaszolt egy mosollyal – hogy szándékosan félreérted őket.”
Mindegyik részben több igazság van, mint az előzőben, ahogy visszaugrok az ismerős regény elejéhez.
„Ő meglehetősen jó, de nem elég szép, hogy elcsábítson, és nincs kedvem jelenleg ahhoz, hogy jelentőséget adjak fiatal hölgyeknek, akiket semmibe vesznek más férfiak.”
Egyszer azt mondtam Louis-nak, hogy nem az esetem, milyen kibaszott idióta voltam. Úgy értem, nézz rá, ő mindenki esete, még ha rohadtul túl makacsok is, hogy lássák először. Kezeim lapozzák az oldalakat, szemeim pedig átfutják a számtalan megjelölt sort, amik kettőnkhöz kapcsolódnak és ahhoz, hogyan érez velem kapcsolatban. Ez a legjobb ajándék, amit valaha is kaptam, ez átkozottul biztos.
„Megbabonáztál, a testemet és a lelkemet.”
Az egyik kedvenc sorom, egyszer használtam Louis-ra, amikor először beköltöztünk ebbe a lakásba. Összehúzta az orrát elcsépelt mondatomon, kinevetett és nekem dobott egy brokkolit. Mindig megdobál minden szarral.
„De az emberek olyan gyakran változtatják magukat, hogy van valami új, ami megfigyelhető bennük örökké.”
Jó irányba változtam, érte, mióta találkoztam vele. Nem vagyok tökéletes, baszki, a közelében sem vagyok, de egy nap lehetek.
„Milyen kevés állandó boldogság tartozhat egy párhoz, akiket csak azért hoztak össze, mert a szenvedélyük erősebb volt, mint az erényük.”
Egyáltalán nem tetszik ez. Pontosan tudom, mi ment végig a fejében, amikor ezt jelölte ki. Továbblépés…
„Egy hölgy képzelete nagyon gyors; csodálatból szerelembe ugrik, szerelemből házasságba egy pillanat alatt.”
Legalább nem csak Louis agya az, ami ezt az őrült szart csinálja.
„Csak a legmélyebb szerelem fog rábeszélni a házasságra.”
Louis a mondat többi részét kihagyta, a részt, aminél az van, hogy „ezért fogom egyedül végezni, vénlányként.”(~which is why I shall end up and old maid.)
Csak a legmélyebb szerelem fog rábeszélni a házasságra. Hmm… Nem vagyok biztos benne, hogy nekem akár az megtenné-e. Nem lehetséges, hogy van mélyebb szerelem annál, mint amit ez iránt a fiú iránt érzek, de ez nem változtatja meg a véleményemet a házassággal kapcsolatban. Az emberek már nem a helyes okok miatt házasodnak össze, nem mintha valaha is úgy tették volna. A múltban a státusz vagy a pénz miatt volt, most meg csak azért, hogy megbizonyosodjanak róla, nem lesznek magányosak és nyomorultak, két dolog, amit majdnem minden házas ember érez még mindig.
A könyvet az éjjeliszekrényre teszem, mielőtt lekapcsolom a villanyt, és leteszem fejemet a lapos matracra. Vissza akarom venni a párnámat, de Louis túl szorosan fogja, és nem akarok fasz lenni.
- Megtennéd, hogy nem leszel ilyen makacs és eljössz velem Angliába? Nem tudok nélküled lenni – suttogom neki álmában, végig húzva nagyujjamat arca meleg bőrén.
Alig várom, hogy ismét aludjak egy kicsit, igazi alvás legyen Louis-val mellettem.

Louis szemszöge
Amikor felébredek, hálás vagyok, hogy Harryt nem rajtam fekve találom, mint ahogy azt általában teszi, mert még mindig alszik tátott szájjal, nekem pedig nagyon kell pisilnem és lezuhanyoznom. Harry pólója izzadsággal áztatott, és undorodva érzem magamat. Egy gyors csókkal Harry arcára a fürdőbe sietek.
Talán ténylegesen vennem kellene egy fürdőt, hogy levigyem ezt a lázat, a leghosszabb ideje nem fürödtem kádban. Lehámozom magamról Harry pólóját, majd a meztelen alakomra bámulok a tükörben. Az arcszínem szörnyű, és egy piros folt van a hasamon. Mi az? Ujjaimat végig húzom a bíborszínű csíkon, aztán lenézek a padlón lévő pólóra. Vér, annak kell lennie. Felveszem a pólót, amit Harry viselt tegnap, így most már rajta van az ő, vagy Zayn vére a bőrömön. Egy borzongás fut végig a testemen, majd először elkezdek zuhanyozni, hogy lemossam Harry temperamentumának brutális bizonyítékát. Mindez megbetegít, szó szerint. A tegnap esti Advil segített, és már nem fáj nagyon a hasam, de a fejem még mindig lüktet és csak… gyengének érzem magamat. Lehet, hogy mégis el kell mennem az utcában lévő sürgősségire. A pénz az, amit nem akarok elkölteni, főleg mivel hamarosan költözöm, de nem hiszem, hogy sok választásom van.
Egy gyors zuhanyzás után tele engedem a kádat forró vízzel, aztán nagy mennyiségű fürdetőt spriccelek a vízbe, mielőtt belelépek. Hihetetlen érzés, azonnal ellazítja az izmaimat. Lehunyom a szemeimet, belélegezve a vanília édes illatát, majd Seattle-re kezdek gondolni. Sóvárgó és izgatott vagyok, de ideges és aggódó is amiatt, hogy Harry mit fog mondani. Bárcsak egyszerűen boldog lenne és jönne velem, ha csak ez ilyen könnyű lenne. Elmegyek függetlenül attól, hogyan reagál, ígéretet tettem magamnak és az anyámnak, hogy soha nem engedem meg, hogy egy férfi visszatartson és megakadályozza, hogy bármit is tegyek. Mindig is ez volt a tervem, az álmom, és most pontosan előttem van, olyan közel, hogy majdnem meg tudom érinteni. Bárcsak tovább lehetnék gyáva és várhatnék az utolsó pillanatig, hogy elmondjam Harrynek a hírt, de nem tehetem. Tartozom neki azzal, hogy őszinte legyek vele, amint a lehetőség felmerül.
- Lou? – kopogtat Harry az ujjperceivel gyengéden a fürdőszoba ajtón. Kinyitja az ajtót, mielőtt reagálhatnék. – Jól vagy? Felébredtem, és nem voltál ott...
- Jól vagyok. Egy kicsit jobban érzem magam – mondom neki, ő pedig leül a WC ülőkére.
- Az jó…
- Mi a baj?
- Semmi, csak… nem tudom, azt hittem, talán elmentél…
- Nem, még mindig itt vagyok – döntöm hátra a fejemet a kád hideg szegélyéhez.
- Van terved mára?
- Szerintem veszek pár antibiotikumot, igazikat.
- Elviszlek.
Megköszönöm neki, aztán még néhány percig áztatom magamat a halomnyi buborékban, mielőtt kiszállok a kádból. Harry nekem ad egy törülközőt, én pedig a testem köré tekerem azt. Ha jobban érezném magamat, tudom, hogy bemászott volna hozzám a kádba és nyers megjegyzéseket tett volna, mielőtt szeretkezett volna velem a vízben. A már amúgy is lángoló testem meggyullad a gondolatra, majd megrázom a fejemet, megpróbálva félretenni a gondolatot.
- Csak fel kell öltöznöm és kész vagyok. Köszönöm – mosolygok Harryre, ő pedig lábra áll.
Érzem magamon a szemeit, miközben átsétálok a félhomályban lévő folyosón a hálószobába.
- Ez örökké tart, jó dolog, hogy nem haldokolsz – panaszkodik Harry tizedjére, mióta helyet foglaltunk a kicsi, de nagyon színes váróteremben.
Gyerekek kivágott kézlenyomatai és egy nagy pajta állatainak matricái borítják a hely majdnem minden centiméterét.
- Nem tudtam, hogy ez egy rohadt óvoda – fújtatja Harry és a szemét forgatja.
- Nem tudom… nyafogó gyerekek, nézd meg… – érintem meg a lábát, mire a szemöldökét ráncolja rám, de látom a humort a szemeiben.
- Ha-ha.
- Louis Tomlinson – szólít a nevemen egy idős nővér néhány lépéssel távolabbról, Harry pedig feláll.
- Nem jöhetsz be oda velem – mondom neki, a karomat használva, hogy megállítsam őt a mozdulataiban.
- Miért nem?
- Nem tudom… mert nem vagy családtag, és nem hiszem, hogy beengednek.
Kissé sértettnek tűnik a szavaimtól, de egy szó nélkül leül.
Miután vártam újabb negyvenöt percet, belepisiltem egy csészébe, adtam három ampullányi vért, és elmagyaráztam a tüneteimet és a jelenlegi stressz-szintemet, az orvos azt mondja, hogy egészséges vagyok egy gyomorvírust leszámítva, és kapok egy figyelmeztetést, hogy csökkentsem a stressz-szintemet. A szürke hajú férfi ad egy receptet antibiotikumokra, majd utamra enged.
Harry oda-vissza járkál a váróteremben, a falon lévő nagy barna tehénre bámulva.
- Jézusom, tarthatott volna még tovább? Majdnem megőrültem – túr bele a hajába mindkét kezével.
- Csak ki kell váltanunk a szülés előtti receptet, mielőtt megyünk – használom ki eszeveszett állapotát.
Harry megáll léptében, mire én elkezdek nevetni. Az összes szín kifut az arcából, és azt hiszem, talán összeesik a váróterem közepén.
- Szülés előtti? – hangja zihálásként jön ki, miközben megpróbálja összerakni a darabkákat.
- Ugratlak, ez csak egy gyomorvírus. Bár meg kell vennem ezeket az antibiotikumokat – legyezem meg a papírt előtte. Kikapja a kezemből a receptet, majd az ajtó felé sétál.
- Nem vicces – jegyzi meg, amint kiérünk.
- De igen, az volt – nevetek fel még egyszer, és figyelmen kívül hagyom a halálos pillantást, amivel megajándékoz, ahogy kinyitja az anyósülés felőli ajtót.

Chapter 193

Sziasztok! :)

Egy pokolian hosszú és fárasztó hét után már itt is van a fejezet végre, és hát ebben is vannak történések, bár már nem annyi, mint a korábbiakban, de vannak. Kíváncsi vagyok, mit gondoltok majd. Az elejénél van egy mondat angolul, amit zárójelbe írtam le, ez ilyen közmondásféle lehet, nem szó szerint fordítottam le, mert az úgy elég érdekes lett volna :D De utánanéztem, hogy mit akar jelenteni, a magyarázatból pedig azt szűrtem le, amit le is írtam a részben. Remélem, értitek nagyjából, hogy mire akarok kilyukadni, de szerintem úgyis világos lesz, ha elértek oda :D Egy hét múlva találkozunk!
Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 193

 
Harry szemszöge
- Nem csaphatnak ki – felelem, miközben az egyik egyenruhában lévő seggfej leveszi a bilincseket.
- De, kicsaphatnak, és ez nagy valószínűséggel meg is történik. Vannak határok, Harry.
- Alig csináltál bármit is – dörzsölöm meg fájó csuklóimat. Az a bilincs tényleg felsértette a kezemet.
- Minden tőlem telhetőt megtettem, amit lehetett, sok kárt csináltál. Ha csak egy másik hallgatót támadtál volna meg, azt nem lett volna túl nehéz eltussolni, de tönkretetted az egyetem tulajdonát, nem is keveset. Azok a gyerekek már hónapok óta dolgoztak azokon a projekteken, most pedig tönkrementek, meg sem említve, hogy ellöktél egy tanárt. Ez túl sok – mondja nekem apám.
- Nos, mi a faszt kellene csinálnom most? Mikor fognak dönteni? – kérdezem, aztán követem őt az asztalhoz, hogy aláírjam a papírjaimat. Ez akkora baromság.
- Nem tudom, a bizottság hétfőn ül össze, így remélhetőleg utána lesz válaszunk.
- Rendben – ebben a pillanatban nincs más mondanivalóm.
Néhány, nem, rohadtul sok aláírás után elmehetek. Egyelőre legalábbis.
- Add ide a telefonodat – nyújtom ki a kezemet Liam felé.
- Nem, most hozzák ki a cuccaidat – bólint a seggfej felé, akinél egy műanyag zacskó van, tele az én szarjaimmal.
Sosem vettem észre, milyen sok szar van a zsebeimben, amíg valami kopasz faszfej át nem túrta őket, hogy elvigyen bármilyen „veszélyes tárgyat”. Elvették a telefonomat, halálra fogom verni őket egy mobiltelefonnal? Nos, talán.
Miért nem jött még vissza Louis? Már majdnem két órája, és nem hiszem, hogy tudok várni egy újabb percet. Abban a pillanatban, hogy visszakapcsolom a telefonomat, felhívom őt, de nem veszi fel.
- Visszaviszlek az autódhoz – mondja apám.
- Nem, itt megvárom Louis-t.
- Várhatok veled – ajánlja.
- Ahogy gondolod. Lehet, hogy valaki mással dug… – kezdem el, de Liam egy halálos pillantással ajándékoz meg és félbeszakít.
- Ne beszélj róla így, tudod, hogy nem azt csinálja – csattan fel.
Tudom, hogy igaza van, de még mindig mérges vagyok, hogy elment megnézni Zaynt. Szegény kurva Zaynt mindig Louis-nak kell megmentenie. Bassza meg, nem. Biztos vagyok benne, hogy megetette valami nyálas sztorival arról, hogy milyen fájdalmas, hogy megtámadtam. Hú, ez kurvára valaki.
- Nem kellene rajta kitöltened a dühödet, amikor azóta van a te oldaladon, hogy találkoztam vele. Ez nem helyes – mondja nekem apa.
- Tudom – csattanok fel.
Tényleg tudom ezt, és azt is, hogy nem kellene fasznak lennem vele, de könnyebb mondani, mint megtenni. Hogy van az a régi mondás? Könnyebb megkapni valamit, amit akarsz, ha kedves vagy, vagy valami szarság? (You catch more bee’s with honey…)
- Nézd, sajnálom, hogy seggfej voltam veled – fordulok apámhoz. – Mindkettőtökkel – sóhajtok fel, amikor Liam felhúzza az orrát.
Apám lesokkolt arckifejezésétől majdnem felnevetek, de valószínűleg nem ez a legjobb alkalom erre.
- Itt is van – jelenti be Liam, mire a pulzusom azonnal felgyorsul.
Minden adrenalin, ami felgyülemlett bennem, amíg be voltam zárva abba a rohadt cellába, visszatér, amint Louis kiszáll Liam kocsijából. Nyugodtnak kell maradnom, és emlékeznem arra, hogy ne rajta töltsem ki a dühömet, nem számít, mennyire nagyon akarom. Tényleg rajta akarom kitölteni a dühömet, vagy csak ez az automatikus reakcióm? Megkönnyebbülés és egy hatalmas mosoly jelenik meg az arcán, amikor meglát engem, bilincs nélkül és a járdán állva.
- Hála a jó égnek! Mit mondtak? Szóval akkor nem mész börtönbe, ugye? Bíróságra kell menned? – tesz fel ezer kérdést.
- Nem, nem megyek börtönbe.
- Legnagyobb valószínűséggel ki… – kezdi el mondani apám.
- Egy csomó szart kell elintéznem az egyetemen – szakítom őt félbe.
Én akarok lenni az, aki elmondja neki a kizárást, ami közeleg. Nem vagyok idióta, az iskola nagy szarban lenne, ha engednék ezt eltussolni. Királyhoz illően elbasztam itt. Hazamegyek Angliába, ha kicsapnak, pokoli lesz megpróbálni rávenni Louis-t, hogy jöjjön velem.
- Mit mondott Zayn? – kérdezem tőle. Liamre és az apámra néz, mielőtt válaszol.
- Nem tesz feljelentést – mondja nekünk.
Megkönnyebbültem, bassza meg, megkönnyebbültem. Ha börtönbe kerülnék, akkor több lehetősége lenne Zaynnek megpróbálni rámászni Louis-ra.
- Köszönöm szépen, hogy ezt tetted érte – mondja neki apám.
- Nem kell megköszönni – pirul el, aztán felnéz rám.
- Várnunk kell, és meglátjuk, mi történik hétfőn – apám stresszesnek, fáradtnak és rendkívül aggódónak néz ki.
- Menjünk el innen, mielőtt úgy döntenek, hogy még egyszer letartóztatnak – sóhajtok fel, majd megfogom Louis kezét, nem húzódik el, ahogy arra félig számítottam is.
Ez egy jó kezdet.

Louis szemszöge
- Mindkettőtöket visszaviszlek Harry autójához – ajánlja Ken, mire bólintok.
- Találkozunk otthon – mondja nekem Liam, mielőtt a kocsijához sétál.
Hallom Harryt az orrom alatt morogni, hogy az apja háza „nem az én kurva otthonom”, de úgy döntök, nem provokálom őt az apja előtt. Már így is mérges, én pedig megkönnyebbültem, hogy már nem a benntartó cellában van, félelmetes volt, akár igazi börtön volt, akár nem.
Nem tudom, mihez kezdjek ezzel az egésszel kapcsolatban. Forog velem a világ egy tengelyen, azzal fenyegetve, hogy bármelyik másodpercben letérhet a pályáról. Harry még mindig az övében fogja a kezemet, miközben kinyitja nekem a kocsiajtót, hogy leüljek a hátsóülésre, ő beszáll mellém és hihetetlenül közel ül hozzám. Furcsa érzés mindkettőnknek hátul lenni úgy, hogy Ken vezet, mint egy sofőr. A csend kellemetlen, mégis örömmel fogadott, mert nem tudom, ki mérgesebb, én vagy Harry.
- Ne menj vissza az egyetemre, vagy bárhová az egyetem környékén, amíg ezt meg nem oldjuk – mondja Harrynek az apja.
- Oké – fújtatja mellettem Harry.
Megköszönöm Kennek, hogy elhozott minket, aztán követem Harryt a kocsijához. Várom, hogy rám kiabáljon, amiért elmentem meglátogatni Zaynt, tudom, hogy ez lesz.
- Szóval… hogy ment? – kérdezi meg végül, miközben elfordítja a kulcsot a gyújtásnál.
- Jól.
- Jól mi?
- Jól ment.
- Magyarázd meg – erőlteti.
- Nem fog feljelenteni, hála az égnek.
- Mi mást mondott még?
- Hogy nem ő küldte azokat az üzeneteket – nem nézek rá.
- Nos, mi tudjuk, hogy igen – kanyarodik ki a parkolóból, majd az útra.
- De láttad, hogy ő csinálta? Nem azt mondom, hogy nem, de mitől vagy benne olyan biztos, hogy ő tette? – nem kell ránéznem, hogy tudjam, milyen nézéssel ajándékoz meg.
- Pontosan ez az, amiért nem akartam, hogy odamenj.
- Csak feltettem egy kérdést, Harry
- Megint befészkelte magát a fejedbe! Tudtam, hogy ez lesz, miért vagy ennyire rohadtul vak? Hadd találjam ki, letagadta, hogy azt mondta nekem, már megdugott téged, ugye?
- Nem, bevallotta és bocsánatot kért.
- Választanod kell most, Louis, én vagy ő, mert ez az oda-vissza szarság nem fog működni nekem! – emeli fel a hangját ismét.
- Miről beszélsz egyáltalán?! Nem kell választanom, Zayn a barátom. Téged szeretlek, igen, törődöm vele, de nem úgy, ahogy veled törődöm. Ne próbáld meg ezt valami olyanná formálni, ami nincs! Ez nem egy szerelmi háromszög, ez nem olyan – teszem karba a kezemet, aztán kibámulok az ablakon.
- Nekem egy kibaszott szerelmi háromszögnek érződik, Louis, akkor miért nem maradsz távol tőle?
- Odamentem, hogy meggyőzzem őt, ne jelentsen fel téged, miután megtámadtad őt. Segíteni próbáltam neked, míg te bent voltál abban a cellában, és úgy viselkedtél, mint egy elkényeztetett kiskölyök.
- Megtámadtam őt? Ő is nekem esett, Louis. Nem akkora nagy punci, mint amilyennek tűnik. És ne nevezz kölyöknek – úgy hangzik, mint egy gyerek, mint egy kölyök.
- Akkor ne viselkedj úgy.
- Ki fognak csapni – azt hiszem, hallom, hogy ezt mondja, de az nem lehet.
- Nem, nem fognak.
- De igen, Lou, igen, ki fognak. Apa megpróbál úgy viselkedni, minta talán nem zárnának ki, de tudom, hogy igen.
Kizárás? Ez őrület… vagyis feltételezem, amikor megnézed a kárt, amit okozott, akkor nem túl nagy őrület, de az egyetemről való kicsapás nagy dolog, hatalmas dolog.
- Hogyan érzel ezzel kapcsolatban? – kérdezem.
- Nem tudom… mármint nem nagyon érdekel az iskola amúgy se. Már van munkám és elég jól keresek, biztos vagyok benne, hogy ugyanolyan jól keresnék bárhol máshol is.
- Diploma nélkül nem – emlékeztetem őt.
- Nyilvánvalóan le fogok diplomázni, az egyetlen problémám az lenne, hogy távol leszek tőled – a szívem elkezd gyorsabban verni.
- Mit fogsz csinálni? – kérdezem, bizonytalanul, hogy valóban hallani akarom-e a választ.
- Hazamegyek.
Tudtam, hogy ez lesz. Nem tudom elképzelni itt az egyetemet Harry nélkül, ő egy hatalmas része már az egyetemi tapasztalatomnak… igazából az egyetlen része.
- Ennyi akkor? – kérdezem halkan.
- Azt akarom, hogy gondolkozz el azon, hogy velem jössz.
- Nem fogok Angliába költözni – mindkettőnk hangja fagyos, semmilyen érzelmet sem mutat.
Ez a tökéletes alkalom, hogy felhozzam Seattle-t.
- Témát válthatnánk? Mert ez most túl sok, és mindketten tudjuk, hová vezet ez – szólal meg Harry.
Oké… én is kimerült vagyok, így feltételezem, nem fog fájni, ha pár órával elhalasztom, de tényleg vissza kell emaileznem annak a nőnek a lakással kapcsolatban, amit online találtam. Tudom, hogy az után a nap után, amilyen Harrynek volt, még csak fontolóra sem venné Seattle-t, én pedig túl kimerült vagyok, hogy ismét veszekedjek vele. Olyan sok dolog van, amit mondani akarok neki Zayn megverésével kapcsolatban, és hogy bunkó volt velem, de meg tudom mondani, hogy aggódik a kicsapás miatt, akár bevallja, akár nem.
- Hazajössz? – néz rám.
- Nem tudom…
- Ne legyél már ilyen problémás, szükségem van rád. Kérlek, csak gyere haza, még akkor is, ha csak egy estére.
- Oké – adom be a derekamat.
Tényleg vissza akarok menni a lakásba, de nem vagyok teljesen idióta… vagyis, talán az vagyok. Nem tudom figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy Harry durván megszegte az ígéretét és majdnem megölte Zaynt. Nem tehetek róla, de úgy érzem, ez az egész az én hibám.
- Kell ruha az apám házából?
- Igen, nincs túl sok nálam.
- Vegyünk neked pár új ruhát, így nem kell újra és újra ugyanazokat a szarokat hordanod.
- Köszi – forgatom a szemeimet, de igaza van.
- Csak őszinte vagyok – von vállat.
- Legyél egy kicsit kevésbé őszinte.
- Soha – vigyorodik el.
- Hogy jutottál el a cellában való üvöltözéstől ahhoz, hogy engem ugrass, egy órán belül?
- Nem tudom, megőrjítesz.
- Nem, te ilyen vagy – mosolyodom el.
- Talán.
- Vissza kéne vinned azokat a kick-box órákat és elcserélned őket egy terapeutára.
- Neked? – kérdezi.
- Nem, neked.
Viccelek, de a humor vékony rétege alatt sok igazság van a szavaimban. Találnia kell egy módot, hogy kezelje a haragját, mert nem vagyok biztos benne, mennyi támadást és vitát bírok még el. Mostanában folyamatosan olyan stresszes vagyok, mindig túl sok dolog történik, és ez túl sokká válik, hogy kezeljem.
- Szóval igen vagy nem a ruhákra, mert szerintem igen – feleli Harry.
- Igen. Biztos, hogy benne vagy most a vásárlásban? Még mindig mehetünk holnap is? – amennyire új ruhákat akarok venni, nincs bennem annyi erő, hogy körbe sétálgassak most egy bevásárlóközpontban. Fáj a hasam, a fejem pedig még jobban.
- Fáradt vagy?
- Igen, ez egy hosszú nap volt – sóhajtok fel, majd arcomat a hideg ablakhoz nyomom.
- Akkor mehetünk holnap. Most csak hazaviszem magunkat, van elég ruhád otthon ma estére.
Harry felhangosítja a rádiót, aztán elkezd rá dúdolni. A hang édes és megnyugtató, azonnal ellazít. Szemeim nehéznek kezdenek érződni, és azon találom magamat, hogy majdnem elalszom, mielőtt a hazaút felénél tartanánk.
„Ő fojt meg.” Járnak a fejemben Zayn szavai, miközben hagyom, hogy elnyomjon az álmosság.
- Lou – ébreszt fel Harry hangja. – Itthon vagyunk, bevinnélek, de nem hiszem, hogy az tetszene neked – jegyzi meg halkan.
- Megyek.
Csak este hat óra van, de ennél sokkal későbbnek érződik. Furcsa érzés visszatérni az én hol igen-hol nem otthonomba.
- Miért vagy ilyen fáradt? – kérdezi Harry, ahogy benyomja a gombot a liftben.
- Nem tudom, csak kimerült vagyok. Te nem? A te napod még eseménydúsabb volt, mint az enyém.
- Nem nagyon, pokolian sok adrenalin gyülemlett fel bennem egész nap.
- Szép – forgatom a szememet a háta mögött.
Harry egyenesen a konyhába megy, én pedig megállok a lépésben, miközben szemeim átnézik a nappalit. A ruhák a padlóra vannak dobva, üres sörösüvegek és üdítősüvegek vannak szétszórva a dohányzóasztalon, és egy könyv- és papírhalom borítja be a kanapét.
- Egy kicsit rendetlenség van, majd holnap feltakarítom – von vállat Harry, majd nekem ad egy pohár vizet.
- Feltakarítom most – fújtatom.
Kezd hányingerem lenni, ez a rendetlenség pedig elég ahhoz, hogy kiugorjak az ablakon.
- Csak hagyd most, tudom, hogy fáradt vagy.
- Egyszerűen nem hagyhatom – tudja ezt.
- Én nem mennék a konyhába – figyelmeztet Harry.
Besétálok a kis konyhába, majd kiveszek egy szemeteszsákot a mosogató alól. Legalább a szekrények még mindig sorban vannak, összeesnék, ha azokat is elrontotta volna. A mosogató tele van edényekkel, még akkor is, ha van mosogatógépünk, biztosan ez az, amiért azt mondta, hogy nem jöjjek be ide. Nem tudom elképzelni, hogyan élne Harry, ha én nem lennék itt, hogy kitakarítsam a lakást, ha nem egyezik bele, hogy eljöjjön velem Seattle-be, ez fog történni.
Nem bánom a takarítást, tulajdonképpen szeretem. Általában ellazít, de ma nem.
Nem ez az egyetlen káosz, ami megőrjít, minden más, ami történik, azzal együtt, hogy Harry tönkreteszi a lakást két hét alatt. Ez csak a hab az elbaszott tortámon. A zajtól, ami abból keletkezik, hogy összeütődnek az üvegek, ahogy a zsákba dobom őket, még jobban lüktet a fejem.
- Mi a baj?
- Semmi, csak fáj a fejem.
- Hagyd abba a takarítást, megcsinálom én – veszi el tőlem a zsákot. Figyelem, ahogy beledobja a szemetet a zsákba, aztán összegyűjti a piszkos ruhákat a karján, hogy a hálószobába vigye őket. – Ülj le – követeli, amikor visszajön a nappaliba.
Leveszem a cipőmet, majd helyet foglalok a kanapé azon részén, ahol nincs rendetlenség. Harry idesétál, és elviszi a papírhalmot is a hálószobába, van egy olyan érzésem, hogy csak benyomja egy fiókba, de nem akarok erre gondolni.
- Úgy nézel ki, mintha beteg lennél – jegyzi meg, aztán leül mellém a kanapéra. Laza nadrágba és ujjatlan pólóba öltözött át.
- Csak stresszes vagyok szerintem.
- Ettél ma?
Ettem? Nem emlékszem… remélem.
- Elvittél reggelizni – emlékeztetem őt, majd lehunyom a szemeimet, míg a mögöttem lévő puha párnán pihetetem a fejemet.
- Ó, igen. Úgy tűnik, mintha nem is ma reggel lett volna.
- Mesélj még – sóhajtok fel.
- Rendelhetek pizzát.
- Jó.
- Biztos vagy benne, hogy jól vagy? Ez csak egy fejfájás, vagy mérges vagy rám?
Amikor kinyitom a szemeimet, Harry engem néz.
- Leginkább fejfájás és gyomorfájás… de még mindig nem vagyok biztos benne, hogy dühös vagyok-e rád vagy sem.
- Mikor fogod tudni?
- Nem tudom, amikor esélyem lesz rá, hogy gondolkodjak.
- Gondolkodj most.
- Ez nem ilyen egyszerű.
Harry felsóhajt és tenyerét a térdeihez dörzsöli, egy ideges mozdulat, amihez már hozzászoktam, hogy csinál, amikor nem tud mit mondani.
- Menj, öltözz át, én meg rendelek pizzát – áll fel, majd kiveszi a telefonját a zsebéből.
A szobába sétálok, és olyan gyorsan öltözöm át, amennyire csak tudok. Elveszem az első pólót a Harryéi közül, amit találok, aztán áthúzom a fejemen. Korog a gyomrom, ahogy körbe nézek a szobában. Az ágy tökéletesen meg van csinálva, és a szoba sokkal tisztábbnak tűnik, mint a lakás többi része.
- Harminc perc – mondja nekem Harry, amikor ismét csatlakozom hozzá a nappaliban. A kanapé másik oldalán ülök le, mire Harry átnyúl, hogy közelebb húzzon. Karja átöleli a vállaimat, míg én a nyakához dörgölőzöm, karommal körül fonva a derekát. – Hiányzott, hogy az én pólóimat viseld… és csak az én pólóimat – feleli, végig húzva ujjhegyeit csupasz combomon. – Sajnálok ma mindent, hagytam, hogy teljesen legyőzzön a temperamentumom – mondja a hajamba.
- Nem csinálhatod ezt folyamatosan.
- Tudom, bébi, tudom.
Válaszként nem mondok semmit.
- Tudod, hogy az Advil még mindig a fürdőszoba szekrényben van-e? – kérdezem tőle.
- Nem tudom.
Megmozdulok, hogy kibogozzam magam tőle, de megállít.
- Majd én megnézem – feleli, aztán felkel a kanapéról. Én lefekszem a helyére, és lehunyom a szemeimet.

Chapter 192

Sziasztok! :)

Bocsánat a késésért, hazaértem délután és mindig jött hozzánk valaki vendég :') De már itt is van az új rész, ami jó hosszú és eseménydús megint csak, kíváncsi vagyok, mi lesz a véleményetek. Legközelebb ismét egy hét múlva találkozunk, a sulihoz pedig kitartást nektek is! :)

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 192

 
- Mondd el, mi történt, Zayn volt az, ugye? – kérdezem Harrytől a rácsokon keresztül.
- Igen – próbálnak meg szemei találkozni az enyéimmel, de elnézek.
- Ki kezdte? – teszem fel a kérdést, megpróbálva minden tőlem telhetőt, hogy ne ugorjak következtetésekbe, mint ahogy azt általában teszem, amikor Harryről van szó.
- Elmentem megkeresni őt, miután elkísértelek az órádra.
- Megígérted, hogy békén hagyod őt.
- Tudom.
- Akkor miért nem tetted?
- Erőltette, elkezdett provokálni azt mondva, hogy megdugott téged. Nem hazudtál ezzel kapcsolatban, ugye? – kérdezi, én pedig majdnem megőrülök.
- Erre nem válaszolok még egyszer. Már elmondtam, hogy semmi nem történt köztünk, erre itt vagy egy rohadt börtönben újra ezt kérdezve tőlem – felelem frusztrálva. Harry a szemeit forgatja, majd leül a kis fém padra, ami a benntartó cellában van. Kezd feldühíteni. – Miért kerested őt meg? Tudni akarom.
- Mert el kellett verni a seggét, Lou. Tudnia kell, hogy nem megy még egyszer a közeledbe. Elegem van a kibaszott játékaiból, és ahogy azt hiszi, van valamiféle kurva esélye veled. Érted tettem ezt! – kezd mérges lenni. Most már ketten vagyunk akkor.
- Milyen érzés lenne neked, ha én mentem volna el megkeresni őt ma, miután azt mondtam neked, hogy nem fogom? Azt hittem, mindketten megpróbáljuk működtetni ezt, te meg nyíltan az arcomba hazudtál. Tudtad, hogy nem fogod betartani a szavadat, ugye? – teszem karba a kezemet a mellkasom előtt.
- Igen, tudtam, oké? Nem számít most már, ami megtörtént, megtörtént – úgy fújtat, mint egy dühös gyerek.
- Nekem számít, Harry, folyamatosan bajba kevered magad, amikor nem szükséges.
- Nagyon szükséges volt, Lou.
- Hol van Zayn most? Ő is börtönben van?
- Nincs börtönben.
- Harry…
- Nem tudom, hol van, és rohadtul nem is érdekel, ahogyan téged sem. Nem mész a közelébe.
- Ne legyél már ilyen! Ne mondd meg, hogy mit tehetek és mit nem, ez feldühít.
- Te most leszidsz? – derűsnek néz ki. Miért gondolja, hogy ez vicces? Ez minden, csak nem vicces. Kezdek elsétálni tőle, mire a mosoly eltűnik az ajkairól. – Louis, gyere vissza – feleli, amitől megfordulok.
- Megkeresem apukádat, hogy megtudjam, mi történik.
- Mondd neki, hogy siessen.
Rámorgok, szó szerint, miközben elsétálok. Azt hiszi, csak azért, mert az apja a rektor, könnyen ki fog kerülni ebből, és őszintén, tényleg remélem, hogy igen, de akkor is idegtépő, milyen könnyedén veszi ezt.
- Mi a faszt néznek? – hallom őt mondani, aztán megdörzsölöm ujjaimmal a halántékomat.
Harry annyira makacs, még mindig nagyszájúskodik a közrendőrökkel. Kent és Liamet egy idősebb férfi mellett állva találom meg, akinek szürke haja és szakálla van. Nyakkendőt és fekete öltönynadrágot visel, és attól, ahogy áll, olyan érzésem támad, hogy ő egy fontos ember. Amikor Liam észreveszi, hogy a folyosón állok, odasétál hozzám.
- Ki az? – kérdezem tőle halkan.
- Ő a börtönparancsnok.
- Az az alrektor, igaz?
- Igen – Liam aggódónak néz ki.
- Mi történik? Mit beszélnek? – próbálom meghallani, amiről a két férfi beszél, de nem értek egy szót se.
- Ez… nos, nem néz ki valami jól. Sok kár lett a laborban, ahol Zayn volt, olyan kárról beszélek, ami sok ezer dollárba kerül. Ráadásul Zaynnek eltört az orra és agyrázkódása van. Valaki elvitte őt a kórházba.
A vérem elkezd felforrni. Harry nem csak verekedni kezdett Zaynnel, komolyan megsebesítette őt. Eltörte az orrát!
- És még Harry a padlóra lökött egy tanárt is. Van egy lány, aki Zayn osztályában van és már írt egy nyilatkozatot, miszerint Harry bement oda direkt Zaynt keresve. Ez tényleg nagyon rosszul néz ki most. Ken minden tőle telhetőt megtesz, hogy Harry ne kerüljön börtönbe, de nem tudom, hogy ez meg fog-e történni – sóhajt fel Liam, beletúrva ujjaival a hajába. – Az egyetlen dolog, amitől nem kerülne börtönbe Harry az az, ha Zayn úgy dönt, nem jelenti fel, de még akkor sem tudom, mi fog történni – mondja nekem Liam. Forog velem a világ.
- Kizárás – hallom meg, amit a szürke hajú férfi mond, mire Ken kezével megdörzsöli az állát.
Kizárás? Harryt nem csaphatják ki az iskolából! Ó, Istenem, ez egy káosz. Nem tudom, mi a rosszabb, a börtön vagy a kizárás. Személy szerint én inkább mennék börtönbe, minthogy kicsapjanak, viszont a börtön gondolata megijeszt. Öt percig sem bírnám ki ott.
- Ő a fiam – védekezik Ken, én pedig megpróbálok egy kis lépést tenni feléjük.
- Tudom, de megtámadni egy tanárt és megrongálni az iskolai tulajdont, nem olyan valami, amit könnyen eltussolhatnánk – feleli a férfi.
Harry és az ő rohadt temperamentuma.
- Ez katasztrófa – mondom Liamnek, mire bólint.
- Tényleg az – ért egyet.
A padlóra akarok borulni és sírni, vagy még jobb, be akarok menni Harry cellájába és pofon vágni őt. Ezek közül egyik dolog sem fog segíteni.
- Talán beszélned kellene Zaynnel a feljelentésről – javasolja Liam.
- Harry ki fog akadni, ha a közelébe megyek – nem mintha egyáltalán hallgatnom kellene rá, ő sem hallgat rám.
- Tudom, de nem tudom, mi mást javasolhatnék most.
- Azt hiszem, igazad van – nézek vissza Kenre, aztán végig a folyosón, ahol Harry van.
Harry áll nálam az első helyen, de szörnyen érzem magam a miatt, amit Harry csinált Zaynnel, és remélem, hogy jól van. Talán, ha elmegyek és beszélek vele, úgy dönt, nem tesz feljelentést, ami egy problémát megszüntetne.
- Hol van? Tudod? – kérdezem.
- Azt hiszem, meghallottam, amikor azt mondták, hogy a Grandview-ban van.
- Oké, nos, odamegyek először.
- Kell egy fuvar vissza az autódhoz?
- A francba, nem én vezettem.
Liam a kézével beletúr a zsebébe, majd átadja nekem a kulcsait.
- Kérlek, vezess óvatosan – kéri, mire bólintok.
- Köszi – mosolygok a legjobb barátomra.
Fogalmam sincs, mit csinálnék nélküle. Olyan hamar megy el, így azt hiszem, ezt majd ki kell találnom. A gondolat elszomorít, de visszanyomom, nem gondolhatok most erre.
- Megyek, beszélek vele, és tudatom vele, hogy mi történik.
- Köszönöm még egyszer – fonom karjaimat Liam nyaka köré egy szoros ölelésben.
Éppen ahogy elérem az ajtót, Harry hangja végigzengi a folyosót.
- Louis! Kibaszottul ne merd megkeresni őt! – üvölti. Figyelmen kívül hagyom őt, majd kinyitom a duplaszárnyú ajtót. – Komolyan mondom, Louis!! Gyere vissza ide!
A hideg levegő elnyomja hangos hangját, miközben kisétálok. Hogy meri így megmondani, hogy mit csináljak? Mit gondol, kicsoda ő? Egy hatalmas káoszt csinált, mert nem tudja kontrollálni a temperamentumát és féltékenységét, én megpróbálok segíteni, hogy eltakarítsuk ezt az egészet. Szerencséje van, hogy nem ütöttem meg őt, amiért nem tartotta be a nekem tett ígéretét. Istenem, Harry annyira frusztráló.
Amikor megérkezek a Grandview-hoz, a nővérpult mögött lévő nő nem akar elárulni nekem semmilyen információt Zaynről. Nem erősíti meg azt, hogy itt van-e, vagy hogy egyáltalán itt volt-e.
- Ő a párom és tényleg látnom kell őt – mondom a fiatal festett szőkének. Ellenszenvesen kipukkasztja a rágógumiját, majd az ujjai között forgatja egy hajtincsét.
- Ő a párod? A srác azzal a sok tetoválással? – nevet fel, nyilvánvalóan nem hisz nekem.
- Igen. Az – hangsúlyom rideg, majdnem fenyegető, és meg vagyok lepve, igazából mennyire ijesztően hangzok.
- Menj végig a folyosón, majd fordulj jobbra. Baloldalon az első ajtó – árulja el, mielőtt feláll és elsétál.
Nos, ez nem volt túl nehéz. Gyakrabban kellene erőszakosabbnak lennem. Azt teszem, ahogy a lány mondta nekem, és megközelítem baloldalon az első ajtót. Be van zárva, így lágyan kopogok, mielőtt belépek. Remélem, hogy a jó szobát mondta el a lány. Zayn a kórházi ágy szélén ül. Nincs rajta póló, csak farmer és zokni. Az arca.
- Ó, Istenem! – nem tehetek róla, de kikotyogom, ahogy feldolgozom kinézetét.
Az orra el van törve, ezt már tudtam, de olyan rosszul néz ki. Annyira be van dagadva, és mindkét szeme körül fekete a bőr. A mellkasa be van kötözve, a tetovált ajkak a mellkasán az egyetlen dolog, ami nincs bekötözve vagy nincs rajta vágás.
- Jól vagy? – sétálok az ágyhoz. Remélem, nem mérges rám, amiért idejöttem, elvégre is ez az én hibám.
- Nem igazán – feleli bátortalanul.
- Te mit keresel itt? – hallatszik mögülem Rebecca hangja. Kisétál a kis fürdőszobából, ami a szobában van, és ellenségesen mérget.
- Eljöttem, hogy megnézzem, jól van-e – fordulok hozzá.
- Nem kellene itt lenned! Ez a te hibád – csattan fel.
- Becca, hagyd őt békén – szól közbe Zayn a duzzadt és sérült ajkaival.
- Nem! Nem hagyom őt békén! Ez a te hibád, mert nem tudod távol tartani az elmebeteg párodat az enyémtől! – kezd el kiabálni velem.
Még csak egyszer verekedtem, és az Mollyval volt, de ha Rebecca nem hagyja abba hamarosan a kiabálást, fel fogok robbanni. Érzem, hogy nagyon gyorsan épül a dühöm. A mai nem az a nap, amikor megpróbálhat kiabálni velem.
- Melyiktől? – felelem ugyanolyan durván.
- Mit melyiktől? – össze van zavarodva.
- Natalie-tól vagy Zayntől? – kérdezem, és elkapom a bizonytalanság felvillanását a szemei mögött, mielőtt összeszedi magát.
- Nem tudom, mi a fenéről beszélsz, de el kell menned. Csak hagyd békén Zaynt, egy édes fiúnak tűnsz, de túl sok rohadt problémát okozol – úgy tűnik, elvesztette dühét.
- Becca, szállj le róla. Itt lehet, ha akar – véd meg engem Zayn.
- Ha ő marad, én elmegyek – provokál Rebecca.
- Rendben, akkor menj – Zayn egyértelműen bosszús a kifakadása miatt.
Rebecca nem mond semmit, egy haragos pillantást vet ránk, Zayn pedig lehunyja a szemeit egy pillanatra.
- Nem fogom sokáig játszani a játékodat, Zayn – szűri ki a fogai között Rebecca, mielőtt elhagyja a szobát.
Zayn kienged egy mély levegőt, majd felborzolja a haját, mielőtt kinyitja szemeit.
- Sajnálom – feleli.
- Nem kell. Beszéltél Rebeccával arról, hogy megcsal?
- Nem, egy kicsit elfoglalt voltam – próbál meg elmosolyodni, de megrándul és vesz egy nagy levegőt.
- Jól vagy? Olyan fájdalmasnak néz ki.
- Az is – ütögeti meg az ágyat maga mellett, én pedig odasétálok, hogy leüljek mellé.
- Elmondod, hogy mi történt?
Zayn karamell szemei találkoznak az enyéimmel, aztán bólint.
- A laborban voltam, nem abban, amit megmutattam neked, hanem a növényszövetes laborban, Harry meg bejött és elkezdte mondani nekem, hogy maradjak távol tőled.
- Aztán mi volt?
- Megmondtam neki, hogy nem vagy a tulajdona, utána a fém korláthoz vágta a fejemet – megrezzenek szavai hallatára, az orrára nézve.
- Azt mondtad neki, hogy lefeküdtél velem? – kérdezem, bizonytalanul, hogy elhiggyem-e ezt vagy sem.
- Igen. Azt mondtam, sajnálom, hogy ezt csináltam, de ő megtámadott, és tudtam, ez az egyetlen mód arra, hogy visszavágjak. Olyan seggfejnek érzem magam, amiért ezt mondtam, annyira sajnálom.
- Megígérte, hogy távol marad tőled, ha én is ezt teszem – mondom Zaynnek.
- Nos, nem tartott be egy újabb ígéretet, ugye? – mutat rá.
Csendben maradok egy percre, és megpróbálom összerakni a verekedést a fejemben. Mérges vagyok Zaynre, amiért ezt mondta Harrynek, de örülök, hogy bevallotta és bocsánatot kért. Nem tudom, melyik fiúra legyek mérgesebb. Nehéz dühösnek lenni Zaynre, ahogy itt ül ilyen sok sérüléssel, amiket lényegében én okoztam, és mindezek ellenére még mindig olyan kedves hozzám.
- Sajnálom, hogy folyamatosan ez történik miattam – mondom neki.
- Ez nem a te hibád. Az enyém és az övé. Harry csak valamiféle tulajdonnak tekint téged, és ez feldühít. Tudod, mit mondott nekem? Azt mondta, hogy jobban tudhatnám, minthogy „azzal szórakozzak, ami az övé”, így beszél rólad, amikor nem vagy a közelben, Louis – hangja lágy és nyugodt, egyáltalán nem olyan, mint Harrynek.
- Ő csak territoriális.
Nekem sem tetszik, ahogy Harry úgy tűnik, azt hiszi, a tulajdona vagyok, de zavar, amikor valaki más mondja ezt. Harry nem tudja, hogyan kezelje az érzéseit, és még korábban sosem volt kapcsolatban.
- Tényleg nem védheted meg őt most.
- Nem védem, nem ezt csinálom. Nem tudom, mit gondoljak. Harry börtönben van, vagyis egy benntartó cellában az egyetemen, te meg a kórházban. Ez csak túl sok nekem. Tudom, hogy nem kellene panaszkodnom, de annyira elegem van már a folyamatos drámából. Minden alkalommal, amikor úgy érzem, levegőhöz jutok, valami más történik. Ez megfojt.
- Ő fojt meg – javít ki Zayn.
Nem csak Harry fojt meg. Minden, ez az egyetem, az úgynevezett barátaim, akik elárultak, Harry, az, hogy Liam itt hagy, az anyám, Zayn, Rebecca és az ő megcsalása.
- Bár magamnak csináltam.
- Ne hibáztasd már magad az ő hibáiért. Azért csinálja ezt a szart, mert senki nem érdekli, csak önmaga. Ha törődne veled, távol maradt volna tőlem, ahogy megígérte. Nem ültetett volna fel a szülinapján, évekig sorolhatnám.
- Te írtál a telefonjáról?
- Mi? – nyomja a tenyerét az ágyra, hogy közelebb jöjjön hozzám. – Baszki – szisszen fel a fájdalomtól.
- Szükséged van valamire? Hívjak nővért? – ajánlom, egy pillanatra elvonva a figyelmemet a kérdésemről.
- Nem, a távozáshoz készülődöm. Be kellene fejezniük a zárójelentésemet. Szóval mit mondtál arról, hogy én írtam neked? – kérdezi.
- Úgy tűnik, Harry azt hiszi, te írtál nekem a telefonjáról azt tettetve, hogy te vagy Harry, így én azt gondoltam, hogy Harry átjön, de nem tudta, hogy kellene neki.
- Hazudik, én ilyet sosem csinálnék. Miért tenném?
- Nem tudom, azt hiszi, megpróbálod őt megutáltatni velem vagy valami – Zayn nézése túl intenzív, el kell néznem.
- Elég jól csinálja ezt magától is, nem?
- Nem, nem csinálja – védem meg Harryt. Nem számít, milyen mérges vagyok rá és mennyire összezavarnak Zayn szavai, nem engedem meg Zaynnek, hogy rosszakat mondjon Harryről.
- Csak azért mondja ezt, hogy azt csinálja, amit állít, hogy én csinálok. Át akarja venni feletted az irányítást, így azt akarja, hogy azt hidd, én valamiféle gazember vagyok, amikor nem is. Én mindig ott voltam neked, amikor ő nem. Egy egyszerű ígéretet sem tud betartani neked. Bejött oda, és megtámadott engem és egy tanárt! Folyamatosan azt mondta, hogy meg fog ölni, én pedig tényleg elhittem neki. Ha Sutton professzor nem jött volna be, meg is tette volna. Már tudja, hogy legyőzhet, többször is megtette – borzong meg Zayn, aztán lábra áll. Elveszi a zöld pólóját a székről, majd felemeli a karjait, hogy felvegye. – Baszki – ejti le a padlóra. Gyorsan felállok, hogy segítsek neki, aztán felveszem a pólót a földről.
- Emeld fel, amennyire tudod – felelem, ő pedig maga elé kinyújtja a karjait, hogy segítsek neki felöltözni.
- Köszönöm – próbál meg elmosolyodni ismét.
- Mi fáj a legjobban? – kérdezem, újra megnézve duzzadt arcát.
- Az elutasítás – válaszol félénken.
Au. Lenézek a kezeimre, és elkezdem piszkálni az ujjaimat.
- Az orrom, amikor vissza kellett tenniük a helyére – feleli, ahogy azt először is vártam tőle.
- Teszel feljelentést ellene? – kérdezem meg végre, amiért idejöttem.
- Igen.
- Ne, kérlek – nézek a szemébe.
- Louis, nem csinálhatod ezt. Ez nem fair.
- Tudom. Sajnálom, de ha feljelented, börtönbe fog kerülni, egy igazi börtönbe – a gondolattól ismét pánikba esek.
- Eltörte az orromat és majdnem megölt. Agyrázkódásom van, ha ahhoz a padlóhoz ütötte volna a fejemet, az megölt volna.
- Nem mondom azt, hogy ez rendben van, de könyörgöm neked. Kérlek, ne, amúgy is bajba fog kerülni a WSU-n. Tudom, milyen helytelen ezt kérni tőled, de kérlek, Zayn, legalább gondolkozz rajta.
- És te mit fogsz csinálni? – kérdezi.
- Nem tudom, túl sok minden történik most ahhoz, hogy tisztán tudjak gondolkozni – vallom be.
- Rendben – sóhajt fel. – Nem fogom feljelenteni, de kérlek, ígérd meg nekem, hogy tényleg gondolkozni fogsz ezen. Ezen az egészen, gondolj arra, mennyivel könnyebb lenne az életed nélküle, Louis. Ő minden ok nélkül megtámadott engem, te meg eltakarítod a felfordulását, mint mindig – feleli, egyértelműen bosszúsan.
Bár nem hibáztatom őt. Az irántam való érzéseit használom arra, hogy rábeszéljem őt, ne jelentse fel Harryt.
- Gondolkozni fogok rajta, köszönöm szépen – mondom neki, mire bólint.
- Bárcsak olyan valakibe szerettem volna bele, aki tudna viszontszeretni – szólal meg olyan halkan, hogy alig hallom őt meg.
Szeretni? Zayn szeret engem? Tudom, hogy vannak érzései irántam, de szeret engem? Ez egy kijelentés, és nem vagyok biztos benne, hogyan érzek ezzel kapcsolatban.
- Mi?
- Semmi – sóhajt fel, nem akarva megismételni, de hallottam minden szót.
- Zayn Malik? – egy nővér lép be a szobába egy mappával a kezében.
- Jobb, ha megyek – felelem, mire Zayn bólint.
- Köszi, hogy eljöttél, kérlek, emlékezz arra, amit mondtam – szemei könyörgőek.
- Emlékezni fogok – ígérem meg, aztán elhagyom a szobát.

Harry szemszöge
- Hívd fel őt, a fenébe is – szólok Liamnek ismét.
- Nem hívom fel, ő az egyetlen esélyed, amid van, hogy ne kerülj börtönbe, ha az egyetem nem tesz feljelentést ellened – mondja nekem.
- És azt hiszed, az, hogy hozzáküldted őt, egy jó ötlet? Ha nem lennék bilincsben, megütnélek ezeken a rácsokon keresztül – morgom, Liam pedig végignéz a folyosón, nem befolyásoltan a fenyegetésemtől.
Amennyire bosszantó a mostohatestvérem, valamennyire örülök, hogy itt van. Azt hiszem.
- Csak tovább fogja etetni Louis-t a hülyeségével és szórakozik a fejével. Látnod kellett volna, ahogy Zayn milyen kibaszott ártatlanul viselkedett abban a pillanatban, amikor bejött a tanár. Virágcserepeket vágott a rohadt fejemhez, aztán másodpercekkel később meg könnyezett. Egy kibaszott szociopata. A fenébe! – kiáltom, aztán századjára is megpróbálom elmozdítani a bilincseket a csuklómról. Tudom, hogy felszakad a bőröm attól, hogy a fém beleváj, de leszarom.
- Itt jön apukád, ne legyél pöcs – mondja nekem Liam.
- Kiengednek most már? Eleget voltam már itt, megtanultam a leckét, blah, blah, most pedig mondd azoknak a faszoknak, hogy engedjenek ki.
- Kiengednek téged, egyelőre. De még mindig dolgozom azon, hogy megbizonyosodjak róla, nem lesz bírói időpontod a laborban lévő kár miatt, az nagyon sok drága… – feleli apám, de félbeszakítom.
- Bírói időpont? Mi a fasz, apa? Ki kellene szedned ebből? Minek vagy itt, ha szart se csinálsz? – kiáltom, aztán teszek egy lépést hátrafelé a cellától.
- Próbálkozom, oké?! Nem csettinthetek az ujjammal és tüntethetem ezt el, ez egy nagy káosz, fiam! – kezd el kiabálni velem. Ki a fasznak gondolja magát?
- Nem hiszed, hogy tudom ezt?! Egy kibaszott bilincsben vagyok. Ez a te hibád! – ordítom, őt hibáztatva valamiért, amihez egyáltalán semmi köze sincs.
- Nem az én hibám! Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy ne kerülj börtönbe, Harry! Ez nem is az első alkalom!
- Abban a szar börtönben ültem két hétig legutóbb, mielőtt csináltál vele valami szart! – kiáltom neki vissza.
- Mert a világ másik felén voltam, Harry!
- Az a te hibád, nem az enyém! Egy szar vagy, tudod ezt! – kiabálok rá, mire Liam közelebb lép.
- Ne beszélj vele így! Ő segít neked, amikor te meg sem próbálsz segíteni magadon.
- Ez az, pontosan ez az, amiért a legnagyobb valószínűséggel kizárnak – feleli apám, aztán elsétál.
Kizárnak? Mi a fasz. Kizárt dolog, hogy kicsapjanak… a Liam arcán lévő kifejezés megerősíti.

Chapter 191

Sziasztok! :)
Hát itt van ez a várva-várt rész, folytatódik a múltkori függővég, hogy ennek mennyire vészes a vége, azt döntsétek el ti :) Szerintem annyira nem :D Kíváncsi vagyok, mi lesz a véleményetek az eseményekről, és arról, hogy mi várható ezután. Már mióta akarom mondani, hogy átléptük egy ideje a 140.000 kattintást, csodálatosak vagytok! ♥ Jövőhéten pedig már csak pénteken találkozunk, valamikor késő délután, miután hazaértem, tehát egy hét múlva jövök, ne feledjétek!

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 191

 
Harry szemszöge
- Eltörted a kibaszott orromat! – kiabálja Zayn, aztán felemeli a fejét, küzdve, hogy kijusson fogásomból.
Hallottam az éles törést, így már tudtam, hogy az a szar eltört, de a vér mennyisége, ami kifolyik belőle, amikor végre felemeli a fejét, egy kicsit aggasztó.
- Már figyelmeztettelek újra és újra most már kibaszott hónapok óta, hogy maradj távol Louis-tól, de aztán mit csinálsz? Kurvára megcsókolod, engeded, hogy az istenverte ágyadban aludjon? – lépek végig a folyosón, hogy ismét hozzájussak. Keze törött orrát fogja, miközben piros vére lefolyik az arcán.
- Én meg már kurvára megmondtam neked, hogy leszarom, amit mondasz – morogja, felém téve egy lépést. – Az előbb eltörted a kibaszott orromat! – kiáltja megint.
Louis kurvára meg fog ölni. Egyszerűen el kellene mennem most. Megérdemli, hogy elverjék a seggét, ismét, de Louis tombolni fog.
- Te már rosszabb szarságokat tettél velem, folyamatosan szórakozol a párommal! – kiabálom vissza.
- Ő nem a párod, és még el sem kezdtem szórakozni vele.
- Te most ténylegesen, kurvára fenyegetsz engem?
- Nem tudom, igen?
Még egy lépést teszek felé, Zayn pedig meglep azzal, hogy felém lendül.  Ökle eltalálja az állkapcsomat, amitől hátra tántorgok, beleütközve a fadobozban lévő növényekbe. Dühödten a földre esnek, aztán Zayn újra lendít, ezúttal képes vagyok blokkolni őt.
- Azt hitted, hogy csak egy ribanc vagyok, ugye? – vigyorodik el egy elmebeteg és véres módon.
- Mi a fasz?
Továbbra is felém sétál.
- Tényleg azt hitted, hogy kemény vagy, ugye? – nevet fel, megállva, hogy vért köpjön a fehér csempekőre.
Ujjaim a laborköpenyének anyaga köré fonódnak, majd egy másik sornyi növénybe lököm őt, a növények és a testünk a földre esnek. Rámászok, megbizonyosodva róla, hogy ne engedjem, hogy ő irányítson. A szemem sarkából látom, hogy felemeli a karját, de mire rájövök, hogy mi történik, az egyik kis virágcserepet a fejem oldalához vágja. Fejem lebukik, majdnem megütve a padlót. A virágcserép összetörik, én pedig gyorsan pislogok, hogy helyreállítsam látásomat. Erősebb vagyok nála, jobb verekedő, mint azt elhitette velem, de nincs az az Isten, hogy engedem neki, hogy felülemelkedjen rajtam
- Már amúgy is megdugtam őt – fuldokolja, miközben belemarkolok a hajába és a padlóhoz vágom a fejét. Ennél a pontnál leszarom, hogy megölöm-e őt vagy sem.
- Nem, nem tetted! – ordítom.
- De igen, szép volt és szűk is – hangja fojtott és szaggatott, köszönhetően annak a ténynek, hogy nem engedtem rajta.
Annak a hatása, hogy az öklöm az arcába csapódik, azt okozza, hogy feje oldalra fordul, félig üvölt a fájdalomtól, és egy rövid pillanatra elgondolkozok azon, hogy törött orrát az ujjaim közé veszem. Alattam lévő lábai kétségbeesetten rugdalóznak, hogy megpróbálja testemet felemelni az övéről. Annak a képei, hogy Zayn megérinti Louis-t, feltüzel, tovább lökve, mint az korábban valaha is előfordult. Meg fogom ölni őt, és leszarom.
- Mi a fene folyik idebent? – kiáltja mögülem egy férfihang.
Amikor elfordítom a fejemet, hogy meglássam, kihez tartozik a hang, Zayn megpróbálja kezét a nyakam köré fonni. Kurvára nem történik meg. Egy újabb ütés az arcára minden, ami ahhoz kell, hogy keze a padlóra essen az oldala mellé.
Egy kéz fonódik a karom köré, mire ellököm azt.
- Hívják az egyetemi biztonsági szolgálatot! – feleli a hang, én pedig sietve lemászom Zaynről. Baszki.
- Nem, ne – mondom, aztán lábra próbálok állni.
- Mi folyik itt? Kifelé innen? Várjon a másik teremben! – kiabálja a középkorú férfi, de nem mozdulok.
- Bejött ide, és megtámadott – sírja Zayn, szó szerint. Keze a duzzadt és törött orrát takarja, miközben lábra áll. Arca véres, laborköpenye pirossal van lefröcskölve, önelégült mosolya pedig elillant.
- Álljon a falhoz, amíg a rendőrség megérkezik! Komolyan mondom, egy centit se mozduljon! – feltételezem ez a férfi egy tanár.
Baszki, jön az egyetemi rendőrség. Olyan kurvára elcseszett vagyok. Mi a faszért jöttem ide először is? Louis annyira dühös lesz, és leginkább megbántott, mert nemrég szó szerint megígértem, hogy távol maradok Zayntől.

Louis szemszöge
Liam már a helyén ül, amikor megérkezek a vallásórára. Arca a könyvébe van temetve, és alig vesz észre, amikor megjövök, a könyveimet a padra kell tennem, hogy felpillantson rám.
- Szia – mosolyodik el.
- Szia – foglalok helyet mellette, majd előveszem a tankönyvemet és a naplómat.
- Milyen volt a reggeli? – kérdezi Liam.
- Igazából jó volt, visszatértünk oda, ahol néhány nappal ezelőtt tartottunk, azt hiszem – vonok vállat. Nem akarom ráerőltetni a problémáimat.
- Az jó, anya olyan mérges volt rá – nevet fel.
- Harry is mondta, azt hittem, túloz.
- Nem, azt mondta rá anya, hogy egy seggfej.
- Nem, tényleg?! – mindketten nevetésben törünk ki, miközben Soto professzor belép a terembe.
- Rendben, srácok, csak adjanak néhány percet, hogy összeszedjem magam, és elkezdem az órát – jelenti be.
- Izgatott vagy, hogy a hajóra megyünk jövőhéten? – kérdezi Liam.
- Uhm, nos, nagyjából – vallom be.
- Miért nagyjából?
- Nem tudom, sosem igazán érdekeltek a vízi sportok vagy bármi.
- Vízi sportok? Egy jachton leszel – nevet fel.
- Igen, de a vízen. Mármint föld nélkül.
- Szórakoztató, ígérem, hogy tetszeni fog. Plusz vannak mentőmellényeink – ugrat, mire hozzádobom a tollamat.
- Rendben, ma a hamis reményről fogunk beszélni – szólal meg Soto professzor.
Végre egy téma, ami nem illik az én pontos helyzetemre ebben a pillanatban. Vagy igen? Nem, persze, hogy nem.
- Több vallás van, mint amennyit meg tudnánk számolni, az egész világon elterjedve, mindegyik más istennel és más hittel. Szóval ki a helyes? Mindenki? Biztosan nem, valaki helytelen, de ki? Nincs olyan meghatározott vallás, amely egyáltalán megfontolja vagy megbeszéli, hogy talán ők azok, talán ők azok, akik olyan valaminek szentelik az életüket, ami nem létezik. Talán ők azok, akik eladományozták a megtakarításuk felét egy templomnak, egy istennek, ami nem létezik. A legijesztőbb része ennek az, bárki számára is, hogy mérlegeljük a tényt, hogy sosem fogják tudni, amíg meg nem halnak. Sosem fogják tudni, hogy találkoznak-e az istenükkel, vagy ha az istenük egyáltalán létezik, amíg túl késő, hogy meggondolják magukat. Hogyan éreznék magukat, ha az energiájukat felhasználnák valamire, amiről aztán kiderül, hogy időpocsékolás volt, sosem létezett, minden csak a fejükben volt? Ez az, amiről akarom, hogy írjanak ma – mondja, aztán leül a székébe, kinyitja a hordozható kávés bögréjét és iszik egy kortyot.
Amikor átnézek Liamre, ő már ír. Általában találok egy módot arra, hogy minden témát összekapcsoljak Harryvel, de ezzel nem tudom. Vagyis tudom, de nem akarom. Nem akarom figyelembe venni annak a lehetőségét.
Amikor tollamat a papírhoz teszem, minden szándékom megvan, hogy a nagymamámról írjak, és hogy hogyan szentelte életét a kereszténységnek, valahogy Harry neve jelenik meg a fekete tintával.
- Mr. Tomlinson? – Soto professzor hangja csendes, de elég hangos ahhoz, hogy az első sorban mindenki meghallja.
- Igen? – nézek fel, a figyelmem pedig azonnal megtalálja Kent. Miért van itt Ken?
- Louis, velem kell jönnöd – feleli Ken, mire a mögöttem lévő bosszantó szőke lány hallat egy „oohhh” hangot, mintha visszatérnénk a hatodik osztályba. Nagy valószínűséggel azt sem tudja, hogy Ken kicsoda, hogy ő az egész egyetem rektora.
- Mi folyik itt? – kérdezi Liam Kentől, miközben felállok, hogy elkezdjem összeszedni a dolgaimat.
- Kint beszélhetünk róla – Ken hangja bizonytalan.
- Jövök én is – feleli Liam, és ő is feláll.
- Ez rendben van ön felől? – kérdezi Soto professzor Kentől.
- Igen, ő a fiam – mondja neki, mire Jonah szemei kitágulnak.
- Ó, sajnálom, uram. Nem tudtam ezt, Louis is az ön fia? – kérdezi tőle.
- Nem, ő nem – Ken pánikba esettnek tűnik, ami kezd megijeszteni.
- Harry… – kezdem el feltenni a kérdést, de Ken kivezet az ajtón Liammel mögöttem.
- Harryt letartóztatták – mondja el nekünk Ken, amint kiérünk.
- Hogy mi? – nem kapok levegőt.
- Letartóztatták, amiért verekedett, és amiért tönkretette az egyetem tulajdonát.
- Ó, Istenem – ez az egyetlen dolog, amire gondolni tudok, hogy kimondjam.
- Mikor? Hogy? – úgy tűnik, Liamnek is ugyanaz a problémája, mint nekem.
- Körülbelül húsz perccel ezelőtt, minden tőlem telhetőt megteszek, hogy ezt az egyetemen tartsam, de ezt nem könnyíti meg Harry – siet át Ken az úton, nekem pedig majdnem futnom kell, hogy utolérjem őt.
Az agyam száguldozik, Harryt letartóztatták? Ó, Istenem. Hogy tartóztathatták le? Kivel verekedett? Erre már tudom a választ. Miért nem tudott most az egyszer nyugton maradni? Jól van Harry? Börtönbe fog kerülni? Igazi börtönbe?
Ken kinyitja a kocsiajtót, majd mindhárman beszállunk.
- Hová megyünk? – kérdezi Liam.
- A rendőrségre.
- Jól van? – kérdezem.
- Van egy vágás az arcán és egy másik a fülén, ahogy hallottam.
- Ahogy hallottad? Még nem láttad őt? – kérdezi Liam a mostohaapjától.
- Nem, még nem. Körülbelül idegrohamot kapott, így tudtam, jobb lesz, ha először hozom őt – int a fejével az én irányomba.
- Igen, jó ötlet – ért egyet Liam, én pedig csendben maradok.
Egy vágás a fején és az arcán? Remélem, hogy nem fáj neki. Jaj, nekem, ez az egész tiszta őrület. Egyszerűen bele kellett volna egyeznem, hogy vele töltöm az egész napot, nem lett volna ma a kampuszon.
Öt percen belül Ken leparkol az úton egy kis téglaépület előtt, amire ki van írva, hogy „Rendőrség”. Nincs parkolójel közvetlenül az előtt, ahová leparkolt, de feltételezem, ez az egyik plusz dolog, ha rektor vagy, ott parkolsz, ahol akarsz.
Mindhárman besietünk az épületbe, a szemeim pedig átvizsgálják a kis teret Harry bármilyen jele után kutatva.
- Leszarom, maguk nem többek, mint tetvek egy hamis jelvénnyel! Maguk lényegében pláza zsaruk, kibaszott pöcsök!
És itt is van… Követem a hangját, aztán elfordulok a folyosón, Harry elérése érdekében. Hallom Kent és Liamet a sarkamban, de minden, ami érdekel az az, hogy Harryhez jussak. Amikor meglátom őt, oda-vissza járkál egy kis cellában. Szent szar. Karjai a háta mögött vannak bilincsben.
- Basszák meg! Mindannyian! – kiabálja.
- Harry! – zeng mögülem az apja hangja.
Harry oldalra kapja a fejét, ahol én állok, szemei pedig azonnal kitágulnak. Arca szét van nyílva, éppen az arccsontja alatt, a bőre pedig fel van vágva a fülétől a tarkójáig, haja vértől összetapadt.
- Én megpróbálom féken tartani ezt, de nem segítesz ebben! – kiabál Ken félig Harryvel.
- Úgy zártak be ide, mint valami kibaszott állatot, ez marhaság. Hívj akárkit, akit akarsz, hogy nyissák ki ezt a szart – kiáltja Harry, megkísérelve kitépni a kezeit a bilincsből.
- Hagyd abba – szidom őt le, mire megváltozik a viselkedése.
- Louis, nem kellene itt lenned. Milyen lángelme kurva ötlete volt, hogy idejöjjön? – sziszegi Harry az apjának és Liamnek.
- Harry, hagyd most már abba. Apukád segíteni próbál neked. Nyugodtnak kell maradnod – felelem a rácsokon keresztül.
Nem érződik ez igazinak, vele beszélni, miközben szó szerint börtönben van bilincscsel a kezén. Ez nem lehet igaz, viszont ez történik egy igazi világban. Letartóztatnak, ha megtámadsz valakit, főleg egy egyetemen.
- Oké – adja be végre a derekát Harry. Tudom, hogy többet akar mondani, valószínűleg azt, hogy menjek a picsába, de valami megállítja őt, amiért hálás vagyok.
- Adj néhány percet, hogy meglássam, mit tehetek, addig is abba kell hagynod a kiabálást. Rosszabbá teszed ezt saját magadnak, amikor már így is nagy bajban vagy – figyelmezteti Ken a fiát.
Liam rám néz, aztán Harryre, mielőtt követi Kent visszafelé a szűk folyosón. Máris utálom ezt a helyet, minden túl fehér és fekete, túl kicsi és fehérítő szagú.
A kampusz közrendőrei, akik egy asztal mögött ülnek, ebben a pillanatban elmerültek a saját beszélgetésükben, vagy legalábbis azt tettetik, így nem kapnak újabb megjegyzést Harrytől.
- Mi történt? – kérdezem tőle.
- Letartóztattak – fújtatja.
- Jól vagy? – kérdezem, kétségbeesetten át akarok nyúlni és megtörölni az arcát.
- Én? Igen, jól vagyok. Nem olyan rossz, mint ahogy látszik – feleli, és igaza is van. Innen is meg tudom mondani, hogy a vágásai nem mélyek. Karjain halványpiros csíkok vannak, összekeveredve a fekete tintával egy elég ijesztő látványt nyújt. – Haragszol rám? – hangja lágy, ezer fokkal másabb, mint amilyen volt pillanatokkal ezelőtt, amíg a rendőrséggel üvöltözött.
- Nem tudom – válaszolom őszintén.
Természetesen haragszom rá, mert tudom, hogy kivel verekedett, illetve nem nehéz kitalálni. De aggódom is miatta, és tudni akarom, mi történt, ami idevezette őt ebbe a nagy bajba.
- Nem tehettem róla – próbálja megindokolni.
- Megmondtam neked korábban, hogy nem foglak meglátogatni a börtönben, emlékszel? – ráncolom a homlokom.
- Ez nem számít, ez nem igazi börtön.
- Igazinak néz ki nekem – érintem meg a fém rácsot, hogy bebizonyítsam igazamat.
- Ez nem egy valódi börtön, ez csak egy hülye cella, amiben benntartanak, amíg eldöntik, hogy bevonják-e az igazi rendőrséget – mondja elég hangosan ahhoz, hogy a két közrendőr felnézzen a beszélgetésükből.
- Hagyd abba. Ez nem vicc, Harry. Nagy bajba kerülhetsz – emlékeztetem őt, mire a szemét forgatja.
Ez a probléma Harryvel, nem egészen érti, hogy a tetteinek következményei vannak.